(Fotógaléria a cikk végén!)
A Dél-afrikai Köztársaság a kontinens déli szegletében található, területe 5,5-ször nagyobb, mint Románia területe. Északon Botswana és Zimbabwe, északnyugaton Namíbia, északkeleten Mozambik és Szváziföld határolják, nyugaton az Atlanti-óceán, keleten és délen az Indiai-óceán mossa partjait. Az afrikai kontinens egyik legfejlettebb állama. Egy önálló királyság található az ország területén belül: Lesotho. Az ország abban a különleges helyzetben van, hogy három fővárosa is van: Pretoria, a közigazgatási főváros, Bloemfontein, az igazságszolgáltatás központja és Fokváros, a politikai főváros; legnépesebb városa pedig Johannesburg.
Tizenegy hivatalos nyelvet ismer el az alkotmány
Dél-Afrika többnemzetiségű társadalom, amely kultúrák, nyelvek és vallások széles skáláját öleli fel. Az alkotmány tizenegy hivatalos nyelvet ismer el, ami a negyedik legmagasabb szám a világon. Dél-Afrika az egyik jelentős fogadó országa a nemzetközi turizmusnak, kellemes az éghajlata, barátságosak az emberek, megfizethetőek az árak és rengeteg a látnivaló: csodálatos tájak, természeti szépségek, a nemzeti parkok hihetetlenül gazdag állatvilága, különleges vegetáció, az őslakosság egzotikus kultúrája, történelmi emlékek, gyönyörű városok bűvölik el a látogatókat. E sokféleség és az itt élő emberek bőrszíne és származása miatt szokták Dél-Afrikát szivárványországnak nevezni. Az etnikailag nagyon sokszínű ország lakosságának ma körülbelül 78-80 százaléka fekete, 10 százaléka fehér, viszonylag nagy számú ázsiai is él itt, és van egy mintegy 4000 fős magyar közösség is.
Sun City, a Nap városa: modern üdülőhely
Kolozsvár-Budapest-Isztambul-Johannesburg – hát ez az útvonal bizony várakozással, átszállással együtt, indulástól érkezésig 33 óra volt. Nem mondanám, hogy pihenten érkeztünk meg, de sebaj, mert már amúgy is késő délután volt mire megérkeztünk szálláshelyünkre, Sun City-be, a Nap városába. Ez egy modern üdülőváros Johannesburg közelében. Épp csak annyi időnk volt vacsora előtt, hogy egy kicsit körülnézzünk a közvetlen környezetünkben és már mentünk is vacsorázni egy közeli vendéglőbe, ami egy épületben volt a kaszinóval, amit így közelről láthattunk. Életemben először jártam kaszinóban, eddig csak filmen láttam.
A következő napon gyalogosan jártuk be Sun City-t. A modern üdülőközpontot 1979-ben, Johannesburgtól kb. 150 km-re északnyugatra hozta létre Sol Kerzner, litván származású zsidó, akinek szülei a 20-ik század elején vándoroltak ki az akkor Oroszországhoz tartozó Litvánia területéről. Sun City az alapításakor egy kaszinóváros és szórakoztató központ volt. Aztán kitalálták hozzá az Elveszett város legendáját, és meg is építették 1992-ben. A Lost City (Elveszett város) nevű nagy kiterjedésű új városrészbe a Dzsungel ösvényen, majd az Idő hídján, elefántszobrok sorfala között jutottunk be. Az Elveszett városban egy képzelet szülte ősi civilizáció tárul a látogató elé. Van itt minden, amit az ember ősidőktől napjainkig a szórakoztatás érdekében kitalált: őskori barlangrajzok, ókori amfiteatrum, mesterséges vízesések és strandok, játékkaszinók, luxus bevásárlóközpont, egzotikus éttermek, golfpályák és egyéb sportlétesítmények. Mindezt végigjárhattuk, megnézhettük egyszerűen csak azért, mert Sun City-ben szálltunk meg. A Lost City városrésznek az úgymond koronája viszont a briliáns, gyönyörű Palota. Megszámlálhatatlan lépcsőfok vezet fel a Palotához, amely osztályon felüli luxusszálloda. Ezt azonban csak kívülről láthattuk, a kapuja nem tárult fel előttünk.
Autóbuszos vadlesen láthattunk leopárdot, zsiráfot, impalát…
Sun City mellett terül el az 50 000 hektár nagyságú Pilanesberg Nemzeti Park, ahol a vadon élő állatokat természetes környezetükben láthattuk az autóbuszos vadles során. Ebben a nemzeti parkban él a “nagy ötös” elefánt, oroszlán, leopárd, orrszarvú, kafferbivaly, de rajtuk kívül még sok más állat is: zsiráf, zebra, víziló, gnú, impala és rengeteg madár. Elég sokat láttunk közülük, hol messzebbről, hol közelebbről. Nagy élmény volt!
