November közepétől Erdélyben is vetítik az Egykutyát

A sztori egyetlen viharos éjszakán, egyetlen helyszínen játszódik
Hétvégén érkezik a romániai mozikba az Egykutya, az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb mozija. A filmet premier előtti vetítésen meg lehet nézni már most vasárnap az Alter-Native-on: kiemelt helyen szerepel a fesztivál programjában, hiszen ezt vetítik zárófilmként a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében.

Az Egykutya feszült, fordulatos másfél órájában négy régi barát találkozik egymással tíz év múltán először, egy furcsa vacsorameghívás apropóján, hogy megfejtse múltjuk közös titkát. A sztori egyetlen – nem csak a szó szoros értelmében – viharos éjszakán, egyetlen helyszínen játszódik, miközben négy, azonos pontból indult, de teljesen más-más irányba vezető életút bontakozik ki általa.

A vígjátékkal kevert kamaradráma alapjául Varga Lóránt azonos című drámája szolgált, amely a PopUp produkció színházi előadásában indult hódító útjára. A darabot több mint száz előadása alkalmával több ezren nézték meg, és az anyag folyamatosan formálódott a nézői visszajelzések alapján. A színpadon Döbrösi Laura, Bakonyi Alexa, Tenki Dalma és Tóth Károly vitte sikerre az Egykutyát, és ugyanez a négyes tért vissza a mozivásznon is. A forgatókönyvet Vörös András írta, társforgatókönyvíróként Varga Lóránt jegyzi, producere Mentes Endre, zenéjét a marosvásárhelyi születésű Szőke Barna szerezte. Rendezője Deák Kristóf, aki a Mindenki című rövidfilmjével Oscar-díjat nyert 2017-ben, azóta két egészestés alkotást (Foglyok, Az unoka) is bemutatott, és aki részt vesz a november 13-i kolozsvári díszvetítésen, illetve másnap közönségtalálkozón beszélget a bukaresti Magyar Filmhét közönségével is.

A független produkcióként készült filmváltozatot közel 40 ezren látták már Magyarországon, közönségdíjat nyert a Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, és november közepétől a legnagyobb erdélyi városokban is meg lehet majd nézni.

Az Egykutya romániai vetítései: Bukarest, a Román Parasztmúzeum mozija: november 14-én a Magyar Filmhéten (vetítés és közönségtalálkozó a rendezővel), majd rendszeres vetítések január 6-tól; Brassó, Cinema City: rendszeres vetítések november 14-étől; Csíkszereda, Csíki Mozi: rendszeres vetítések november 15-étől; Gyergyóalfalu, Petőfi Művelődési Ház: egyszeri vetítés november 16-án 19 órától; Kézdivásárhely, Vigadó Művelődési Központ: egyszeri vetítés november 19-én 19 órától; Kolozsvár, Győzelem mozi: díszbemutató november 13-án, csütörtök este 8 órától, Deák Kristóf rendező részvételével; Kolozsvár, Művész mozi: rendszeres vetítések november 13-ától; Kolozsvár, Cinema City: rendszeres vetítések november 14-étől; Marosvásárhely, a Kultúrpalota nagyterme: premier előtti vetítés az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál zárófilmjeként november 9-én, vasárnap 18 órától, utána rendszeres vetítések november 14-étől a Cityplexx moziban és a Cinema Cityben; Nagyszeben, CineGold mozi: rendszeres vetítések november 14-étől; Nagybánya, Cinema City: rendszeres vetítések november 14-étől; Nagyvárad, Cinema Palace: rendszeres vetítések november 14-étől; Sepsiszentgyörgy, Művész mozi by Cityplex: rendszeres vetítések november 14-étől; Szatmárnémeti, Cineplexx mozi: rendszeres vetítések november 15-étől; Temesvár, Győzelem mozi: rendszeres vetítések november 14-étől. 

Az Egykutya romániai forgalmazója a Filmtett Egyesület. A filmet 15 éves korhatár-besorolással, eredeti magyar hanggal, román felirattal vetítik a romániai mozik. Hivatalos román címe a Tot un drac.