KOVÁCS MEDÁRD
BARTHA ANETT
Geli lassan 17 éve cserkész, így elmondható, hogy a mozgalom szinte az egész életét végig kísérte. Öt évig volt a kolozsvári 81-es Makkai Sándor cserkészcsapat vezetője, de a csapat életében ma is oroszlánrészt vállal. Tavaly egyik főszervezője volt a Romániai Magyar Cserkészszövetség 35. jubileumi nagytáborának, amelyet több mint 1000 cserkész résztvételével a Kolozsvár melletti Lombi-erdőben szerveztek meg. Mindezek mellett Geli számos feladatot vállal országos, szövetségi szinten is, többek között a gimnazista és az egyetemista cserkészek programjaiért és fejlesztéséért felel.
De hogyan jön ide március 15.? A cserkészet egyik alappillére – az embertársak és az Istennek tett szolgálat mellett – a haza és a nemzet iránti elköteleződés, így ezek az értékek Gelinek is nagyon fontosak. „Számomra a magyarság nem csupán állampolgársági vagy egyszerű nyelvi kérdés, hanem mélyen áthatja az életemet. Igyekszem a mindennapjaimba belecsempészni valamit – úgy cserkészként, mint civilként –, amivel tudom segíteni a magyarságot. A cserkészetben nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományainkra, a történelmünkre, az összetartozásra, arra, hogy mi mind egy csapatban játszunk. A fogadalmunk szövegében is benne van, hogy híven teljesítem kötelességeimet, amelyekkel Istennek, hazámnak, nemzetemnek és embertársaimnak tartozom – mesélte Geli, aki a cserkészet mellett az egyik kolozsvári iskolában történelemtanárként dolgozik. A fiatal cserkészvezető a magyarságtudat fontosságát a történelemórák kötelező tananyagaiba is igyekszik becsempészni. Az általános műveltség megalapozása mellett elsődleges célja igazán átadni a diákjainak, hogy kik és mik voltak azok a különleges személyek és események, amelyek nélkül talán mi sem lennénk most itt, illetve, hogy milyen jó ebbe a közel 15 milliós közösségbe tartozni. Geli elmondta, hogy a fentebb említett okok miatt neki nagyon fontos március 15. „Azt szoktam mondani, hogy számomra március 15. olyan, mint a második karácsony, mindig nagyon várom. Míg Magyarországon inkább augusztus 20. jár a legnagyobb csinnadrattával, itt Erdélyben talán ez a nap a legnagyobb ünnepünk. Olyan családban nevelkedtem, ahol már otthon is ünnepeltünk, a suliban is szokás volt a megemlékezés. Szeretem látni, ahogy Kolozsvár magyarsága ezen a napon előbújik – legyen szó kisgyermekről vagy idős párokról. Jó hallani, ahogy felcsendülnek a Kossuth-nóták, és látni a felvonuláson a hatalmas kokárdát. Mi nem azért vonulunk fel, hogy borsot törjünk a románok orra alá, hanem azért, mert büszkék vagyunk a magyarságunkra, és ezen a napon helye van annak, hogy ezt örömmel felvállaljuk” – fejtette ki Geli.
Azt is megkérdeztük, van-e valamilyen hagyomány, amit tart, vagy ami nélkül nem telhet el az ünnep. Geli számára ezen a napon elmaradhatatlan a városi ünnepségeken való részvétel, illetve az azt követő táncház. Az ünneplés azonban itt közel sem ért véget: az évek alatt a baráti körében hagyománnyá vált a közös házibuli, amelynek a Kossuthkifli-készítés és a fröccsözés elmaradhatatlan programpontja.
Ilyenek (is) vagyunk mi, magyarok
Történelmünk és kultúránk értéke tagadhatatlan, identitásunkat képezve mindennapjaink legapróbb részeit ölelik át. A nemzeti ünnepről elsősorban a kokárdatűzés, a felvonulások, a szónoklatok jutnak eszünkbe. A Campus-szerkesztőség március 15. kapcsán a magyar kultúrát, értékeket, hagyományokat kissé humorosabb, vidámabb szemszögből szeretné megközelíteni.
Mi az, ami az év egyéb napjain is tagadhatatlanul magyarokká tesz minket? Mire vagyunk büszkék és mi az, amire talán kevésbé? Ezekről a témákról kérdeztünk fiatalokat, a válaszok pedig hol megnevettetnek, hol tükröt tartanak.
– Mi szerinted a legmagyarabb dolog?
Panna: – A szalonna.
Gábor: – Lovasíjászat és a betyárbajusz.
