Beszélgetés Cseke Péter irodalom-, eszme- és sajtótörténésszel
Cseke Péter irodalom-, eszme- és sajtótörténész, szociográfus, újságíró és egyetemi tanár. Kutatásai középpontjában a romániai magyar irodalom és sajtó története, a szociográfia áll. A Babeș–Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv- és irodalom szakos tanári képesítést nyert 1968-ban. A Falvak Dolgozó Népe belső munkatársa,1990-től a Korunk szerkesztője volt. Tanított a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Újságírói Tanszékén, doktorátusvezető, a Hungarológiai tudományok doktori iskola tagja. Köteteiben erdélyi sorskérdésekkel, fordulópontokkal, eszmetörténeti törekvésekkel foglalkozik: A magyar szociográfia erdélyi műhelyei (Kolozsvári Egyetemi, Cluj-Napoca, 2007; Magyar Napló, Budapest, 2008); Fájó sebekből termő ágak. Világtávlatban gondolkodó Erdélyi Fiatalok. Eszmetörténeti tanulmányok (Lucidus, Budapest, 2010); Borongós ég alatt. Sajtótörténeti tanulmányok, 1980–2014; (Nap, Budapest, 2015); Erdélyi értékhorizontok. Újabb eszmetörténeti tanulmányok (Magyar Napló, Írott Szó Alapítvány, Budapest, 2015); A teljesség sóvárgása. Irodalomtörténeti tanulmányok, 1981–2016; (Nap, Budapest, 2019); Trianoni hófogságban, 1918–1945–1990. Eszmetörténeti tanulmányok (Nap, Budapest, 2020); Otthonirodalom. A magyar szociográfia erdélyi műhelyei (Polis, Kolozsvár, 2020).
Burus Jánossal közösen adta ki a Csíksomlyói Székely Népfőiskola történetét megörökítő kötetét (Hungarovox, Budapest, 2013), az Erdélyi Fiatalok kolozsvári főiskolai folyóiratról Fájó sebekből termő ágak. Világtávlatban gondolkodó Erdélyi Fiatalok. Eszmetörténeti tanulmányok (Lucidus, Budapest, 2010) címen jelent meg kötete. A Jancsó Béla kezdeményezése nyomán született lap már indulásakor a főiskolás kérdéseken túlmenően „A romániai új magyar nemzedék folyóirata” akart lenni, de az alcímet csak 1934-ben vette fel. Az Erdélyi Fiatalok irányította az értelmiségi ifjúság figyelmét a közügyekkel való foglalkozásra. A lap jelentősége számos szunnyadó kérdés (nép és értelmiség, társadalmi és művészi tudat, nemzetiségi kérdés, államhatalom és társadalmi öntevékenység, haza és nagyvilág) felvetésében rejlik.
A lap az első világháborút követő új helyzetben összefogást hirdetett „felekezeti és osztályellentétek felett”, programjuk volt az ifjúság előkészítése a rá váró feladatokra, hogy “az erdélyi magyarság szellemi vezérei” lehessenek. A program csak átmenetileg tudta összetartani az új főiskolás nemzedéket. A lap főleg protestáns jellege és középutas ideológiája miatt a pápa szociális enciklikái alapján álló katolikus ifjúság részéről ellenkezést váltott ki, ez 1933 elején szakadáshoz vezetett. A lap a legtermékenyebb munkát a falukutatás terén végezte, ezt az irányt a kiváló katolikus kör Venczel József vezetésével, Márton Áron támogatásával folytatták, aki a szakítás ellenére jó kapcsolatot tartott fenn az Erdélyi Fiatalok körével, Jancsó Bélával a későbbiekben is.
Kutatásai során behatóan foglalkozott Márton Áron egyetemi lelkészi munkásságával, az Erdélyi Fiatalok és a katolikus egyetemi ifjúság viszonyával. Milyen felismerésekre jutott?
Az Erdélyi Fiatalok spiritusz rektora abból a felismerésből indult ki, miszerint a felekezeti hovatartozás, a világnézeti meggyőződés kinek-kinek a magánügye, s ez nem lehet akadálya a kisebbségi létérdekek primátusán alapuló együttműködésnek. A nemzedéki ifjúsági folyóirat Egyesületi élet című közösségi fórumának híradásaiból folyamatosan arról értesülünk, hogy Dsida Jenő elnöksége idején lényeges változások következtek be a mintegy 130 tagot számláló katolikus szakosztály (RKNSZEFSZ) működésében. Az 1932. május 10-i tisztújító közgyűlésen az Erdélyi Fiatalok faluszemináriumának titkárát, Venczel Józsefet választották meg elnöknek, aki az „ifjú katolicizmus” célkitűzéseinek jegyében szervezte újjá az egyesületet. A mozgalom a Quadragesimo Anno kezdetű pápai körlevél szociális eszméi alapján fejlődött ki Erdélyben, és Márton Áron volt a legtekintélyesebb képviselője. Venczelék kérésére Mailáth Gusztáv Károly püspök 1932. október 1-jei hatállyal Márton Áront áthelyezte Kolozsvárra egyetemi lelkésznek, ifjúsági lelkigondozónak – jóllehet csak egy hónappal korábban nevezte volt ki püspöki titkárnak.
A nemzedéki folyóirat 1933-as nyári (falu)számában arról olvashattunk, hogy a főiskolai szakosztály szociális csoportjának tagjai (köztük Venczel József) „Márton Áron vezetésével a karácsonyi vakáció alatt Alcsík és Kézdiszék hét községét keresték fel”, ahol népművelő előadásokat is tartottak. A Gyulafehérváron 1932. február 7-én kelt gépelt Márton Áron-levél az ifjú katolikusok önálló falukutatásainak kezdetét világítja meg: „Gondolom, nincs ellentétben azokkal az irányelvekkel, melyeket kettőnk megbeszélése leszögezett. […] A megbeszélésünkhöz különben tartom magamat egészen.”
