Tiltólista

Vannak örökzöld témák. Ilyen a rollerek kérdése is, főleg a kölcsönözhetőké. Amelyek ugye... zöldek. Amióta megjelentek, folyamatosan beszélünk róluk, és próbáljuk – próbálják – megoldani a kérdést. Ebbe a folyamatba illik bele az újabb elképzelés is, miszerint Kolozsvár több forgalmas pontján kijelölték azokat a helyeket, ahol az ún. közösségi rollereket „rendezetten” ott lehet hagyni.

Az intézkedéssel, valljuk be, egyet lehet érteni, hiszen egyre-másra botlunk a járdákon keresztül-kasul leparkolt kölcsönözhető rollerekbe. A lépés tényleg jó segítség lehet azoknak, akik nem tudnak olyan egyszerű mondatokat értelmezni, mint például: a járdaszegéllyel párhuzamosan parkold le őket, ne hagyd a rollert a buszmegállóban, a kapukban/bejáratok előtt, a gyalogátkelőn avagy egy méternél keskenyebb járdán stb. Amúgy utóbbira láttam olyan példát, hogy nem volt zavaró – gond nélkül el lehetett férni mellette még babakocsival is. Tehát nem hely, hanem jóérzés kérdése úgy használni e közlekedési eszközöket, hogy közben figyelünk egymásra is.

Ilyen vonatkozásban az intézkedéstől nem sok javulást várok, ráadásul még be sem írták e frissen kijelölt helyekre, hogy: „Ide tedd már a rollert, te hülye”. Ennél pedig már csak az bosszant jobban, hogy milyen kommenteket olvasok a rendelkezés kapcsán a közösségi médiában: például sokan úgy vélekednek, hogy egyszerűen be kellene tiltani e rollereket.

Végül is nekem mindegy, sohasem használtam őket.  De ilyen logika mentén hozzátenném: akkor már tiltsák ki az autókat is – azok között is nagyon sok a járdán vagy a tilosban parkoló személygépkocsi. És mennyi balesetet okoznak, és mennyi a gyorshajtó... Tiltsák ki továbbá a kerékpárokat is, mert a bringások is sokszor a járdán közlekednek nagy sebességgel, ha pedig nem, akkor az autók között cikáznak, néha a forgalommal szemben. És nem utolsó sorban tiltsák ki a gyalogosokat is az utakról, hisz hányan szaladnak át közülük szabálytalanul piroson, vagy éppen a legforgalmasabb útszakaszokon, még akkor is, amikor ötven méterre ott van a kijelölt gyalogátkelő?! 

Ja, hogy vannak azért még olyan rollerezők is, akik a szabályok szerint parkolják le használat után a járgányt? Autósok, akik még soha nem hajtottak át piroson, kerékpárosok, akik viselnek este láthatósági mellényt, és gyalogosok, akik elmennek az utca sarkáig, ha át akarnak kelni a túlsó oldalra? Hát az az ő bajuk. Inkább tiltsunk ki mindent és mindenkit mindenhonnan, ez a legbiztosabb. Így tuti, hogy nem fogják zavarni a kerékpáros ételfutárok az autósokat, a rolleresek a gyalogosokat, a biciklisávon sétáló járókelők a kerékpárosokat, hiszen mindegyiküknek tilos lesz közlekedni. Továbbá nem fognak dudálni az autók a forgalmi dugóban, merthogy ezek sem lesznek, ráadásul senkit sem fog érdekelni, ha drágul az üzemanyag, mert ugye, amennyiben nem lehet autóval közlekedni, akkor tankolni sem kell majd. Kész nyereség. Ez lehet egy szép új világ kezdete: mindent meg, avagy be kellene tiltani. Épp ideje lenne, miután ’89-ben így vagy úgy, de elértük, hogy ne legyen annyi minden tilos. Túl sok ez már nekünk a szabadságból!

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!