Csenge: – Egyértelműen a pálinkafőzés és annak elfogyasztása. Szerintem ez az a hagyomány, amelynek nemcsak az eredménye, hanem a folyamata is rengeteg élményt nyújthat.
Zsolt: – A disznóvágás, elvégre azt nekünk találták ki a törökök adóként.
Dorka: –A házi kenyér, zsírral megkenve, kis paprikával és pálinkával.
– Mi lennél a disznóvágáson?
Tamás: – Bármi, csak nem a disznó.
Iulia: – A tál, amibe a disznó vére folyik.
Gábor: – A disznóvágó, mert kiszolgálják.
Csenge: – Egyértelműen a disznó füle, kiskoromban arra vadásztam.
Kincső: – A pálinkatöltő, mert bármikor, bármennyit tölthetek magamnak,
Dorka: – Az lennék, aki a kolbászt és a véres májast gyúrja.
– Melyik a legviccesebb régi magyar szó?
Panna: – Feredő (fürdőhelység vagy fürdés).
Tamás: – Bakfitty (semmiség).
Iulia: – Nyaktekerészeti mellfekvenc (nyakkendő).
Balázs: – Piszlicsáré (jelentéktelen).
Zsolt: – Kalafinta (ravasz).
– Mi a kedvenc közmondásod?
Iulia: – Okos disznó mély gyökeret ránt.
Gábor: – Kellett neked piros bicikli, akkor toljad!
Balázs: – Kevés vagy, mint mackósajtban a brummogás.
Csenge: – Vak vezet világtalant. Ezt biztos magamra tetováltatom.
Dorka: – Lehazudná a csillagokat az égről.
– Ha a magyarság étel lenne, melyik lenne az és miért?
Panna: – Kenyér, mert mindennel is eszik.
Tamás: – Savanyúság, uborka, karfiol, paradicsom vagy paprika – a színek miatt. Egyértelműen úgy kell elrakni, hogy a színek „nemzetiesen” jöjjenek ki.
Bogi: – A töltött káposzta, mert mindenki azon veszekedik, hogy kié a jobb recept.
Zsolt: – A French onion soup (Francia hagymaleves). A hozzávalói és az elkészítésének folyamata egyszerre több dolgot is szimbolizál. A hagyma rétegei a „feldarabolt” Magyarországot jelképezik. A hagyma grillezése a magyarok életében a gyászt és a szenvedést szimbolizálja. Végül finom levest kapunk, amit ahhoz hasonlíthatunk, hogy a magyar nép a sok sanyargatás után is itt van, és továbbra is kitart.
Balázs: – A fokhagymás, sajtos, tejfölös lángos. Csípős, mégis csábító, kikészíti a külföldiek gyomrát, de ha egyszer ráérzünk az ízére, rájövünk, hogy laktató és gazdag.
– Mi az a jellemvonás, amit a magyarok sosem tudnának letagadni?
Csenge: – Az ítélkezés, abban a magyarok nagyon jók.
Dorka: – Nekünk, magyaroknak az egyik legékesebb kincsünk a nyelvünk. A rengeteg szó segítségével nagyon jól ki tudjuk fejezni magunkat.
Bogi: – Minden magyar tud legalább két jobb módszert arra, hogyan kellett volna valamit megcsinálni.
Kincső: – A panaszkodás arról, hogy a szomszéd mit, miért csinál.
Tamás: – Az őszinteség.
– Mit/kit tennél hungarikummá?
Panna: – A földrajztanárnőmet.
Iulia: – Gáspár Lacit.
Gábor: – Radics Attilát.
Zsolt: – Gáspár Győzőt és családját. Ő volt az, aki Magyarországon először csinált valóságshowt. Lényegében az első magyar tévéceleb.
Kincső: – Gulyáskanál XXL.
A válaszok tökéletes reprezentációi annak, hogy a magyarság megélése nem csak a népviseletek, a nemzeti színek és a „nagymagyar”tettekben merül ki. Ugyanúgy hozzánk tartoznak a negatív tulajdonságok, a sokak számára megosztó hagyományaink, az ízes ételeink és a nyelvhasználatunk. Nem is beszélve a közismert személyekről, akiket a botrányaik és az erkölcsileg megkérdőjelezhető megnyilvánulásuk miatt emelünk ki a tömegből, mintsem a nemzeti érdekekért tett erőfeszítéseik miatt. A magyarságtudatunkról ne csak a nemzeti ünnepen, hanem a hétköznapokban se feledkezzünk el – hiszen így vagyunk mi magyarok.
