„És most olyan magyarázatot kapunk, amiből mi, egyszerű emberek is megérthetünk valamit a halhatatlanságból” – magyarázza Valuska János (Lars Rudolph), a kótyagos, de jólelkű postás, miközben a nevenincs kisváros kocsmájában eljátszatja a részeg atyafiakkal a napfogyatkozást. Ez így, leírva furcsának, érthetetlennek tűnhet, ám Tarr Béla univerzumában ez teljesen megszokott.
A világ furcsa szépségéről
A világ, ahogy azt a rendezőtől megszokhattuk, szétesőben van. A kisváros lakói között érezhető feszültség uralkodik, mintha éreznék: valami közeleg, s az a valami a vég. Egyszer csak plakátok hirdetik és szájról szájra terjed a hír: cirkusz érkezik a városba. A társulat egy óriás bálnatetemmel és a sztárvendég Herceggel kiegészülve, a szórakoztatás helyett felforgatja Valuskáék életét. Az anonimitás mögé rejtőző idegen öldöklésre lázítja a különböző településekről érkezőket, szónoklatának hatására az indulatos tömeg megindul és pusztításba kezd. Ennek ellenére, a film lezárása és Tarr Béla üzenete nem pesszimista: az emberi méltóság és a remény valahogy mindig utat tör magának.
„Ebből baj lesz, János”
Tarr Béla filmjeiben egyaránt láthatóak világhírű színészek, mint Tilda Swinton A londoni férfiben, ismert magyar művészek, akárcsak Temessy Hédi az Őszi almanachban, ugyanakkor számos civil személy is helyet kapott a Tarr-univerzumban. A Werckmeister harmóniák is ugyanígy készült: Hanna Schygulla német színésznő mellett Lázár Kati és Kállai Ferenc is feltűnnek Tarr Béla kedvelt, ám kevésbé ismert színészeivel és a civilekkel együtt. A Werckmeister harmóniák furcsa hangulatát és a közelgő apokalipszis veszélyét az érzékeny színészi játék és az emberközpontú, odafigyelő színészvezetés teszi átélhetővé és ismerőssé a mai néző számára is. A párbeszédek életszerű, ugyanakkor emelkedett választékosságát most is, mint sok Tarr-film esetében Krasznahorkai László műve adja, ugyanis a Werckmeister harmóniák Az ellenállás melankóliája című regény adaptációja.
Minden zaj zene
A színészeken, a rendezésen és a szövegen túl van még valami, ami elengedhetetlen része ezeknek a filmeknek: a zene. Erről maga a zeneszerző, Víg Mihály mesélt a Filmtettfeszten, aki Hranitzky Ágnes és Krasznahorkai László mellett Tarr Béla állandó alkotótársává vált. Gelencsér Gábor kérdései nyomán Víg elmondta, számára teljesen érthetetlen és váratlan módon kereste meg őt Tarr Béla, amikor „margón lévő amatőr könnyűzenész” volt. Az Őszi almanachhal indult a közös munka, attól kezdve minden Tarr-film zenéjét Víg Mihály jegyezte. A munkamódszert illetően a zeneszerző kifejtette: a forgatókönyvet mindig előre megkapta, amelyet Krasznahorkai László írt, annak alapján készült a filmzene. „A forgatókönyvről sokat nem kellett dumálni, egyértelmű volt, hogy nem foxtrottról és virágzó barackosról lesz szó” – magyarázta Víg Mihály. Az sem titok, hogy Tarr sok zenei betétet visszadobott; A londoni férfi zenéjét a rendező számos sikertelen próbálkozás után fogadta csak el.
Víg Mihály és a kolozsvári közönség nem szokványos módon találkozott. A kérdések után a zeneszerző mikrofont és gitárt ragadott, hogy előadjon néhány dalt. A Werckmeister harmóniák legismertebb, Valuska című darabját, valamint a Kárhozat című filmben elhangzó Kész az egész című dalt, amelyet Kerekes Vali színész előadásában hallhatunk a filmben.

