A levelekből a nagyon szoros családi kötődés bontakozik ki
H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója felvezetőjében elmondta: a kötet által emberközelbe kerül Mikó Imre, akit méltán „kalaplevéve” illik emlegetni, de aki közéleti, társadalmi szerepvállalása mellett aggódó, gyermekei nevelésére nagy figyelmet fordító édesapa is volt. Az Erdély Széchenyijeként is emlegetett államférfi számtalan munkája közepette is féltő gonddal nevelgette gyermekeit, s ha nem tudott személyesen jelen lenni, aktív levelezéssel kísérte figyelemmel különböző élethelyzeteiket. Ezt a levelezést kutatta fel és rendezte sajtó alá Somogyi Gréta történész, a Budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, akivel Pál Judit és Fehér Andrea kolozsvári történészek beszélgettek a kötetről, Mikó Imréről és családjáról.
A most kiadott kötet, amint a címe is mutatja, a gróf Mikó Imre (1805–1876) és gyermekei közötti levelezést tartalmazza. Előzménye, hogy 2021-ben, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) kiadásában megjelent a Mikó és felesége, Rhédey Mária (1811–1849) levélváltásait tartalmazó könyv is, amelynek szerkesztői Lipthay Endre és Somogyi Gréta voltak. Az Édes Imrém, lelkem Márikóm. Gróf Mikó Imre és felesége, Rhédey Mária grófnő leveleskönyve 1848–49-ből azt a bensőséges, hitvesi levelezést adja közre, amely akkor kezdődött, amikor Mikó Imrét 1848-ban kinevezték erdélyi kincstárnoknak, és hivatali állomáshelyére, Nagyszebenbe kellett költöznie. Az első levelet 1848. január 13-án vetette papírra Kolozsváron maradt feleségének, miután megérkezett Nagyszebenbe. A levelek nemcsak a házastársak egymáshoz fűződő meghitt kapcsolatára világítanak rá, hanem az írások keletkezésének okára és körülményeire is.
Mikó Imre 1848 januárjától tartózkodott Nagyszebenben, az erdélyi kincstartóság székhelyén. Ezt követően a márciusi forradalom eseményei nyomán tárgyalások céljából májusban Budára, onnan Bécsbe, majd az uralkodót követve Innsbruckba utazott. Erdélybe 1848 júniusában tért vissza, amit télen újabb hivatali út követett Bécsbe. Mikó közéleti szereplőként és magánemberként is megnyilatkozott az írásokban, reagált az eseményekre.
„Indokoltnak érzem, hogy beszéljünk az előző kötetről is, amely Mikó Imre és Rhédey Mária házasságának első éveit fedi le, hiszen az ebben foglalt levelezés időszakában születnek meg azok a szereplők, akiknek leveleit a most kiadott kötetben olvashatjuk” – mutatott rá Fehér Andrea. Kiemelte: ezek a kötetek azért is jók, mert a politikus, a kultúrhérosz, az idealizált Mikó Imre emberi arcát, férji, édesapai mivoltát is megismerhetjük belőle.
Négy gyermeke közül hármat eltemetett
A történész elmondta: Mikó Imre és Rhédey Mária 1840-ben kötött házasságot, első gyermekük, Mária 1842-ben született. Rá egy évre született meg Ádám, majd Ferenc 1847-ben, illetve a legkisebb, Anna 1849-ben. Mikó Ferenc már csecsemőkorában meghalt, Ádám 19 évesen, Mária pedig 26 évesen. A négy gyermek közül egyedül Anna élte túl apját. A szívbemarkoló történethez hozzátartozik, hogy gyermekeit Mikó Imre egyedül nevelte fel, mivel hőn szeretett felesége az Anna születése után néhány nappal, 1849. március 24-én, gyermekágyi lázban elhunyt, pontosan Ferenc kisfiuk halálának évfordulóján.
