Kossuth sétapálcája, Damjanich mankója, Petőfi dohányzacskója

Az Aradi Ereklyemúzeum a Kárpát-medence egyik legnagyobb, rendkívüli történelmi értékkel bíró 1848–49-es relikviagyűjteménye. Az 1867-es kiegyezés után indult meg országos gyűjtés a szabadságharc emlékeinek megőrzésére. Az aradi Köl­csey Egyesület 1892-ben hivatalosan is felvállalta egy állandó múzeum létrehozását. A múzeum ideiglenesen már 1892. október 6-tól látogatható volt, hivatalosan 1893. március 15-én nyitották meg Aradon, a pesti forradalom 45. évfordulóján. Kezdetben egy bérház második emeletén működött négy szobában, majd 1913-ban költözött át a frissen átadott Aradi Kultúrpalotába. 

A gyűjtemény több mint 17 ezer tárgyi emléket és dokumentumot tartalmaz az 1848–49-es forradalom és szabadságharc időszakából. Itt őrzik többek között Kossuth Lajos sétapálcáját, amely igencsak különleges darab, hiszen egy rejtett lőfegyver-mechanizmust is tartalmaz. Petőfi Sándor dohányzacskóját, Damjanich János mankóját – a tábornokot, mint ismeretes, súlyos lábsérülése miatt szekéren kellett a bitófához szállítani. Továbbá Kiss Ernő golyó szaggatta mellényét, valamint Vécsey Ká­roly vérfoltos zsebkendőjét, Lá­zár Vilmos ezredes csizmatalpát és sarkantyúit. A gyűjtemény része Batthyány Lajos bársonyos fekete sapkája, amelyet a fogsága vagy tárgyalásai során viselt. Ide kerültek a tábornokok rabság alatt készített tárgyai – a tisztek a börtönben fafaragással, apró használati és dísztárgyak készítésével várták az ítéletet.

A gyűjtemény nemcsak tárgyakból, hanem rengeteg korabeli írásos emlékből áll, többek közt kivégzési proklamációk, illetve a tábornokoknak a haláluk előtt írt utolsó sorai. 

Az ereklyék egy része a tábornokok sírjából kerültek elő, amelyek felkutatásának meglehetősen kalandos a története. Október 6-án a négy agyonlőtt és a kilenc felakasztott tábornok testét a császáriak elrettentésül estig a vesztőhelyen hagyták. Az agyonlőtt tábornokokat a sáncárokban, a felakasztott vértanúkat pedig a vesztőhelyen földelték el. Néhány család az őrök megvesztegetésével még azokban a napokban, titokban exhumáltatta szeretteit: Kiss Ernőt előbb az egyik aradi temetőben rejtették el, majd később a család délvidéki birtokára szállították. Dessewffy Arisztid holttestét egy kocsirakás széna alatt csempészték ki a városból, ő ma a felvidéki Margonyán nyugszik. Damjanich János és Lahner György maradványait Csernovics Péter (Damjanich feleségének unokatestvére) vette meg a hóhértól, és saját arad-gáji birtokán temettette el őket titokban.

A Maros gátjának építése közben, 1912-ben véletlenül bukkantak rá Lázár Vilmos és Schweidel József csontjaira. A neves antropológus, Bartucz Lajos vezetésével 1913-ban tudományos exhumálást végeztek. A csontvázak állapota megrázó képet mutatott: a hóhérok annak idején guggoló helyzetbe kényszerítve, méltatlanul dobálták a holttesteket a szűk gödrökbe. 

A legszisztematikusabb feltárásra 1932 májusában került sor. Egy aradi mérnök, Krenner Miklós és csapata régi katonai térképek és a kivégzést végignéző szemtanúk feljegyzései alapján centiméterről centiméterre ásta át a vesztőhelyet. Hónapokig tartó megfeszített munka után megtalálták a maradék öt, kötél által kivégzett tábornok – Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Aulich Lajos, Nagysán­dor József és Knezić Károly – közös sírját. A csontokat ekkor az aradi köztemetőbe, majd később az Aradi Kultúrpalota biztonságos raktárába menekítették. 

