Komolyan tanító pap és püspök, aki válaszokat keresett a kihívásokra
Ozsváth Judit, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának adjunktusa a 2000-es évek elejétől foglalkozik Márton Áron munkásságával, 2003-ban a csíkszeredai Státus Kiadónál jelent meg Erdélyi Iskola. Antológia, repertórium című könyve, 2011-ben tanulmányt jegyzett Az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség Egyetemi és Főiskolai Szakosztályának tevékenysége Márton Áron és György Lajos elnöksége idején címen. Márton Áron kolozsvári tevékenységéről, valamint hatásáról, aktualitásáról kérdeztem.
– Milyen aktualitását érzed meghatározónak, miben inspirál Márton Áron?
– Karizmatikus ember volt, amilyenből ma kevés van, sokkal több kellene, vezető pedig csak ilyen kellene. Spirituálisan, de akár másképpen fogalmazva, nem hívő nyelven is, ez a valóság. A karizmatikus ember tisztán átragyogtatja magán a Jóistent, ő működik, ő szól általa. Ahhoz, hogy ez így történhessen, az Isten számára egészen „ki kell üresedni” – ehhez pedig a tiszta lélek, a tiszta erkölcs, a teljes átlátszóság és a lehető legjobban háttérbe szorított ego a kulcs. Márton Áronnál látom és csodálom ezt a folyamatot. Látom, ahogyan egyre látóbbá válik, és mert lát, nem spekulál, nem bizonytalanodik el, hanem határozottan cselekszik. Nem hibázik. Minden döntése, lépése „tele van” Istennel, és tele van emberrel is. A püspöki címerében ábrázolt fenyőhöz hasonló, egyenes tartású, nem pedig ide-oda hajlongó, különféle érdekért kompromisszumot kötő ember.
Minden kétséget kizáróan szent. Követhető szent. Csóválom a fejemet, amikor látom: az egyházi vagy világi vezetők nem értik meg, hogy a nem tiszta lélekkel és a nem tiszta erkölccsel elzárják Istent maguktól, és így nem tudnak utat biztosítani a kegyelem számára. Körülöttük nem lesz igazi közösség és nem lesz fejlődés, meglátás sem. Nem menedzservezetőkre, hanem patyolattiszta, hiteles tanúkra, igazi apostolokra van szükség ma és minden időben. Márton Áron jó tükör is. A jubileumi év pedig jó alkalom arra, hogy komoly önvizsgálatot tartsunk és kövessük őt a szentség útján.
– Márton Áron kolozsvári korszakáról, főleg egyetemi lelkészi korszakáról sokat tudsz, kutattad. Hogyan jellemeznéd ezt a munkásságot, melyek a fő eredményei?
– Márton Áront komoly szükséghelyzet hívta és hozta Kolozsvárra. Ezt nagyon jól felmérte 1931-ben a Katolikus Népszövetség Egyetemi és Főiskolai Szakosztályának tanulmányi igazgatójaként tevékenykedő irodalomtörténész, György Lajos és az egyik főtitkári tisztséget betöltő joghallgató, Venczel József. Ők már ekkor hosszabb ideje munkakapcsolatban (is) álltak egymással a György Lajos által újraindított Lyceum-könyvtár vezetése kapcsán. Venczel József már középiskolás korától tudományos tevékenységet folytatott, egyetemi hallgatóként pedig már komoly társadalomszemlélete volt, jó érzékkel ismerte fel a problémákat. A Báthory–Apor Szeminárium (diáknyelven: Szentjóska) biztosított otthont mindkettőjük számára, így itt is lehetőségük nyílt a diákság életét, jövőjét érintő kérdések tárgyalására. Valószínű, hogy Venczel József közelebbről látta, miként nyernek egyre nagyobb teret a katolikus egyetemisták körében is a kommunista eszmék, azt meg mindketten érzékelték, hogy a piarista atyák nem tudnak megbirkózni a helyzettel. Ezt részletesen leírom egyik tanulmányomban.
Komoly veszélyhelyzet volt, nagyon jó megoldás kellett rá. És ekkor nézték ki a Gyulafehérváron püspöki titkárként és levéltárosként dolgozó, de ifjúságnevelő munkájáról és folyóiratokban, újságokban publikált gondolatairól már valamennyire ismert Márton Áront, akit vitadélutánra hívtak meg az egyetemistákhoz. Márton Áron nagyon jól helytállt, ezért a következő lépés az volt, hogy őt véglegesen Kolozsvárra hívják. Egyetemisták mentek Majláth Gusztáv Károly püspökhöz elkérni őt. Kérésüket így fogalmazták meg: „A jelenlegi kolozsvári katolikus egyetemi hallgatóság számára a korszerű kérdések és világnézeti eszmék keresztény képviseletére egy, a főiskolai ifjúságot vezető egyéniségre van szükség, melyre minden tekintetben az eszmék és irányzatok harcában a legkorszerűbbnek és legalkalmasabbnak Márton Áron gyulafehérvári püspöki titkárt tartjuk.” Sikerrel jártak.
