Kolozsvári polgárlány Pesten, 1885-ben (1.)

Szabó Katinka emlékét ma már csak egy házsongárdi sírfelirat meg a kései leszármazottak tartanák számon, ha közel másfél évszázaddal ezelőtt nem írt volna naplót. Ez a napló azonban betekintést nyújt a 19. század végi Kolozsvár hétköznapjaiba, egy népes református család életébe, az iskolázott leányok korabeli gondolkodásába. 

Katinka (a család sok Katalinjától e becenév különböztette meg) Nagy Péter (1819–1884) református püspök korán elhalt Katalin lányától született. Édesapja, Szabó Sámuel (1829–1905) a marosvásárhelyi, majd a Kolozsvári Református Kollégium tanára volt. Eleinte természettudományokat, utóbb magyar nyelvet és irodalmat tanított. Külföldi egyetemeken is képezte magát, s évekig főúri családoknál nevelősködött. A maga idejében híres szőlésznek számított, ma elsősorban mint néprajzi gyűjtőt tartják számon. Szabó Sámuel 1866 áprilisában vette feleségül Nagy Katalint (1845–1882), s a házasságból nyolc gyermek született: Péter, Klára, Katinka, Samu, Gyula, Imre, Emma, József. A két nagyobbik leány az 1880-ban megnyílt De Gerando Antonina-féle Felsőbb Leányiskolában tanult, s az édesanya halála után rájuk hárult a nagy család ellátása, a kisebb gyermekek gondozása, nevelése. Ebben némi irányítást kapnak a már idős „pótnagymamától”, Nagy Péter második feleségétől, báró Wesselényi Krisztinától, valamint édesapjuk húgától, Szentpáli Ignácné Szabó Esztertől, Kicsi mamától, aki Aranyospolyánban lakott, de időnként náluk szállt meg. Katinka édesanyja, két testvére (Samu, Gyula) és nagyapja halála után magányosságában kezdett naplót írni 1885-ben, s azt 1890-ig folytatta. 

A naplóírás másik indítéka élete első nagyobb utazása volt, az 1885-ös budapesti Országos Kiállítás megtekintésével összekötött huszonöt napos körút. Az édesapa vezette ezt, Katinka mellett nővére, Klára is részt vett, s csatlakozott hozzájuk a nagynéni, Kicsi mama és a náluk néhány évvel idősebb unokatestvér, a Nagyenyeden lakó Hegedüs Kálmán orvosjelölt. Valószínűleg a család megbízásából Katinka feladata volt útinaplót vezetni, minden eseményt megörökíteni. Majd már maga tűzte ki feladatául a gyors jegyzetek megfogalmazását egy igényesebb magánnaplóban, hogy ne merüljenek feledésbe. Hét nappal a hazaérkezésük után, 1885. augusztus 14-én kezdte el naplója írását, beleillesztve – betétként – az útinaplót. Ennek utolsó, 16. részletét szeptember 8-án fejezte be. 

Az alábbi sorokat egy tizenhat éves művelt nagyleány vetette papírra, aki éppen befejezte iskolai tanulmányait, korábban a városon kívül csak – a ma Tordába bekebelezett – Aranyospolyánban és Nagyenyeden tett rokoni látogatást. Kolozsvárt nőtt fel, és mindent ehhez a városhoz mért, ahol még nincs vezetékes vízszolgáltatás, sem villanytelep, de vannak szép épületek, impozáns templomok. A vonat is újdonságnak számít, hisz 1870-ben érte el a várost, s szó sincs tömegközlekedésről (lóvonatú, omnibusz). Katinka nézetei a korabeli itteni polgárságét tükrözik: bizalmatlan volt a más nemzetiségűekkel és felekezetűekkel szemben. Mindig a magyar vonatkozásokat kereste és dicsérte. Ezek a nézetei utóbb jócskán megváltoztak az élet természetes folyásának következtében, s el kellett fogadnia családja keveredését. Katinka 1892-ben férjhez ment a győri születésű Póczy Mihály mérnökhöz, aki 1895-től 1919-ig Kolozsvár város főmérnöke volt. Házasságukból egy fiú és egy leány született. 

A Szabó család háza ma is áll az egykori Magyar utcában, a kétágú templomon aluli második ház (egykor 15., jelenleg 45. szám). Hosszú kertje a Malomárokig ér. Ma oldalági leszármazottak birtokolják. 

A naplót három kézírásos füzet őrizte meg. A jelenleg Svájcban élő – szintén Katalin nevet viselő – dédunoka bocsájtotta őket a Kriterion Könyvkiadó rendelkezésére. A sajtó alá rendezés során emeltük ki a folyó szövegből az alábbi útleírást. 

Gaal György