A rendezvény a reformáció történetének és szellemi örökségének felidézése mellett az egyházi közösségek találkozásának, az emlékezésnek és a generációk közötti kapcsolat erősítésének is alkalmat teremtett.
„Mindig a reformációban vagyunk”
– visszatérés az első szeretethez
A reformáció ünnepe alkalmából szervezett esemény istentisztelettel kezdődött. Az előfohászt Lőrincz Konrád esperes, az igehirdetés szolgálatát pedig Jakab István generális direktor végezte.
A Jelenések Könyve 2:1-6 alapján, Jakab István generális direktor kiemelte: ilyenkor, a reformáció ünnepe alkalmából, mindig „önvizsgálatot” tart az egyház. Jézushoz hasonlóan, aki először megdícsérte az efézusi gyülekezetet, a pozitív fejleményeket kell számba venni, tudva, hogy az Isten közöttünk van, ő kézben tartja a dolgokat, különösképp kézben tartja az egyházat. Ezután következhet a kritika, ami Jézus esetében így hangzott: „Tudom, hogy állhatatos vagy, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet”. A generális direktor e bibliai idézet alapján fogalmazta meg gondolatmenetét, amelynek lényege: mindig a reformációban vagyunk. Rámutatott: a reformáció egy állandó folyamat, amelyben hajlandók kell lennünk meghallgatni azt is, miben kell változtatnunk.
Jakab István kifejtette: az egyházi közösségek alappillére a mindent betöltő szeretet, az első szeretet lángoló tüze, hiszen a szeretet nélküli rend kicsinyes, a szeretet nélküli vallásosság bigott, a szeretet nélküli élet értelmetlen. Ezt követően a generális direktor a jelenlévő lelkipásztorokhoz, nőszövetségi tagokhoz és ifjakhoz szólt, arra kérve őket, hogy mindig szeretetben szolgáljanak és cselekedjenek, mert voltaképp ez a reformáció igazi kihívása.
Az istentiszteletet köszöntések követték, amelyek lehetőséget biztosítottak a résztvevők és az egyházmegye közösségeinek megszólítására.
Lőrincz Konrád, a Nagyenyedi Református egyházmegye esperese, az Apostolok cselekedete 4:31-32 alapján kifejtette: ahol imádkozó közösség van, ahol egy akarattal tudnak leborulni Isten színe előtt, ott valóban érezni tudjuk, hogy áthat minket a mennyei erő, hiszen a reformáció nem történelmi esemény, hanem Isten igéjének diadala a mi lelkünkben.
Tőkés Tünde Erzsébet, az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetségének elnöke, egykori enyedi diákként, személyes élményeit idézte fel, majd kifejtette: a presbiteri, nőszövetségi és ifjúsági szövetségek akkor eredményesek, ha nem egymás mellett, hanem együtt szolgálnak Isten szeretetében.
Ünnepi köszöntőjében Kolumbán Judit, az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetségének tiszteletbeli elnöke, kihangsúlyozta: ha a Biblia tanításait igyekszünk beépíteni a mindennapok cselekedeteibe, akkor megtalálhatjuk életünk céljait is.
Nagy Éva, az Erdélyi Református Egyházkerület Presbiter Szövetségének elnöke, a reformáció és az anyanyelv kapcsolatára reflektált, híres magyar költőket idézve. Kiemelte: a reformáció adta a lehetőséget, hogy Isten igéjét anyanyelvünkön hallgathassuk, ugyanakkor a hitünk segített megóvni anyanyelvünket, és egybefonódott önazonosságunkkal.
Fábry Szabolcs János konzul (Magyarország Főkonzulátusa Kolozsvár) Szent Ágostonra hivatkozva mutatott rá: a reformáció, a megújulás: létszükséglet, amelyet állandóan csiszolgatni kell, az önreflexió hiánya ugyanis morális és kulturális hanyatláshoz vezet.
Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, kiemelte: Isten kegyelméből valósult meg az esemény, és szintén az ő kegyelmének köszönhetően egy akarattal együtt vagyunk közösségként. Az egyházmegye presbiterszövetsége nevében Kocsis János mondott köszöntőt.
Ötszáz év távlatából is aktuális a reformáció üzenete
A reformáció gyökereiről, történelmi előzményeiről és máig érvényes üzenetéről tartott lenyűgöző előadást Tasnádi István, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanársegédje, kevésbé ismert kultúr- és egyháztörténeti vonatkozásokkal kápráztatva el hallgatóságát. Vetítettképes előadásában hangsúlyozta, hogy a reformáció nem új vallás megalapítását jelentette, hanem visszatérést a Szentírás tanításaihoz, az egyház eredeti értékeihez. Nem társadalmi forradalomként, hanem elsősorban teológiai megújulásként kell tekintenünk rá. Tévhitnek számít az is, hogy a reformáció a humanizmus terméke, hiszen a humanizmus emberközpontú, a reformáció viszont istenközpontú – mondta.