A „Drága kicsi papa!…” főszereplője Mikó Ádám
Az első kötetben a kisgyermekek még az anya tekintetén keresztül jelennek meg: ő számolt be Mikó Imrének játékaikról, betegségeikről, arról, hogy engedelmesek, vagy éppen engedetlenek-e – részletezte a történész. A most kiadott kötetben viszont maguk a gyermekek szólalnak meg, azaz felnövéstörténet olvasói lehetünk: azok a négy-öt éves gyermekek, akik az első kötetben még üzengettek az „édes papának”, a későbbiekben már fiatal felnőttekként írtak apjuknak, számoltak be élményeikről, tapasztalásaikról. A „Drága kicsi papa!…” kötet főszereplője Mikó Ádám – a kötetben foglalt 125 levélből 78-at Ádám írt az apjának, 15-öt Mikó Imre neki; Mária 26, Anna mindössze hat levélben szerepel – magyarázta Fehér Andrea. Emellett a könyv további részében Mikó Adám elbeszélései olvashatók: egy rövid Kolozsvár-történet, és két érdekes útilnapló.
Kis kolozsvári krónikáját Mikó Ádám a Gyulai Pál által meghirdetett pályázatra írta: érdekessége, miként közelíti meg egy tizenhét éves fiú a várostörténetet, hogyan szövi bele a mondavilágot, próbálta beazonosítani, hogy az általa ismert tereken, utcákon hol történhettek a leírt események.
„Már tizenhét évesen érződik Ádámon, hogy sajátos, nagyon kritikus a hangja, amely végigkövethető útleírásaiban is. Ítéleteit megosztja velünk, olvasókkal is, és magától értetődően viszi bele a szövegbe a református, a nemzeti és az arisztokrata világképét” – magyarázta Fehér Andrea. Az első útinaplója az 1860. július 7-től augusztus 5-ig tartó dél-erdélyi körutazását örökíti meg. A történész megjegyezte: Ádám azért is vezette a dél-erdélyi útinaplót, mivel olvasott egy anekdotát Napóleonról, aki azt mondta, az embernek előbb a saját hazáját kell megismernie, és csak utána kellene máshol szétnéznie, mert az úgy illik. Ezzel az útinaplóval tulajdonképpen megelőlegezte a későbbi, londoni útinapló hangulatát. Alapvető módszere az összehasonlítás: összevetette a látottakat azokkal a dolgokkal, amelyeket jól ismert. Fürdőkről, bányákról, műemlékekről, számtalan kalandról sok humorral számolt be – tette hozzá a történész.
Az 1862-es londoni utazás apropója a világkiállítás volt. Ekkorra már Mikó Ádám több helyütt megfordult Nyugat-Európában, kiderül többek között, hogy Párizs lenyűgözte, mivel a francia fővároshoz viszonyított mindent, amit Londonban látott. Pál Judit elmondta: történészként nagy élvezettel olvasta ezeket a dokumentumokat, hiszen ezek segítenek élettel megtölteni az adatokat, megérteni a múlt embereinek gondolatait, vágyait, jellemüket.
„Mikó Imre esetében a szobor szintén leszállt a talapzatról, azaz megismerhettük az embert is, éspedig egy nagyon rokonszenves embert, illetve kibontakozik a levelekből a nagyon szoros családi kötődés, az apa és gyermekei közötti mély ragaszkodás is” – emelte ki Pál Judit.
Rámutatott: a Mikó Ádám és apja közötti levélváltás érhető okokból akkor szaporodott meg, amikor a fiú Németországba ment külföldi tanulmányútra – előbb Heidelbergben, majd Berlinben tanult. Szépen végigkövethető a levelekben, hogy Mikó Imre milyen féltő szeretettel, aprólékos gondoskodással igyekezett irányítani fia nevelését. Sokoldalú képzéssel készítette fel közéleti pályára a fiát, nagy hangsúlyt helyezve a nyelvtanulásra, de az úszásra, a vívásra is. Ádám megtanácskozta apjával az egyetemen felvett órákat, még a szünidei kirándulásokra is engedélyét kérte. Írt neki a diákok, tanárok viszonyáról, a diákszövetség működéséről, az előadásokról, így az anyag egyetemtörténeti adalékként is nagyon érdekes – hívta fel a figyelmet Pál Judit.
