Kétszázötven esztendeje telepedtek le a kegyesrendiek a kincses városba
A második világháborút követő rendszerváltás Romániában nem kímélte a piarista nevelést és oktatást, a kolozsvári főgimnáziumot sem. El akarták temetni, és még az emlékét is el kívánták törölni egy olyan ősi hagyománnyal rendelkező tanintézetnek, amely híres tudósokat, írókat, papokat, kiemelkedő kiválóságokat nevelt nemzetiségi, felekezeti megkülönböztetés nélkül nemcsak a kincses város, hanem egész Erdély részére. A nevelőmunka értékét megalapozta az a tény, hogy az itt tanító tanárok mély hivatástudattal és lelkiismeretes kötelességteljesítéssel végezték feladatukat a szerzetesrendek és az egyházi iskolák kommunista diktatúra által 1948-ban történt megszüntetéséig.
Ezt követően a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye, nevezetesen tiszteletreméltó Márton Áron és utódai, Jakab Antal, Bálint Lajos és Jakubinyi György folytatólagosan elhelyezte, illetve munkakört biztosított a lelkipásztorkodás terén az egyházmegye területén a kolozsvári főgimnáziumban tanító piarista szerzetes papok számára.
Legtöbbjüket már gyermekként megismertem, felnőttként is tartottam a kapcsolatot velük, sokat tanultam tőlük. Igyekeztem megkönnyíteni életkörülményeiket. Jelen írást lelkiismereti kötelességként főhajtásnak szántam kedves, felejthetetlen emlékük előtt.
*
Biró Vencel a magyarországi Vértessomlón született 1885-ben. Baráth Béla kolozs-dobokai főesperes és a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa nagyra értékelte Biró Vencel piaristát teológia, történelem és latin iskolai tanárként, egyetemi professzorként, romániai tartományfőnökként, akadémikusként. Ezt bizonyítja, hogy a katolikus szerzetesrendeket és intézményeiket a kommunista diktatúra 1948-ban történt intézkedése következtében a plébánia főtéri épületében – a főbejárattól balra, a földszinti sarokban – biztosított számára lakást, ahová könyvtára nagyrészét is elhelyezte. Biró Vencel – mind a Szent Mihály –, mind a piarista templomban bemutatott – szentmiséin az utódiskola 14–17 éves diákjaként sokat ministráltam (a hatóságok tiltása ellenére, viszont egyesek „szemet hunyásával”), és gyakran meglátogattam. Mind a lakásán, mind együttes sétáink során is sok mindenre, főként egyház- és egyetemes történelemre tanított, amit neki köszönhetően a mai napig nagyon szeretek. A Mindenható ajándékaként nagymamámmal 13 évesen ott lehettem Biró Vencel szerény, latin nyelven bemutatott aranymiséjén a piarista templomban 1958. július 29-én, amelyen ministráltam. Életem végéig megőrzöm a következő történetet. Az akkori 11-es számú líceum első emeleti könyvtárából néhányan egyik délelőtt ruháskosarakkal kellett lehordanunk a néhai piarista könyvtár köteteit az udvar bal oldali sarkából nyíló pincébe. Én a kabátom alá rejtve elloptam, majd hazavittem egy piarista rendtörténeti és egy Napóleon életét tartalmazó kötetet. Lelkiismeret-furdalásom volt, ezért meggyóntam. Biró Vencel néhány percet hallgatott, majd így zárta le az ügyet: Gyuri fiam, te nem loptál, hanem könyvet mentettél. Bensőséges kapcsolatunknak az 1962. december 2-án bekövetkezett halála vetett véget.
*
A Temesvár melletti Szakálházán született 1887-ben Uitz Mátyás piaristának, latin- és némettanárnak is ministráltam, és jó ismerősével, nagyanyámmal, báró Szentkereszty Fodor Zsuzsannával szoros kapcsolatot tartottunk vele. A rendház megszüntetését követően a híres dr. Mátyás Mátyás orvosprofesszor özvegye fogadta be a Sétatér szomszédságában lévő, Fürdő / Cardinal Iuliu Hossu utcai 57. szám alatti lakásának egyik szobájába. Havonta egyszer felkerestem, és nagyanyám „kiképzésével”, amatőr pedikűrösként segítettem körmein. Természetesen sokat beszélgettünk. Egyik alkalommal ezt mondta: „Nem tudom, mivel viszonozzam jóságodat. Úgy látom, te nagyon kötődsz Istenhez, az egyházhoz. Lehet, pap lesz belőled. Nézd, neked ajándékozom a reverendámat.” Megdöbbentem, meghökkentem, és természetesen elutasítottam. Magamban pedig arra gondoltam, hogy a szokás szerint abban fogják eltemetni. Uitz Mátyás is 1962-ben, augusztus 20-án hunyt el.
