Sok érdeklődőt vonzott az első bolhapiac a Donát negyedben

(Fotó: Rohonyi D. Iván)

Sem a szemerkélő eső, sem a hideg nem szegte kedvét a Daisler Egyesület által megrendezett bolhapiac árusainak és vásárlóinak a Donát negyed végi Szamos-parton október 31-én. A rendezvény a használt tárgyak újrahasznosítását, a körforgásos gazdaság népszerűsítését és a közösségi találkozásokat kívánta ösztönözni. „Amint tudomást szereztem a kezdeményezésről, rögtön arra gondoltam, hogy részt veszek rajta. Mivel egy magánházban sok minden összegyűl az évek során, ezért kiválasztottam néhány jó állapotú konyhai használati tárgyat és ruhaneműt, és jelentkeztem árusnak. Sikerült ingyenes standot is kapnom. Mivel soha nem árultam még, nagyon tanulságos volt. 

Az emberek kedvesek voltak, érdeklődőek. Örültem, amikor megtetszett valami és megvásárolták” – nyilatkozta a Szabadságnak egy Donát negyedi lakos. „Csak pár napot töltök a szülővárosomban, de eljöttem körülnézni a bolhapiacon. Egy idősebb házaspártól vásároltam pár apróságot, majd elkezdtünk beszélgetni a gyermekeinkről és az unokáinkról, pedig nem is ismertük egymást” – tette hozzá egy Németországban élő nyugdíjas hölgy. A következő bolhapiacot november 7-én, szombaton délelőtt rendezik meg a Monostor negyedi Primăverii parkban. (N.-H. D.)

Az eseményen készült fotóriportunk ITT.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!