Ha valaki nyáron túl zajosnak vagy közlekedés szempontjából kaotikusnak tartaná Kolozsvárt, az még semmiképp sem járt akkor a városban, amikor elkezdődik az új egyetemi tanév: visszatérnek a jól megérdemelt nyári vakációról a diákok, megtelnek a kávézók és a kocsmák teraszai emberekkel – noha eddig sem volt hiány belőlük –, a buszon az ülőhely már-már luxusnak számít, illetve az eddigi autóhordák megsokszorozódnak. Az új tanév kezdetével még mit figyelhet meg az ember?
Campus
Ezek a mai gyerekek nem tudnak már játszani se. Ezek a mai gyerekek nem tudnak olvasni, számolni, még beszélni sem. Legalábbis szépen. Nem tudják, mi a tisztelet, hogyan kell eltölteni a szabadidőt helyesen, eredményesen, ezek nem csinálnak semmit. Válogatnak. Ruhát, ételt, hangulatot váltanak percenként. Hogy igen…
A mai gyerekek nem tudnak semmit. A helyükben én nem így csinálnám, ha ennyi lehetőségem és szabadidőm volna. Cserélnék is ezekkel a mai gyerekekkel. A gondtalan élet… Bezzeg, amikor én voltam annyi idős!