A reformáció gyökereiről, történelmi előzményeiről és máig érvényes üzenetéről tartott előadást Tasnádi István FOTÓ: LŐRINCZ ZOLTÁN
Az előadó felidézte, hogy a reformáció kialakulásához jelentős mértékben hozzájárultak a középkori egyházban tapasztalható visszásságok. Az egyházi életben egyre nagyobb szerepet kaptak az anyagi érdekek, eltávolodott egymástól az egyház és a hívek közössége, a búcsúcédulák árusítása pedig különösen élesen vetette fel az egyházi gyakorlat megújításának szükségességét. Tasnádi István rámutatott arra is, hogy Luther Márton fellépését megelőzően már olyan személyiségek fogalmaztak meg bírálatokat és reformtörekvéseket, mint John Wycliffe és Husz János. A reformáció eszméinek terjedésében pedig meghatározó szerepet játszott a könyvnyomtatás elterjedése is.
Az előadás középpontjában Luther Márton életútja és tanításai álltak. Az 1483-ban született szerzetes és teológus a hit általi megigazulást, valamint Isten kegyelmének meghatározó szerepét hangsúlyozta. 1517. október 31-én hozta nyilvánosságra 95 tételét, amelyek az egyházi gyakorlat, különösen a búcsúcédulák árusításának bírálatát fogalmazták meg. Az előadó kitért a wormsi birodalmi gyűlésre, valamint Luther wartburgi tartózkodására is, amelynek idején elkészítette az Újszövetség német fordítását.
Tasnádi István elmondta, hogy a reformáció kibontakozása során több protestáns irányzat alakult ki, amelyek között teológiai különbségek is megjelentek. Ezek egyik fontos kérdése az úrvacsora értelmezése volt. Luther Márton és Zwingli Ulrik eltérően közelítették meg Krisztus jelenlétének kérdését, míg Kálvin János a lelki jelenlétet hangsúlyozta. Az előadó arra is kitért, hogy Luther felfogása szerint mindaz megtartható az egyházi gyakorlatban, ami nem ellenkezik a Szentírással, Kálvin viszont azt az elvet képviselte, hogy csak annak van helye, amire a Biblia útmutatást ad. Ez a szemlélet a református istentiszteleti gyakorlat és a templomok kialakítására is hatással volt.
Az előadás zárógondolata a reformáció máig érvényes üzenetére irányította a figyelmet. A reformáció ugyanis nem csupán egy lezárt történelmi esemény, hanem folyamatos megújulásra és önvizsgálatra hívó folyamat. Arra ösztönöz, hogy az egyház és a hívő ember egyaránt újra és újra visszatérjen Isten igéjéhez, megvizsgálja saját működését, és kész legyen a változtatásra. A reformáció öröksége így nemcsak a múlt része, hanem a jelen közösségei számára is irányt mutató, élő üzenet.
Emléktáblát avattak a magyar korona nagyenyedi epizódjának tiszteletére
A rendezvény harmadik részében Tóth Tibor nagyenyedi református lelkipásztor a 2026-os esztendő több, a magyar történelem szempontjából meghatározó esemény kerek évfordulójára emlékeztetett és kiemelte: 475 éve, 1551. július 20-án Nagyenyeden volt utoljára magyar kézben a Szent Korona.
A történelmi évfordulók felidézése mellett a lelkipásztor elsősorban a mohácsi vereség következményeire, a magyar Szent Korona erdélyi útjára, valamint annak nagyenyedi vonatkozásaira irányította a figyelmet.
Jakab István generális direktor és Tóth Tibor lelkipásztor leleplezték a vártemplom egyik oszlopára kihelyezett emléktáblát FOTÓ: LŐRINCZ ZOLTÁN
A mohácsi csatát megelőző időszakot bemutatva az előadó röviden felidézte a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom évszázados küzdelmét. Rámutatott, hogy a török terjeszkedés már a 14. századtól komoly veszélyt jelentett Magyarország számára, a nándorfehérvári győzelem pedig hosszú időre feltartóztatta a hódító törekvéseket. A mohácsi vereség okait illetően Tóth Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar történelmi emlékezetben gyakran a belső viszályokat, a főúri érdekellentéteket, a gyenge királyi hatalmat és a hadvezetés hiányosságait emelik ki, azaz a lejáratás és az önrombolás kapott hangsúlyt. Ezzel szemben külföldi történetírók és diplomaták korabeli feljegyzéseit idézve a Magyar Királyság gazdagságát, katonai erejét és európai jelentőségét hangsúlyozta. A beszédben elhangzott értelmezés szerint Magyarország a mohácsi csata előtti időszakban jól szervezett és gazdag állam volt, Európa egyetlen Arhiregnuma, azaz mintakirálysága, ötszáz éven keresztül.
A mohácsi vereség nem csupán egy elveszített csatát jelentett: az ország sorsát hosszú időre meghatározó történelmi fordulóponttá vált. II. Lajos király, számos főúr, főpap és a magyar haderő jelentős része odaveszett, az ország pedig rövid időn belül három részre szakadt: a megmaradt Magyar Királyságra, az Erdélyi Fejedelemség elődjére és a mintegy 150 évig fennálló török hódoltságra. Buda 1541-es elfoglalásával újabb korszak kezdődött a magyar történelemben. Tóth Tibor kiemelte, hogy a Szent Korona története is szorosan összefonódott ezekkel az eseményekkel.
