Romániai premier: veleszületett szívbetegségben szenvedő gyerekeket is fogad a Yuppi Camp

Idén hat, veleszületett szívbetegségben szenvedő gyermek vehetett részt a Yuppi Camp ingyenes élményterápiás táboraiban. A kolozsvári egyesület szerint ez az első olyan romániai tábor, amely ezt a gyermekcsoportot is fogadja.

A Yuppi Camp 2025-ben kezdte el veleszületett szívbetegségben szenvedő gyermekek bevonását programjaiba, az idei nyáron pedig már hat gyermek kapcsolódhatott be a tábori élményekbe: ketten testvéreikkel együtt a Testvér Táborban, négyen pedig családjukkal a Családi Táborban vettek részt.

A program célja, hogy a krónikus vagy súlyos betegséggel élő gyermekek néhány napra maguk mögött hagyhassák a betegséghez kapcsolódó félelmeket és korlátokat. A táborokban többek között mászás, lovaglás és íjászat szerepel a programban, az egyéni egészségi állapothoz igazítva.

„A táborokban néhány napra egyszerűen csak gyerekek lehetnek. Olyan gyerekek, akiket nem a betegségük határoz meg, hanem szabadon játszhatnak, szórakozhatnak, szaladhatnak és nevethetnek” – mondta László Zsuzsa, a Yuppi Camp Egyesület elnöke.

A szívbeteg gyermekek már kiskoruktól számos korlátozással szembesülnek

A kezdeményezés jelentőségét Laura Beligan gyerekkardiológus, a Marosvásárhelyi Szív-érrendszeri és Transzplantációs Intézet munkatársa is hangsúlyozta. Mint rámutatott, a szívbeteg gyermekek már kiskoruktól számos korlátozással szembesülnek, a szülők pedig sokszor óvatosabbak a különböző tevékenységek engedélyezésében. A szakember szerint ezért különösen fontos számukra egy olyan biztonságos közeg, mint a Yuppi Camp.

A programban csak stabil egészségi állapotú, folyamatos kezelésben részesülő gyermekek vehetnek részt, és szükség van a kezelőorvos jóváhagyására is. 

 A Yuppi Camp orvosi csapata gyerekkardiológus szakorvossal egészült ki

A résztvevők biztonsága érdekében a Yuppi Camp orvosi csapata gyerekkardiológus szakorvossal egészült ki, frissítették az orvosi protokollokat, felmérték az egyes gyermekek terhelhetőségét, és szorosabb együttműködést alakítottak ki a kezelőorvosokkal és a családokkal.

„A szívbetegségben szenvedő gyerekek integrációja a Yuppi táborokba fontos lépést jelent a befogadás és a személyes fejlődés felé” – mondta Gábor-Miklósi Dorottya, a Yuppi Camp vezető orvosa.

A kolozsvári Yuppi Camp Egyesület 2011 óta szervez ingyenes élményterápiás táborokat rákbeteg, diabéteszes, autoimmun és más súlyos krónikus betegséggel élő gyermekeknek, fiataloknak és családjaiknak. A szervezet eddig 45 táborban és 13 online programon összesen 2417 gyermeket, fiatalt és családtagjaikat kapcsolta be, 1973 önkéntes közreműködésével. A táborok helyszíne Székelyvarság és Mezősályi.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!