GYŐRFFY GÁBOR
Az elszakadási törekvések fegyveres konfliktushoz vezettek, amelynek nyomán 1992-ben rögzült a térség sajátos, máig vitatott státusza. Bár Transznisztria nemzetközi jogi értelemben Moldova része, a békemegállapodás értelmében a moldáv hatóságoknak nincs tényleges beleszólásuk a terület igazgatásába. A szakadár entitást az orosz hadsereg támogatta, amelynek egységei mind a mai napig a Dnyeszteren túl állomásoznak. A Moldovai Köztársaság egészét ma is áthatják a történelem rétegzett ellentmondásai. Fővárosa, Kisinyov mára több mint 700 ezres nagyvárossá nőtt, ahol a multinacionális cégek modern épületei szinte természetes módon simulnak bele a 19. századi városképbe.
Hideg idő fogadott Kisinyovban, a helyi piacon rögtön kesztyűt vásároltam magamnak. Az első, ami a kisinyovi városlátogatás során feltűnt, a romokban heverő, impozáns Hotel National. Az egykori szálloda tökéletes példája annak, miként ütköznek össze Moldovában az érdekcsoportok, az oligarchikus örökség és a városrendezés tehetetlensége. A Ștefan cel Mare sugárút keleti részén található, 17 emeletes épületet 1978-ban, a szovjet korszakban építették, majd a privatizációt követően rövid úton a helyi oligarchák kezébe került. A volt tulajdonosok jelenleg börtönben, a szálló pedig több mint három éve zár alatt van, sorsát jogi és politikai huzavona bénítja. Az ingatlan körül rendre felbukkan Ilan Șor neve is, aki éveken át meghatározó politikai és gazdasági szereplő volt Moldovában, majd egy milliárdos nagyságrendű banki csalási ügyben jogerősen elítélték. Șor ezt követően Oroszországba menekült, üzleti érdekeltségeit pedig azóta is megbízottakon keresztül irányítja.
Az elhagyott Hotel National az évek során a hajléktalanok és a búvóhelyet kereső tinédzserek egyik kedvelt helyévé vált. Miközben a polgármesteri hivatal és a rendőrség egymásra mutogatva vitázott azon, kinek a feladata lenne az épület lezárása, tavaly november elején tragédia történt: egy 13 éves lány vesztette életét a szálló romjai között, miután lezuhant az egyik felső emeletről.
Pár száz méterrel arrébb mindezt egy csapásra feledtette a karácsonyi vásár. Itt a kisinyoviak önfeledten ünnepeltek: gőzölgő forralt bor, sültek és édességek illata keveredett a levegőben, a színpadon pedig karácsonyi dalokat éneklő fellépők teremtették meg az ünnep hangulatát. Rögtön törzshelyet is találtam magamnak vacsorára: a La Plăcinte vendéglő kis helyi vállalkozásként indult, idővel kinőtte magát, ma már népszerű étkezőhely a városban, elérhető áron kínál helyi ételeket.
Másnap reggel helyi idegenvezetővel indultam dél felé, Gagauziába. A terület szintén autonóm, mint Transznisztria, de egészen más, békés utat járt be az autonómiáig, amit az 1994-es moldovai alkotmány rögzít. A Moldova legszegényebb térségének tartott, főleg mezőgazdaságból élő Gagauziát a török nyelvek közé tartozó gagauzot beszélő nép lakja, lélekszámuk megközelítőleg 130 ezer. Az ortodox vallású gagauzok eredete még mindig vita tárgya, a mindennapokban a térségben egyaránt tetten érhető a török és az orosz kulturális és politikai hatás, sajátos keveréket alkotva Moldova déli peremvidékén.
Az idegenvezető hölggyel a szállodához értem érkezett autóban kezdtünk beszélgetni. Aznap én voltam az egyetlen érdeklődő Gagauzia iránt. Angolul, románul és oroszul egyaránt vezet kirándulásokat, a legnépszerűbb úti cél pedig Transznisztria – vasárnapra négy turistája is összejött, mondta. Megkérdeztem, hol tanult meg oroszul. Az iskolában, persze, tette hozzá, de valójában mindenhol jelen volt az orosz: bármit csináltál, előbb-utóbb beleütköztél, nem lehetett kikerülni.
A sofőrünk tunéziai volt, pár éve költözött Moldovába. Mindenképp Európába szeretett volna jönni, s a felmerülő opciók közül végül ezt az országot választotta. Az informatikai szektorban dolgozik, vállalkozóként próbált boldogulni, a turizmusba csak mellékesen csöppent, útközben a mesterséges intelligenciáról beszélgettünk.
Még Gagauzia előtt megálltunk Hîncești-ben, ahol Manuc Bey kúriáját látogattuk meg. Az örmény származású diplomata és kereskedő a 19. század elején jelentős vagyonra tett szert, neve pedig messze túlnőtt a mai Moldova határain. Bukarestben is fontos szereplő volt: 1812-ben az általa alapított Hanul lui Manuc fogadóban – a román főváros legrégebbi, ma is működő szállójában – írták alá az orosz–török háborút lezáró bukaresti békeszerződést. A hâncești-i kúria ma Moldova egyik kiemelt turisztikai látványossága. Az épületegyüttest európai uniós forrásokból újították fel, ahogyan az ország számos más pontján is uniós támogatással valósultak meg fejlesztések, az országban sok helyen feltűnik az Európai Unió zászlaja.
