Elektromos rolleres és autóbusz ütközött Kolozsváron

A rolleres nem tartotta be a közlekedési szabályokat FOTÓ: CLUJ24.RO
Közlekedési baleset történt ma reggel Kolozsváron: autóbusz és elektromos rolleres ütközött, a balesetben egy 17 éves fiatal sérült meg.

A kolozsvári tömegközlekedési vállalat (CTP) közlekedésbiztonsági szolgálatának vezetője, Alin Oaidă a Cluj24 hírportálnak elmondta, hogy a rolleres nem tartotta be a közlekedési szabályokat. A fiatal tilosban próbált átkelni az úton, nem viselt védősisakot, és a baleset pillanatában fülhallgató volt rajta.

A rendőrség tájékoztatása szerint a kiskorút kórházba szállították további vizsgálatokra és ellátásra. A Kolozs Megyei Rendőrség közlése alapján az elsődleges helyszíni vizsgálatok szerint a kolozsvári 17 éves fiú a Petőfi Sándor utcán haladt, és feltehetően a jelzőlámpa piros jelzésénél hajtott be a kereszteződésbe, balra kanyarodási szándékkal. Ekkor ütközött össze egy szabályosan közlekedő, 50 éves, szintén helyi férfi által vezetett autóbusszal.

A hatóságok közölték: a fiatal orvosi ellátásra szorult, de állapota nem súlyos. Az alkoholszondás vizsgálatok mindkét járművezető esetében negatív eredményt mutattak. A buszon nem sérült meg  utas.

A helyszínre Kolozs Megyei Katasztrófa-elhárítási Felügyelőség egységei és a rohammentő szolgálat csapata vonult ki, később a megyei mentőszolgálat munkatársai is bekapcsolódtak az ellátásba. A sérült fiatalt eszméleténél volt és együttműködött, amikor kórházba szállították.

A rendőrség folytatja a vizsgálatot a baleset pontos körülményeinek tisztázása érdekében.