A magyar Szent Koronát 1541-ben János Zsigmond hozta Erdélybe, és ezzel kezdetét vette a korona tíz évig tartó erdélyi időszaka. A korona útja Gyulafehérvárról Nagyenyedre, majd Tordára és Kolozsvárra vezetett, később a Szilágyságon, Tokajon és Kassán keresztül jutott el Pozsonyba, majd Bécsbe.
A beszéd egyik legfontosabb része az 1551. júliusi eseményeket idézte fel, amikor Izabella királyné kiskorú fiával, János Zsigmonddal elhagyta a gyulafehérvári fejedelmi palotát, és a Szent Koronával együtt Kolozsvár felé indult. A menet a júliusi hőségben lassan haladt, Tövisen pedig Petrovics Péter követsége érte utol őket azzal a kéréssel, hogy a királyné térjen vissza Szászsebesre, mivel török csapatok közelednek fia megmentésére.
A történelmi események alakulásában meghatározó szerepet játszott Fráter György és Castaldo tábornok megállapodása. Castaldo azt ígérte, hogy Kolozsváron sor kerül János Zsigmond és I. Ferdinánd leánya, Johanna jelképes eljegyzésére, amennyiben a királyné még az országgyűlés előtt átadja a Szent Koronát, a királyi pálcát és a koronázási jelvényeket. Izabella királyné kíséretével együtt a nagyenyedi várban szállt meg.
1551. július 20-án, Izabella királyné kíséretében, itt volt utoljára magyar kézben a korona. Nagyenyedről való távozása után, Fráter György unszolására, Felvinc határában, keserű szívvel és könnyezve adta át a Szent Koronát annak tartozékaival együtt a Habsburgok küldöttének, Castaldo hadvezérnek. Ezzel Erdély feletti uralmáról is lemondott.
Tóth Tibor különleges részletet is felidézett a korona átadásának történetéből: Izabella királyné titokban levetette a koronáról a keresztet, hogy azt fia számára megőrizze. A beszédben idézett történeti forrás szerint János Zsigmond édesanyját azzal vigasztalta: „Nem kell kétségbe esned, édesanyám, mert kinél ez a kereszt van, ahhoz visszakerül a hiányzó része is.” A liliom alakú keresztet János Zsigmond haláláig viselte. Az előadó e történeti részleteket Veress Endre Izabella királyné 1519–1559 című, 1901-ben megjelent munkája, valamint Szilágyi Sándor korábbi tanulmánya alapján ismertette.
A Szent Koronát 1551-től 1583-ig Bécsben őrizték. Az 1550-es évek közepén készült róla az a színes rajz, amely a korona legkorábbi hiteles ábrázolásaként maradt fenn, és amelynek legrégebbi példányát ma Münchenben őrzik. A korona átadását egy 17. századi, a lengyelországi czestochowai pálos kolostorban található falfestmény is megörökíti.
A történetnek azonban máig vannak feltáratlan részletei. Bár tudjuk, hogy a Szent Koronát 1541 és 1551 között Erdélyben őrizték, pontos helye mindmáig ismeretlen. Tóth Tibor elmondta, hogy a Pálffy Géza történész vezette kutatócsoport többéves munkája sem adott választ erre a kérdésre, mivel jelenleg nem áll rendelkezésre olyan forrás, amely egyértelműen azonosítaná az őrzési helyet. „Legyen a leleplezendő emléktábla bátorító kihívás, történészek és kutatók részére a Szent Korona erdélyi korszaka további feltárásához” – fogalmazott.
A beszéd végén Tóth Tibor a nagyenyedi református templom százéves harangjáról is megemlékezett. Az első világháború idején elvitt korábbi harang helyett a hívek adományaiból 1926-ban öntettek újat, amely azóta is szolgálja a gyülekezetet.
Az előadást követően Jakab István generális direktor és Tóth Tibor lelkipásztor leleplezték a vártemplom egyik oszlopára kihelyezett emléktáblát, amelynek szövege így hangzik: „1551. július 20-án/ezen a helyen volt a/magyar szent/korona/utoljára magyar kézben, /majd Erdélyt elhagyva/a Habsburgok/birtokába került.”
A lelki és szellemi tartalmak mellett a rendezvényen a zene is fontos szerepet kapott. Fellépett a Bethlen Gábor Kollégium kórusa, a Chorus Princeps, Szabó Zsombor vezényletével, illetve a Szilágyi Róbert kollégiumi tanár által irányított Gyertyaláng ifjúsági együttes. Kerekes Dávid 11. A osztályos tanuló zongorán előadta C. Saint-Saёns Dance Macabre és a Ne félj, mert megváltottalak ifjúsági dalfeldolgozásokat. Az istentisztelet zenei szolgálatában Basa Anna Mária nagyenyedi, valamint Fazakas Mihály székelykocsárdi kántor működött közre.
A konferencia közös ebéddel zárult a felenyedi Két Fűzfa étteremben.