Nem sokkal később egy út menti felirat jelezte, hogy megérkeztünk Gagauziába. A gagauz címer nagy betűkkel hirdeti a határátlépést – ez az a pont, ahol a turisták megállnak fotózkodni. A sűrű köd miatt a címert csak közelről lehetett látni.
Első állomásunk a Besalmában működő Gagauz Történelem és Kultúra Múzeuma volt. Az intézmény közel húszezer kiállítási tárgyat őriz: népviseleteket, háztartási eszközöket, történelmi dokumentumokat, köztük azokat az írásos emlékeket is, amelyekben először említik a gagauz népet. Érkezésünkkor a múzeum személyzete azonnal a díszterembe kísért, ahol épp ünnepség zajlott. Besalmából származó személyiségeket köszöntöttek: három újságírót, a 2000-ben alapított Gagauz TV munkatársait. Az idegenvezető fordított, de anélkül is egyértelmű volt, hogy a helyiek nagyon büszkék identitásukra. A múzeum jelenlegi igazgatója, a gyűjtemény alapítójának lánya, Ludmila Caracioban ragaszkodott hozzá, hogy megmutassa, mit adtak az ünnepelteknek: virágmintás keretbe foglalt, színes portrét.
Ebédelni Congazba mentünk, a Gagauz Sofrasi Étterembe, ahol hagyományos gagauz ételeket és borokat kínáltak. A falu Moldova legnagyobb települései közé tartozik, mintegy tízezer lakossal. A gagauz konyhán erősen érezhető a török hatás, meghatározóak a tejtermékek és a húsok, főleg a bárányhús. Az egyik legnépszerűbb fogás a kaurma, pörkölt vagy pirított húsétel, amely több változatban készül, például paprikás vagy paradicsomos formában. Mellé édes túróval vagy almával töltött lepényt szolgálnak fel. Moldova – és azon belül Gagauzia – hagyományos bortermelő vidék, a helyi borok közül a Komrat és a Kara Gani pincészetek számítanak a legismertebbeknek.
A vendéglő pincéjében ebédeltünk, három macska társaságában. Amikor kihozták az ételt, mindhárman közelebb húzódtak, és szemmel láthatóan kérték a részüket – szabad volt etetni őket. Kissé arrébb a pincében egy dekoratív kút állt. Rejtett kút – magyarázta az idegenvezető. A régi időkben a nomád támadók gyakran megmérgezték a kutakat, ezért sok helyen elrejtették őket a pincék mélyén.
Gagauzia 1994 decemberében vált hivatalosan Moldova autonóm területévé. Ide tartoznak mindazok a területek, ahol a gagauzok a lakosság legalább felét alkotják, valamint azok a települések, ahol erről népszavazáson döntött a többség. A térség legmagasabb rangú tisztségviselője a bașkan, vagyis a kormányzó, aki egyben a helyi végrehajtó hatalom vezetője.
Politikailag Gagauzia mindig is szürke zónának számított Moldován belül, erősen kitett az orosz befolyásnak. A már említett Ilan Șor hatása itt különösen erős: 2023-ban az oroszpárti Șor Párt jelöltje, Evghenia Guțul nyerte meg a bașkan-választást. Șor évek óta azon dolgozik, hogy a térséget a kisinyovi, nyugatpárti kormánnyal szemben pozícionálja, kihasználva Gagauzia gazdasági lemaradását és sajátos kulturális kötődéseit. Nem meglepő, hogy a régió a 2024-es elnökválasztáson is elsöprő többséggel az oroszpárti jelöltet támogatta Maia Sanduval szemben.
Mielőtt Komratba, Gagauzia mintegy húszezres fővárosába indultunk volna, az idegenvezető előre figyelmeztetett: az orosz hatás és a kommunista szimbólumok itt sokkal láthatóbbak lesznek, mint Kisinyovban. A moldáv fővárosban a Szovjetunió felbomlása után gyorsan átnevezték a központi sugárutat – Lenin sugárútból Ștefan cel Mare sugárút lett –, Lenin szobrát pedig egy városszéli kiállítási komplexumba száműzték. Komratban más a helyzet. A főutca ma is Lenin nevét viseli, szobra pedig gond nélkül megfér egy hatalmas Mikulás és Evghenia Guțul újévi jókívánságait hirdető óriásplakát mellett.
A kirándulást követően épp időben visszaértünk Kisinyovba, este a Nemzeti Színház Mester és Margarita előadására vettem online jegyet. Már a belépésnél figyelmeztettek, hogy az előadás orosz nyelven lesz, amit addig sehol nem jeleztek. Beigazolódott hát az idegenvezető megállapítása, hogy Moldovában az orosz nyelvet nehezen lehet megkerülni.