*
A Réthy Andor név alatt a hatalmas irodalmi munkásságot kifejtő Reischel Artúr bibiliográfus, irodalomtörténész Temesváron született 1904-ben. Tizennyolc éves korában lépett a piarista rendbe, 1927-ben szentelték pappá. 1926-tól a kolozsvári főgimnáziumban a magyar, a német és a román nyelv tanára, 1942 és 1949 között az egyetemi könyvtár munkatársa volt, majd a Monostori úti Fájdalmas Szűzanya-templom plébánosa. Román nyelvű lelki vigasztalást nyújtott a megszüntetett görögkatolikus egyház egykori híveinek, kórházakat látogatott, szívügyének tekintette a betegek buzgó lelki ellátását. Emellett a Román Akadémiai Könyvtár kolozsvári fiókjának főkönyvtárosa volt 1959-ig, amikor választani kényszerült papi hivatása és állami állása között. Az ötvenes évektől – már Réthy Andor választott írói nevén – kezdte közölni az irodalmi és szaksajtóban a magyar irodalom román, illetve a román irodalom magyar befogadásának adatait egybegyűjtő „könyvészeti adalékait”. A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon egyik kezdeményező szerkesztő munkatársa, az első kötetek bibliográfiai megalapozója volt. Sokat lehetne beszélni arról, mennyit segített a kisebbségi sorsban küzdő diákokon anyagilag és szellemileg egyaránt. Bárkinek levelére vagy ünnepi üdvözletére válaszolt, pedig igazán elfoglalt ember volt. Külföldi vendégek is felkeresték adatok végett, de bukaresti kutatók is nem egyszer fordultak hozzá felvilágosításért, és ő azonnal a rendelkezésükre állt. Halála előtt néhány hónappal könnyes szemekkel fogadott, amikor mint súlyos beteget meglátogattam. 1972. október 30-án, gyomorrákban hunyt el, a Házsongárdi piarista sírkertbe történt temetésén is jelen voltam.
*
Az 1907-ben Kolozsváron született Cservény Albin mennyiségtan és természetrajz piarista tanár papként és szerzetesként egyaránt mintakép volt. Imádságos lelkületű, jóságos, szelíd, alázatos mindenkivel – beleértve velünk, ministránsokkal is, udvarias és tapintatos embernek ismertem meg. A piarista iskola betiltása után a Szent Mihály-plébánián lelkipásztori munkát végzett, és ellátta a kórházi betegeket. Az 1960-as években a gyulafehérvári kántoriskolában számtant és fizikát tanított. Oda ingázott hetente kétszer. Emlékszem, hogy tudván a mindenből kisemmizett báróleszármazott helyzetemről, többször is megajándékozott szalonnával, mondván: erősödnöm kell. Ebben az időben váratlanul elvesztette látását. Az orvosok gyógyíthatatlannak minősítették állapotát, ezért visszavonult a szerény körülmények között élő rokonaihoz az Andrássy/Gruia utcába, akiket még ebben a helyzetben is áldozatkészen próbált anyagilag segíteni. Egyik rokonával, Cservény Csillával osztálytársak voltunk a piarista főgimnázium utódiskolájában, a 11-es számú líceumban. Cservény Albin 1973. november 27-én halt meg, a család Házsongárdi temetőben levő kriptájában nyugszik.
*
Simon Tamás piarista Máréfalván született 1912-ben, történelem és latin szakos tanár, 1947-től a kolozsvári főgimnázium igazgatója, a rendház főnöke volt, akinek az 1948. augusztusi iskolaállamosítás után tanügyi tevékenysége megszűnt. Előbb a Kolozsvár–kerekdombi lelkészséget kapta működése helyéül, majd rövid aradi kápláni szolgálat után 1954-től ismét Kolozsváron szolgált, a piarista és a ferences templomok rektoraként, amelyeket 1977-ig vezetett.