Márton Áron eleinte a fehérvári levéltárosi állás megtartása mellett, ingázva látta el az egyetemisták pasztorációját és így igazgatta az említett szakosztályt, később véglegesen Kolozsvárra költözött. Nagyon megnyerő, hogy Márton Áron minden szolgálata megkezdésekor programot hirdetett. Nem „csak úgy” tette a dolgát, hanem komoly víziói voltak. A Kolozsváron tanuló hallgatókkal kapcsolatosan az elején a valláserkölcsi felfogás elmélyítését, a szociális gondolat tiszta felfogását és a falumunka általánosítását tartotta prioritásnak. Ezekkel mintegy megállította a kommunista eszméket. Az egyetemistákkal kiment a falvakra, hogy ott is vallásos közösségbe szervezzék a fiatalokat. Az is nagy cselekedete volt, hogy lefordította XI. Piusz pápa Quadragesimo anno apostoli körlevelét és azt a szociális szeminárium keretében feldolgozták. „Önmagunktól leszünk a keresztény szociális tanok híveivé; hosszasan elvitatkozik mindegyikünkkel, nem unja és nem int le: észrevétlenül azzá lesz egyesületi és magánéletünk, amivé lennie kell” – írta róla püspökké való kinevezésekor Venczel József. Márton Áron nemcsak informálni akart, hanem mélyen formálni is. És formált. Mindezt a fiatalokhoz egészen közel lépve, sok empátiával és bizalomteljes szeretettel tette.
Az sem mellékes, hogy György Lajos és Venczel József végig ott volt mellette, és ebben a kis szellemi körben nagyon magas volt a mérce. Eszerint válogatták a további munkatársakat, tervezték a különféle programokat.
– Az Erdélyi Iskoláról, Márton Áron és munkatársai nagy és kiváló vállalkozásáról könyvet írtál. Miért választottad ezt a témát és milyen meglepetéseket tartogatott a kutatás?
– Tanári okleveleim megszerzése után újságírást tanultam a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban, és az ottani záróvizsga-dolgozathoz kellett témát választanom. Kedves tanárom, Szabó Zsolt, a Művelődés akkori főszerkesztője javasolta nekem a két világháború közötti időben indított nevelésügyi és népnevelő folyóirat, az Erdélyi Iskola történetének feldolgozását. „Te olyan katolikus is vagy, meg olyan tanár is, ezért neked való ez a szép téma” – mondta. Azóta is nagyon hálás vagyok neki ezért. Később aztán doktori dolgozat is lett belőle.
Az Erdélyi Iskola igazi gyöngyszem az erdélyi magyar nevelésügyi folyóiratpalettán. Emlékszem, amikor a kolozsvári egyetemi könyvtárban olvasni kezdtem az első évfolyam első lapszámát, könnyeztem. Nem akartam, féltem is, hogy meglátják, de nem tudtam parancsolni magamnak. Ez 1995 tavaszán volt. A megsárgult lapokról olvasott gondolatok elemi erővel érintettek meg. Oktatásról, nevelésről, a pedagógusi, illetve értelmiségi hivatásról, feladatokról szóló gondolatok értek el hozzám a leghangosabban, minden bizonnyal azért, mert egyetemi tanulmányaim során ezeket nem ilyen szemléletben adták nekem át. Mindent, amit korábban kaptam, egyből hamisnak éreztem. Az Erdélyi Iskola gondolatai erősen keresztény beágyazottságúak, de nem szemellenzős, hanem nagyon nyitott és haladó szemléletet képviselnek. Ezt igazolja, hogy katolikus folyóiratként indították, de a második évfolyamtól már kivették a fejlécből a „katolikus” szót, mert a nem katolikus olvasók is nagyon kedvelték és szép számban rendelték. Hiánypótló folyóirat volt. Tanügyi kérdéseket tárgyaló kisebb lapok vagy egyebek mellett ilyen kiadványoknak is volt helye, hiszen a trianoni traumából nehezen ocsúdó pedagógustársadalmat igazán erősítő, a sebekről a tennivalókra irányító gondolatokat közlő folyóirat nem volt. Egy ilyen kiadvány létesítésének fontosságát ismerte fel György Lajos, aki 1927-ben, az egyik helyzetértékelő tanulmányában le is írta ezt. Majd „bevárta” vele Márton Áront, akivel 1931-től dolgoztak együtt a katolikus egyetemi ifjúság életének szervezésén. A Római Katolikus Népszövetség Egyetemi és Főiskolai Szakosztálya keretében – amit Márton Áron később átszervezett és Majláth-körré keresztelt át – külön-külön szemináriumokat vezettek, Márton Áron a szociális szemináriumot, György Lajos a pedagógiai szemináriumot. A pedagógiai szeminárium hallgatóinak köréből (nyilván György Lajos kezdeményezésére) érkezett aztán a második jelzés, hogy szükség van egy ilyen folyóiratra, majd 1933. október elsején György Lajos és Márton Áron szerkesztésében el is indult az Erdélyi Iskola. A folyóiratnak két fő része volt, az első az iskolai oktatáshoz-neveléshez kapcsolódott, ezt György Lajos szerkesztette, az iskolán kívüli népneveléshez kapcsolódó második részt pedig Márton Áron.