Hozzátette: Ádám leveleiből rendkívül rokonszenves, érdeklődő, konzervatív ízlésű fiatalember képe bontakozik ki. „Elszorult a szívem az utolsó levelei olvasásakor, hiszen tudtam, hogy ezek megírása után nem sokkal meg fog halni” – jegyezte meg a történész. Apa és fia különféle politikai, közéleti témákat is megtárgyaltak egymással – érezhető az írásokból, hogy Mikó Imre figyelmet fordított arra, hogy megfontolt, kiegyensúlyozott szemléletmódra buzdítsa fiát.
A kötet megszületésének körülményei
Pál Judit kérdésére, hogy miként kezdett el foglalkozni a Mikó-hagyatékkal, hogyan bukkant rá a dokumentumokra, Somogyi Gréta elmesélte: Lipthay Endrével a Covid évei alatt sikerült megalkotnunk az Édes Imrém! Lelkem Márikóm című kötetet. A kolozsvári állami levéltárban kutatva felfedezte, hogy itt több másolatát őrzik a Mikó Imre és Rhédey Mária közötti leveleket egybefoglaló könyvecskének, amely a házaspár 1848. január 13-a és 1849. január 30-a között, tehát egy esztendő leforgása alatt írt leveleit tartalmazza, s amelynek eredetije az OSZK Kézirattárában található. Sőt, mint mondta, ezeket a másolatokat valaki javította is, illetve legalább négy kéz másolta. Miközben azonban ezeket a másolatokat ellenőrizte, óhatatlanul tovább vizsgálta a levéltárban a leltári jegyzéket, és látta, hogy további anyagok is vannak.
Amikor elkezdte összegyűjtögetni a Mikó Imre gyermekeihez köthető levelezést, kiderült, hogy komoly kihívás elé néz, ugyanis az anyag több helyütt – egy részük egyébként a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban – található. Vannak olyan levelek, amelyekből csak az eredeti, olyanok, amelyekből csak másolati példány van, illetve olyanok is, amelyekből mindkettő fennmaradt – jegyezte meg a történész. Mikó Máriának például egyetlen egy eredeti levele sincs az egyetemi könyvtárban. Nagy valószínűséggel, mivel fiatalon elhunyt, a férje, aki nagy gonddal ápolta felesége emlékét, leveleit nem adta át közgyűjteménynek. Valaki azonban mégis lemásolta azokat.
Rámutatott: a most kiadott levelezéskötet élethelyzetből adódóan kötődik kiemelt módon Mikó Ádámhoz, ugyanis Mikó Mária ebben az időszakban Kolozsváron élt az édesapjával, Ádám volt az első, aki dél-erdélyi kirándulásra indult, s számot kellett adnia megtapasztalásairól. Mikó Imre valószínűleg feladatként adta fiának, hogy keresse fel az 1848–1849-es polgárháborúban elesett dél-erdélyi áldozatok emlékhelyeit és a tömegsírokat. Ádám eleget is tett a kérésnek, beszélt a református lelkészekkel, elöljárókkal. Megpróbálták beazonosítani azokat a tömegsírokat, amelyekről sejtették, hogy magyarok nyugszanak bennük. A másik Mikó-lány egy-két kirándulásáról írt apjának, például Bécsből, a fogászati kezeléseiről, és arról, milyen hősiesen tűrte ezeket.
Pál Judit kérdésére, hogy Mikó Imre válaszlevelei miért hiányoznak az Ádámmal váltott levelezésének utolsó időszakából, Somogyi Gréta elmesélte: Ádám, berlini tanulmányainak befejezése után, apja kérésére elment a londoni világkiállításra. Megfertőződött tífusszal, és Linzben meghalt. Az előírásoknak megfelelően Linzben valószínűleg a hatóságok minden személyes holmiját elégették. A történész elmondta azt is: gyanítja, hogy a Házsongárdi temetőben valóban Mikó Ádám nyugszik, fémkoporsóban. Mikó Imre személyesen intézte el fia hazahozatalát. Ugyanakkor – mesélte Somogyi Gréta – egyik történész kollégájának sikerült megszereznie Mikó Ádám linzi halotti anyakönyvi kivonatát. Ebben szerepel, hogy a rendőrség Mikó Imre kérésére engedélyezte fia hazaszállítását. Ha megnézzük a dátumokat: Ádám 1862. szeptember 16-án halt meg, 23-án pedig már Kolozsváron temették, tehát gyorsan sikerült lebonyolítani a hazahozatalt.
