Új elnöke van a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE): Kacsó Sándort, az RTV magyar szerkesztőségének főszerkesztőjét 113 szavazattal választották a szervezet élére, a másik jelölt, Vajda György, a Népújság szerkesztője 52 voksot szerzett, három szavazat pedig érvénytelennek bizonyult.
Az igazgatótanács további tagjai: Bartha Csaba (szórvány), Cseke Péter (Belső-Erdély és Partium), Kurta Andrea (Székelyföld), Rácz Éva (oktatás).
Az október 17-ei, Csíksomlyón szervezett közgyűlésen adták át az idei szakmai díjakat is.
Az írott sajtóban dolgozóknak járó Szilágyi Aladár-díjat Kiss Judit (Krónika) és a Szabadság főszerkesztő-helyettese, Papp Annamária vehette át.
A rádiós újságíróknak járó Majtényi Ágnes-díját idén Gergely Zsuzsának, a Kolozsvári Rádió munkatársának ítélték oda.
A műszaki munkatársaknak odaítélt Benkő J. Zoltán-díjat Kosza Róbert operatőr (ETV, Hargita Stúdió), a Médiamenedzser-díjat pedig Jakab Endre (Székelyföld Stúdió) kapta.
A Szabadság volt főszerkesztője, a 2006-ban tragikus körülmények között elhunyt Balló Áron tiszteletére alapított pályakezdő díjat Forró-Erős Dóra (maszol.ro) érdemelte ki az idén.
A Tomcsányi Mária által alapított, pályakezdő rádiósoknak járó Tomcsányi Emlékdíjat Biró Sándor kapta (Marosvásárhelyi Rádió, Erdély TV).