Milyen volt a viszony ez időben Márton Áron és Jancsó Béla között?
A négykötetes Jancsó-levelezés összegyűjtése s elemzése során örömmel fedeztem fel, hogy Márton Áron püspök barátságával tüntette ki az Erdélyi Fiatalok integratív szellemiségű vezéregyéniségét. Kézzel írt leveleiben Kedves Béla barátom! a megszólítás, és Barátságos köszöntéssel a levélzárás. Az Erdélyi Iskola fejléces levélpapírján a Kedves Doktor Úr megszólítás szerepel, amikor pedig megbízzák a kolozsvári Szent Mihály-plébánia vezetésével, Jancsónak régi barátsággal köszöni meg az alkalomhoz illő felköszöntést.
Mit lehet tudni Márton Áron kiemelkedőbb kolozsvári találkozásairól?
Az Erdélyi Iskola fejléces levélpapírján olvastam ezeket az 1935. augusztus 22-én kelt kézzel írt sorokat: „Kedves Doktor Úr, Németh László, Boldizsár Iván és Keresztury D[ezső] a Báthory-Apor szemináriumban laknak. Szeretnének találkozni a Doktor Úrral.” Németh László 1935-ös romániai útinaplóját (Magyarok Romániában) nagy vita követte, amelynek szövegeit Nagy Pál adta ki 2001-ben bő jegyzetekkel (Mentor Kiadó, Marosvásárhely). Márton Áron értesítése újabb adalék egyrészt Németh László és Jancsó kapcsolatát illetően, másrészt rávilágít arra, hogy az akkor a „Szent Jóskában” lakó egyetemi lelkésznek is köze volt Németh Lászlóék kolozsvári elszállásolásában, amiről eddig az utazással kapcsolatos gazdag szakirodalom nem tudott.
Az egyetemi lelkész 1938. augusztus 14-én a kolozsvári Szent Mihály egyházközség plébánosa, Kolozs-Doboka kerület főesperese, székesegyházi kanonok lett. Ez időben az Erdélyi Fiatalok a romániai új magyar nemzedék folyóirataként fogalmazza újra programját. A továbbiakban miként alakult kapcsolatuk?
Figyelemre méltó, hogy Jancsó Béla mit írt beiktatásáról az Erdélyi Fiatalok hasábjain: Márton Áron „szent beszédében Erdélyt úgy jellemezte, mint amelynek tájai változatosak, a természeti tájak különféleségei vannak egymás mellett. A különféleségek természeti együttélése sorsparancsa, mély törvényszerűsége e földnek, amely érvényesül lakói életében is. Különböző hitek és nemzetek élnek egymás mellett évszázadok óta, és sohasem sikerült olyan törekvés, amelyek ezeknek az Istentől adott különbözőségeknek valamelyikét ki akarta küszöbölni. Erdély földjének parancsa nem az egymás elleni acsarkodást, hanem a magunk dolgainak jó intézése mellett a más, egymás értékeinek a megbecsülését, az egymás közötti békét és egyetértést hirdeti az együttélésre rendelt népek és hitek között. »Ezt az erdélyi törvényszerűséget: egymás tiszteletét, megbecsülését és megértését akarom követni minden más hitbeli és fajbeli erdélyi testvéremmel szemben.« Örömmel hallottuk, s magunknak megjegyezzük Márton Áron igaz erdélyi hangját.” (Erdélyi Fiatalok, 1938. III–IV. 28.)
Püspöki kinevezése és felszentelése (1939. február 12.) másnapján újból megszólalt Jancsó Béla, és máig érvényesen kidomborította emberi, vezetői, gondolkodói erényeit: „Székely ember került az ősi egyházmegye élére, melynek hívei túlnyomóan székelyek. A csíkszentdomokosi székely földmívelők világháború vérzivatarát megjárt s a papi pályán a maga erején, tehetségén előre haladó fia került a főpapi székbe, melybe általában arisztokratákat neveztek ki. E tények szimbolikus jelentőségét még megnőttette az új püspök gesztusa, mellyel a fiú rajongó tiszteletét árasztotta ország-világ előtt öreg édesapja és édesanyja felé. Más népnél ez magától értetődő, nálunk, sajnos, kivétel. A népből felkerült általában megtagadja, vagy legalább elhallgatja gyökerét. Nem így Márton Áron. Az üdvözlő beszédekre adott válaszában megismételte erdélyi hitvallását az együtt élő népek sorsközösségéről: »melynek szavát megfogadom, és az együtt haladás útját egyengetem«, s azután szülőfaluja küldöttségéhez fordulva így szólt: »fajtámnak szívósságát, kiállását a magam erényének akarom tekinteni, sorsát vállalni akarom.« Ezt a szót egész intelligenciánknak meg kell hallania. A vezető az, aki népe sorsát vállalja. Nemes emberségéért és ezekért a szavakét külön tisztelettel köszöntjük Márton Áront." (Jancsó Béla: Márton Áron. Erdélyi Fiatalok, 1939. I. 12.)
Kutatóként és unitáriusként miben látja példaértékűnek Márton Áron munkásságát?
Szülőföld-szociográfiámat írva a kisebbségi sors kihívásait éltem át, nemzedékek történelmi tapasztalataira figyelve. Erőfeszítéseink és áldozataink révén a „többségi tengerben” is megmaradhattunk szülőföldünkön – nemcsak magyarnak, hanem katolikusnak, protestánsnak is. Egyetlen axiómával ezt így tudnám kifejezni: Erdélyért ma is sokat lehet tenni – figyelmeztet Márton Áron –, de eleget soha.
