Nem dróntámadás miatt kellett lezárni a forgalmat a Monostoron

Kisebb méretű, távirányítású repülőmodell került az úttestre vasárnap este Kolozsváron, a hatóságok ideiglenesen lezárták az érintett területet. Az esetet október 11-én, este 20 óra körül jelentették a rendőrségnek.

A helyszínre rendőrök, csendőrök és tűzoltók érkeztek, akik biztonsági kordont vontak az eszköz köré, hogy megakadályozzák a gyalogosok és az autósok közeledését. A forgalmat az intézkedés idejére korlátozták, a járművezetőknek ki kellett kerülniük az elkerített útszakaszt.

A Kolozs megyei rendőrség tájékoztatása szerint az első hírekkel ellentétben nem drónról van szó. A pirotechnikai szakemberek előzetes vizsgálata megállapította, hogy az úton talált tárgy egy távirányítású, aerodinamikai kialakítású repülőmodell, amelyet feltehetően szabadidős célokra használnak.

Az eset pontos körülményeit és az eszköz tulajdonosának kilétét továbbra is vizsgálják. A nyomozás az illetékes ügyészség irányításával folytatódik - írja a Cluj24.ro.

Borítókép: Cluj24.ro

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!