Bolojan: Több mint 2000 befejezetlen beruházás van még

Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) rendelt vissza nem térítendő támogatások több mint 90 százalékát, a hiteleknek pedig több mint 95 százalékát hívta le – jelentette be kedden Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök a PNRR végrehajtásának mérlegét ismertető sajtótájékoztatón.

A kormányfő szerint a pontos összegeket a következő napokban véglegesítik, miután a beruházások és európai projektek minisztériuma összesíti az adatokat. Bolojan elismerte, hogy Románia jelentős összegeket veszített saját hibájából, elsősorban a beruházások késedelmes megvalósítása és az elmaradt reformok miatt.

Elmondta: mandátuma átvételekor a PNRR végrehajtása elakadt, ezért a kormány újratárgyalta a tervet az Európai Bizottsággal, és módosított több célt és mérföldkövet annak érdekében, hogy az ország minél több forrást megőrizzen. Az eredeti vállalás szerint például 19 kórházat kellett volna megépíteni, ezt a tárgyalások eredményeként nyolcra csökkentették, miközben több mérföldkövet töröltek vagy módosítottak.

“A forrásvesztés egyik oka a PSD” (alc.)

Bolojan szerint jobb eredményt is el lehetett volna érni, ha a PNRR végrehajtását korábban és következetesebben kezdik meg, és megvan hozzá a politikai akarat. A forrásvesztés egyik okaként a közalkalmazotti bértörvény elfogadásának elmaradását nevezte meg, és azt állította, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) „szabotálta” a jogszabály elfogadását. Szerinte a törvény hiánya nemcsak pénzügyi veszteséget okoz, hanem az európai partnerek és a piacok Romániába vetett bizalmát is gyengíti.

A miniszterelnök a közigazgatás teljesítményét is bírálta. Szerinte nem készültek megfelelő értékelések, és több esetben fedezet nélküli szerződéseket kötöttek. Példaként a közlekedési beruházásokat hozta fel: ezekre 19,5 milliárd euró értékben írtak alá szerződéseket, miközben a rendelkezésre álló keret mindössze 5,5 milliárd euró volt. A különbözetet a következő években más európai forrásokból vagy az állami költségvetésből kell fedezni.

Bolojan becslése szerint több mint 2000 befejezetlen beruházás maradt. Az érintett önkormányzatoknak év végéig saját költségvetésükből kell lezárniuk a projekteket, ellenkező esetben jövő évtől az eddig kapott támogatásokat is vissza kell fizetniük. A késéseket a problémás építőipari cégek alacsony teljesítménye és egyes önkormányzatok hozzá nem értése is súlyosbította.

A PNRR-forrásokból ugyanakkor számos jelentős beruházás valósult meg. Mintegy 1,5 milliárd eurót fordítottak a moldvai autópálya Focșani–Bákó közötti szakaszára, több mint 1,8 milliárdot pedig lakó- és középületek energetikai felújítására, összesen több mint 4,6 millió négyzetméteren. Több mint 300 millió euróból fejlesztették az állam digitalizációját szolgáló kormányzati felhőt, amelyhez már több mint 30 közintézmény kapcsolódik.

Energetikai és megújulóenergia-beruházásokra több mint 450 millió eurót fordítottak, csaknem 1000 megawatt kapacitás létrehozására. Az oktatásban több tízezer tanterem és laboratórium felszerelését finanszírozták 600 millió euróból, míg a magas iskolaelhagyási kockázatú intézmények hátrányos helyzetű diákjai több mint 450 millió euró támogatást kaptak. Az egyetemek digitalizációjára további több mint 230 millió eurót költöttek.

A helyreállítási forrásokból több mint 90 kilométer víz- és csatornahálózat is megépült 55 millió euróból. Több mint 300 millió eurót fordítottak 18 ezer hektár erdősítésére és újraerdősítésére, valamint 130 ezer négyzetméter városi erdő kialakítására. A forrásokból nyolc regionális kórház, 1200 mentőautó, 25 újszülött-intenzív osztály, több mint 2000 háziorvosi rendelő és 885, marginalizált közösségekben élő fiatalok számára kialakított lakás finanszírozását is támogatták.

Bolojan a PNRR végrehajtásának tapasztalatai alapján arra figyelmeztetett, hogy a jövőbeli programokat, köztük a SAFE-programot, már az első naptól gyorsabban kell végrehajtani. Szerinte az utolsó pillanatra halasztott beruházások jelentős többleterőfeszítést és forrásvesztési kockázatot jelentenek.

A miniszterelnök a román gazdaság versenyképességével kapcsolatban is aggodalmának adott hangot. Mint mondta, a minimálbér és az energiaárak gyors emelkedése növelte a vállalatok költségeit, ami különösen azokat a cégeket érinti, amelyeknél a munkaerőköltség meghatározó tényező. Példaként a Fordot és a Renault-t említette, amelyek Romániánál olcsóbb munkaerővel rendelkező országokban is rendelkeznek üzemekkel.

Bolojan szerint az energiaárak stratégia hiányában gyorsabban emelkedtek, mint Románia versenytársainál, ami megrendelések elvesztéséhez és a romániai üzemek teljesítményének gyengüléséhez vezetett. Úgy vélte, hogy a béremeléseknek a termelékenység növekedéséhez kell igazodniuk, az energia területén pedig korrekciókra van szükség, különben Románia tovább veszít versenyképességéből.

A kormányfő szerint a PNRR végrehajtása fontos eredményeket hozott, de a késedelmek és az elmaradt reformok miatt az ország nem tudta teljes egészében kihasználni a rendelkezésére álló lehetőségeket.

 

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!