A Magyar Múzeumok online történelmi magazin szerint a gyűjtemény az impériumváltást követő időszakban, a két világháború között háborítatlanul a helyén maradt. Olyannyira, hogy a román történetírás atyjaként tisztelt Nicolae Iorga is elismeréssel illette, s a szerveződő román múzeumok elé állította példaképül. 

A szabadságharc centenáriumára, 1948-ban kiállítást is rendeztek, a hangsúlyt a román–magyar haladó kapcsolatokra helyezve. Még a szocializmus térhódítását is többé-kevésbé töretlenül túlélték, a Ceauşescu-diktatúra azonban a raktárak mélyére száműzte gyakorlatilag valamennyit.

A kommunista diktatúra politikai okokból évtizedekig nem engedte a csontok méltó új­ratemetését, így a tábornokok maradványai dobozokban áll­ak a múzeumban.

Végül a kivégzések 125. évfordulóján, 1974. október 6-án a kultúrpalotában őrzött, illetve a korábban máshol eltemetett vértanúk csontjait (Kiss Ernő és Dessewffy kivételével) egyesítették, és elhelyezték az Aradon emelt obeliszk alatti föld alatti kriptában, ahol ma is együtt nyugszanak. A korabeli román pártvezetés helyi képviselői mellett a Magyar Népköztársaság hivatalos delegációja is jelen volt.

A román hatóságok csak komoly feltételekkel engedélyezték az emlékhely véglegesítését, ilyen volt például az obeliszk talapzatára kerülő márványtábla szövegezése. A kétnyelvű feliratban ugyanis kerülni kellett a magyar nemzetiség hangsúlyozását. A táblára végül az alábbi szöveg került:

„Ezen a helyen pihennek az 1848–1849-es forradalom azon tábornokai, akiket a Habsburg abszolutizmus Aradon kivégeztetett.”

A történelmi magazin hosszan ismerteti azt a 2010-ben lezárt munkafolyamatot, amely során magyar és román szakemberek közösen vették számba az Aradi Ereklyemúzeum fennmaradt anyagát: fegyvereket és katonai felszereléseket, egyenruhákat, zászlókat, numizmatikai és képzőművészeti anyagot, valamint a 1848–1849-es forradalom és szabadságharc tárgyi emlékeit. Sikerült digitalizálniuk a múzeumban őrzött 16 ezer oldalnyi dokumentumot – plakátokat és aprónyomtatványokat, könyve­ket, kéziratokat és fotókat – is. A muzeológusok létrehoztak egy történeti információkkal kiegészített, magyar és román nyelvű adatbázist is, amely a gyűjtemény teljes anyagát felöleli.

A múzeumban őrzött tárgyakról kétnyelvű katalógus jelent meg Aradi Ereklyemúzeum gyűjteményi katalógus I–II. kötet (Catalogul Colecției Muzeului de Relicve din Arad, Vol. I–II) címmel; az összeállításunkban közölt fotók ebből a forrásból származnak.

EGY DARAB ABBÓL A SEPRŰBŐL, AMELLYEL LONDONBAN SÖRGYÁRI MUNKÁSOK ÉS KOCSMÁROSOK ELVERTÉK HAYNAUT – Ez a tárgy a gyűjtemény egyik legkülönlegesebb és legizgalmasabb darabja, amely egy valós nemzetközi skandallumnak állít emléket. Julius Jacob von Haynau 1850-ben Londonba utazott, ahol inkognitóban meglátogatta a híres Barclay & Perkins sörgyárat. A gyár munkásai azonban felismerték a „bresciai hiénaként” és az „aradi hóhérként” elhíresült osztrák tábornokot. A felbőszült londoni sörgyári munkások és kocsmárosok megrohanták Haynaut: sárral, záptojással dobálták meg, és seprűkkel, porolókkal verték, kergették végig az utcán, miközben azt kiabálták: „Le a hóhérral!”. A tábornok alig tudott elmenekülni egy közeli kocsmába, ahonnan végül a rendőrség mentette ki. A londoni eset hatalmas nemzetközi visszhangot váltott ki, és a magyar emigráció (Kossuthék) nagy győzelemként ünnepelte. Valaki az incidens után megszerezte az egyik seprű darabját, amely így – a magyar igazságszolgáltatás szimbólumaként – végül az Aradi Ereklyemúzeumba került.