A hűséges görögkatolikus Cârlănaru jogászcsalád Bartha Miklós / Emil Isac utca 2. szám alatti lakásának emeleti részében lakott. Neki is sokat ministráltam, de csak egyszer jártam nála. Angéla szociális testvér, a kolozsvári piarista templom akkori sekrestyése és tárgyi hagyatékának fáradhatatlan őrzője által küldött csomagot vittem el neki. Emlékszem, megkínált egy saját készítésű finom üdítővel. 1988-ban nyugdíjba vonult, aztán csak magánmiséket végzett a sekrestyében, 1990. július 5-én bekövetkezett haláláig. A Házsongárd temető piarista sírkertjébe helyezték örök nyugalomra, Czirják Árpád pápai prelátus, főesperes-plébános felkérésére én mondtam búcsúbeszédet.
*
A Máréfalván 1921-ben született Simon István piarista papot, magyar–latin szakos tanárt 1948 júliusában az Erdélyi Római Katolikus Státus kinevezte a piarista gimnázium magyartanárává, de már nem taníthatott, mert amint említettem, a következő hónapban államosították a vallásfelekezeti iskolákat, köztük a piarista főgimnáziumot is. A börtönből 1955-ben hazatért Márton Áron püspök rendelkezésére Vajdahunyadra került, két év múlva pedig Kolozsvárra a monostori plénániára. Ezt követően 1959-től a mócsi szórvány katolikus helységben szolgált, ahol 1961-ben Lukácsovits Magda festőművészt kérte fel a templom újrafestésére; 1969-ben a püspöki kisszemináriumban a magyar nyelv, néhány évvel később a latin nyelv tanára is volt. Az 1981-es nyugdíjba vonulása után visszakerült Kolozsvárra, ahol a piarista templom igazgatója és lelkipásztora, 1984 után a romániai rendtartomány generálisi delegátusa volt haláláig, 1995. május 9-ig. Valamennyiük közül egyedül ő lakott elhunytáig a templomhoz épített, mind a sekrestyéjéből, mind az Egyetem utcáról megközelíthető épületrész emeletén.
*
Denderle József 1911. december 24-én, Naszódon született. Már 16 éves korában kivételesen felvették jelöltnek a kegyes tanítórendbe. A kolozsvári egyetemen szerzett történelem–földrajz szakból diplomát, ugyanakkor elvégezte a teológiát is. 1934-ben szentelte pappá Gróf Mailáth Gusztáv Károly (1864–1940) püspök, akinek ez volt az utolsó papszentelése.
Amikor 1944. október 11-én a szovjet csapatok elfoglalták Kolozsvárt, a „kis munkára történt összeszedéskor”, október 13-án a piarista főgimnáziumi irodából Szász István rendtársával elhurcolták. A több ezer főből, polgári személyekből álló menetből később csak néhány százan tértek vissza. Focșani-ban csodával határos módon sikerült kiszöknie a menetből, amely rendtársát a halálba vitte. Betegen tért vissza Kolozsvárra, majd jobbulása után folytatta tanári tevékenységét, de életét súlyosan megrázta ez az esemény. A szerzetesrendek betiltása után többször megidézték a Szekuritátéhoz, felszólították, vállaljon állami tanári állást, mert másként... Rendi jóváhagyással, bizonyos kötelezettségek betartásával tanított nyugdíjazásáig. Mivel állami tanárságot vállalt, Márton Áron püspök felfüggesztette, 1973-ban történt nyugdíjaztatása után viszont újra végezhette papi működését püspöki megbízatással. A főpásztor a piarista templom igazgatóságát bízta rá.
Oktatói-nevelői munkája mellett számos cikket, tanulmányt írt, többek között latin nyelvről magyarra fordította Dimitrie Cantemir moldovai fejedelem és tudós Descriptie Moldaviae (Moldva leírása) című művét.
Illő, hogy itt és most hangsúlyozzuk Denderle József piarista atya, tanár jelentős hozzájárulását a román anyanyelvű római katolikus és görögkatolikus hívők lelki gondozásához a kommunista diktatúra idején, valamint 1989 után egészen haláláig. 1984-től püspöki megbízatással román nyelven is celebrált szentmisét, és e liturgiáknak különleges ünnepélyessége volt. Ugyanebben az évben mutatta be aranymiséjét a piarista templomban, amelyen részt vettem, és oltárszolgálatot végeztem.
1948 után a Szentegyház / Iuliu Maniu utca 5. szám alatti egyházi ingatlan második emeletén lakott a 2002. november 2-án bekövetkezett haláláig.
Valamennyi fent említett jeles piarista tanítványainak sorában számos kiváló embert találni, akik tetteikkel minden dicséretnél beszédesebben hirdették tanári és nevelői munkájuk, illetve önzetlen iskolai munkásságuk eredményeit.
Emlékük legyen áldott!
