Az áldozat egy szépészeti klinikán dolgozott nővérként. Munkatársai is megdöbbenéssel állnak a történtek előtt, és együttérzésüket fejezték ki a gyászoló családnak.
Mihai Aletta idén novemberben töltötte volna be a harmincadik életévét.
A kolozsváriak nemcsak mélységes szomorúsággal vették tudomásul a tragédiát, hanem hatalmas dühhel is, mert úgy vélik: a gyalogosok már a járdán sincsenek biztonságban, és egy kisebb figyelmetlenség is ilyen óriási tragédiához vezet.
A Mócok/Motilor úton bekövetkezett halálos balesetben két gépkocsi volt érintett. A 36 éves Szilágy megyei férfi Audi személygépkocsival haladt a belváros felől a Monostor negyed irányába, és a polgármesteri hivatal felőli sávban közlekedett. A rendőrség szerint jobbra akart kanyarodni, valószínűleg a Linczeg/Vasile Alecsandri utcába, de nem győződött meg megfelelően az irányváltás biztonságáról, és összeütközött egy Peugeot-val, amelyet egy 30 éves, szintén Szilágy megyei nő vezetett, aki ugyancsak Monostor felé haladt. Az ütközés következtében a Peugeot a járdára sodródott, és elütötte a gyalogost.
A rendőrség megerősítette, hogy vétekből fakadó emberölés miatt folyik a vizsgálat. A két gépkocsi vezetője nem fogyasztott előzőleg alkoholt. A büntető törvénykönyv 192. cikke értelmében a gondatlanságból elkövetett emberölést egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel büntetik, de ha súlyosbító körülmények vannak, a kiszabható börtönbüntetés kettőtől hét évig terjed.

