Tompa Gábor, a KÁMSZ igazgatója elmondta, a produkcióban olyan művészek dolgoznak, akikkel a magyar színház korábban már sikeresen együttműködött. Vajna Noémi irodalmi titkár kérdései nyomán a tudnivalókat az előadásról és a munkafolyamatról Mezei Kinga rendező, Gyarmati Kata dramaturg, Karácsonyi Zsolt, a regény szerzője, Ondraschek Péter díszlet- és jelmeztervező, Mezei Szilárd zeneszerző, valamint a szereposztás tagjai ismertették. A készülő produkció az emlékezet, az öregedés és a tudat töredezettségének világát járja körül. A sajtótájékoztatón az alkotók a közös munka sokrétű folyamatáról, a regény színpadra adaptálásáról és a színészi, rendezői, illetve tervezői feladatok személyes kihívásairól beszéltek.
A további előadások június 7-én, 14-én, 21-én, valamint július 1-jén lesznek.
A Nem vagyok itt című előadás olyan szellemi térből indul ki, amely az emlékezet és az identitás elbizonytalanodására épül. A történet középpontjában az idősödő férfi áll, akinek tudata töredezetté válik, és aki a színpadon a saját emlékei, illetve a körülötte élők viszonyrendszerén keresztül jelenik meg.
Az előadás alapjául szolgáló Belső tízezer című regény szerzője, Karácsonyi Zsolt a szöveg színpadra adaptálásának folyamatát személyes és szakmai szempontból is különleges élményként írta le, elmondta, az alkotócsapathoz és a társulathoz is régóta kötődik. Úgy fogalmazott, a regény színpadi alakítása során a szöveg jelentései felszakadtak és mozgássá, cselekvéssé, párbeszéddé alakultak. A folyamatot a fordításhoz hasonlította, amely során a mű másik térbe kerül, miközben új jelentésszinteket kap. Karácsonyi elmondta, a készülő előadás a regény román címének magyarra „visszafordított” változatából nyeri egyik értelmezési rétegét, ami tovább erősíti a történet nyelvi és jelentésbeli rétegzettségét.
Mezei Kinga rendező arról beszélt, hogy számára az adaptációs munka szabadságot jelent, mivel a nem színpadra írt szövegek esetében olyan alkotói tér nyílik meg, amelyben szabadabban lehet képekkel és asszociációkkal dolgozni. Mint fogalmazott, ez a fajta színházi nyelv arra ad lehetőséget, hogy az előadás világa ne előre meghatározott struktúrák mentén, hanem belső képek és inspirációk alapján épüljön fel.
Gyarmati Kata dramaturg elmondta, a munka során az alkotók közös képi és fogalmi alapot hoztak létre, amelyből fokozatosan bontották ki az előadás világát. A folyamat során a hangsúly konkrét fogalom vagy helyzet köré szerveződött, amely köré később felépült a teljes színpadi struktúra, a hangulatot és a szöveget is beleértve.
Ondraschek Péter díszlet- és jelmeztervező szerint a kiindulópont minden esetben a dramaturgiai váz, amelyre a tér és a vizuális világ épül. A cél az, hogy a színpadi tér szorosan kövesse a történet dramaturgiai logikáját, miközben önálló jelentésszinttel is rendelkezik.
Mezei Szilárd zeneszerző szerint az előadásban a zene szintén dramaturgiai szerepet kap, és nem pusztán illusztratív elemként működik. A kompozíciók az emlékek, a visszaemlékezések és a tudati törések világából építkeznek, erős érzelmi és hangulati spektrummal.
Vajna Noémi az előadás szereplőit arra kérte, fogalmazzák meg élményeiket a próbafolyamattal, a belső megéléseikkel kapcsolatban. Györgyjakab Enikő elmondása szerint számára különösen érdekes a törékenység állapota, amelyben a fizikai jelenlét már korlátozottabb, így minden mozdulat fokozott jelentőséget kap.
Dimény Áron úgy fogalmazott, hogy számára a történet hamar személyessé vált. Az előadás szerinte olyan, mintha filmet forgatnának, amelyben éles vágások vannak, amelyek között nagy változások történnek.
Bodolai Balázs a szerephez való viszonyát úgy írta le, hogy az előadásban való jelenlét egyszerre jelent erős személyes kapcsolódást és egyfajta eltűnést is, ahol a színész úgy van jelen, hogy közben mintha nem is lenne ott.
Karácsonyi Zsolt ehhez kapcsolódva arról beszélt, hogy a próbafolyamat számára olyan élményt jelent, mintha ő maga is néma szereplőként része lenne az előadásnak, amelyben a szöveg folyamatosan új kontextusokat kap.
Kántor Melinda kiemelte, hogy az alkotói munka visszavezette őt a színészi alapokhoz, és különösen fontosnak tartja azt a fajta figyelmet és jelenlétet, amelyben a színész valóban első alkalommal lép be a térbe, még akkor is, ha az már ismerős számára.