Haladó szellemű folyóirat volt. Már induláskor jelezte, hogy főként az új pedagógiai irányzatoknak biztosít helyet hasábjain, és ezt be is tartotta. Főleg a munkáltató oktatás (munkaiskola) mellett tette le a voksát, sok ilyen jellegű írást közölt, a puszta ismeretátadást idejétmúltnak tartotta. Nagyon nagy dolognak tartom, különösen egy világméretű gazdasági válság idején, amikor az erdélyi magyar pedagógusoknak amúgy is számos kihívással kellett szembenézniük.
Az Erdélyi Iskolával szinte egyszerre indult Nagyváradon egy másik nevelésügyi újság, de az hangsúlyosan érdekképviseletet vállalt, így minden számában ott voltak a magyar tanerőket érintő aktuális problémák. Ezekből sok erő nem jött… Az Erdélyi Iskola alig-alig „vett tudomást” ezekről, ő előre és felfelé mutatott – úgy gondolom, hogy ebben volt igazán az ereje. Közel egy évszázad távlatából is tud erőt közvetíteni. Már nem könnyezem, amikor olvasom, de az a bizonyos erő ma is átjön, és ez olyan jó.
– Az eltelt években, évtizedekben mondhatni felértékelődött Márton Áron alakja, a fiatalokhoz, a pasztorációhoz, a közélethez való viszonyulása... Mit emelnél ki e téren?
– Mindenekelőtt azt látom, hogy Márton Áron nagyon komolyan a Jóistenbe „gyökerezett”. Mély hite nagyon komoly erkölcsi életet és kristálytiszta látást táplált. Ezekből nem engedett el magának semmit, és ez a tiszta belső élet egyre szebb fényben ragyogtatja őt emberileg is. Tekintély és példakép lesz hamar. Nem „haver”, hanem példakép. Illetve, úgy barát, hogy példakép is egyben. Mert közel ült a fiatalokhoz, érteni akarta a nyelvüket, követni a gondolkodásukat és azt finoman terelni a jó irányába. A szószékről tanított, de onnan lejőve fogta a fiatalok kezét. Kioktató helyett kísérő volt, megértő társ. Erről éppen az előbb említett, az Apostol című katolikus lapban megjelent Venczel József-írás is tanúbizonyságot tesz.
Márton Áron az Erdélyi Iskolában is említi az értelmiség társadalomvezetésben betöltött, meghatározó szerepét, de ehhez éppen ő mutat mintát. „Értelmiségi pap”, aki folyamatosan műveli magát, egyházi dokumentumokat, teológiai műveket fordít, nyelveket tanul, a külföldi sajtóból is tájékozódik és továbbadja a tudását. Komolyan tanító pap és püspök. Felismeri a „nagy időket” és nagyon tudatosan tanítja, neveli ahhoz a „nagy nemzedéket”.
Nagy erényének látom azt is, hogy ő erős víziókkal, programokkal állt elő. Mindig komolyan tájékozódott a helyzetekről és válaszokat keresett a kihívásokra. Mindig úgy vállalt el egy hivatalt, hogy ahhoz programot hirdetett. Úgy gondolom, sikerének ez a céltudatosság az egyik titka. Ezt is nagyon meg kellene tanulni tőle.
– Miben érdekes, példaértékű Márton Áron a nem katolikus, nem hívő, világi körben is?
– Márton Áron mindenekelőtt az embert látta a másikban, nemzeti vagy felekezeti hovatartozástól függetlenül. Az emberre Isten teremtményeként tekintett, akinek ez ad méltóságot, aki minden társával teljesen egyenragúként van meghívva a planétára. Sehol nem lehet olvasni Márton Árontól semmilyen hátrányosan megkülönböztető, minősítő gondolatot a más vallásúakkal kapcsolatosan. Az is közismert, hogy püspökként felemelte szavát a zsidók deportálása ellen.
Értékrendjének alappillérei: az egyház, a nemzet, a család és a kultúra. Ezekről egyetemes gondolatokat fogalmaz meg (az Erdélyi Iskolában közölt írásaiban is előfordul mindegyik téma), ráadásul úgy, hogy ezek a világos, tiszta, mindenféle szélsőség nélküli gondolatok időt és teret is képesek átrepülni. Szinte valamennyi gondolata ma is aktuális és mindenki által követhető.