Délután a Lesedi skanzenbe látogattunk, amely bepillantást enged Dél-Afrika gazdag, őshonos kultúráiba a modern világ zajától kicsit elzárva. Öt bennszülött törzs: Ndebele, Xhosa, Basotho, Pedi és Zulu életmódjával, szokásaival, kultúrájával ismerkedtünk. A látogatás fénypontja a skanzen előadótermében bemutatott fergeteges néptánc előadás volt, színek, hangok, mozdulatok elbűvölő tobzódása, harmóniája. Csodálatos volt! A Dél-afrikai Köztársaság története egy lenyűgöző kaleidoszkóp, amely az ősi civilizációktól a modern demokráciáig ível. A kontinens déli csücskén évezredek óta éltek különböző néptörzsek: szanok (busmanok), koikoiok (hottentották) majd később a bantu nyelvű törzsek (zulu, xhosa, sotó) akik gazdag kultúrát teremtettek a végtelen szavannákon.
Az európai gyarmatosítás megváltoztatta a térség sorsát
A dél-afrikai törzsek életében a 15-ik század vége felé megjelentek az európaiak. Elsőként Bartolomeu Dias portugál hajós és felfedező – aki Afrika megkerülésével az Indiába vezető utat kereste – kerülte meg a Jóreménység fokát és jutott el a mai Mossel öbölig, de innen vissza kellett térnie. A viharos időjárás miatt a térséget Vihar-foknak nevezte el, amit II. János portugál király később Jóreménység fokára keresztelt át, bízva az India felé vezető út sikerében. Tíz évvel később, 1498-ban Vasco da Gama, szintén portugál hajós, Afrika megkerülésével elsőként jutott el tengeri úton Európából Indiába. A portugálok elérték céljukat, továbbra nem foglalkoztak Dél-Afrikával. Őket követték a hollandok.
1652-ben érkezett Jan van Riebeeck holland expedíciója, megalapítva Fokvárost, mint a Holland Kelet-indiai Társaság ellátóállomását – ezzel kezdődött az európai gyarmatosítás, amely örökre megváltoztatta a térség sorsát. Ezután tömegesen érkeztek és telepedtek le az országban hollandok, németek és francia hugenották. Ezek utódai nevezték később magukat búroknak vagy afrikánereknek. Az elnevezés a holland “boer”, azaz paraszt szóból ered, ugyanis ez a népcsoport főként földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott.
Az 1800-as évek elején megjelentek az angolok Dél-Afrikában és rövid időn belül megszállták a holland területeket, angol lett a hivatalos nyelv, új törvényeket hoztak, megreformálták az igazságszolgáltatást, 1834-ben felszabadították a rabszolgákat. A búrok elvesztették az ingyen munkaerőt, állandó harcban álltak az angolokkal, ezért 1835-től kezdődően kezdetét vette a búrok tömeges kivándorlása Fokföldről, a Nagy Vándorlás azaz a Groot Treck. A több ezres számban útnak indult búrok ökrösszekereiken, családjaikkal, szolgáikkal, állataikkal indultak meg a szárazföld belseje felé annak reményében, hogy megszabadulhatnak a brit elnyomástól.
Az elvándoroltak több kisebb-nagyobb államot és még több települést alapítottak új hazájukban, ezek egyike Pretoria, a mai közigazgatási főváros. Az elvándorlás századik évfordulóján elhatározták, hogy az ősök megpróbáltatásainak emlékére emlékművet állítanak Pretoriában. Ezt a hatalmas Voortrecker emlékművet látogattuk meg, amelyet a város legmagasabb pontján építettek fel. Az 1949-ben megnyitott emlékmű belsejében 27 márványdombormű ábrázolja a Voortreckerek útját, a telepesek mindennapi életét, betekintést adnak vallási hiedelmeikbe, munkamódszereikbe és háborúik világába is. A búrok hadakoztak a bennszülöttekkel, akiknek elfoglalták területeit, rabszolgákká degradálták őket, de hadakoztak az utánuk érkező angolokkal is, akik az ők területeikre áhítoztak. A britek és a búrok összecsapásai búr háborúk néven váltak ismertté.
A 2. búr háborúban a britek koncentrációs táborokat építettek
Az első búr háború (1880-1881) egy viszonylag rövid konfliktus volt a britek és a búrok között, akik sikeresen fellázadtak a brit kormány ellen és helyreállították a függetlenségüket. Ebbe a britek természetesen nem nyugodtak bele, több éves készülődés után elkezdődött a második búr háború (1899-1902), amely az elsőnél jóval hosszabb volt. Elsöprő volt a brit túlerő, a búroknak pedig 80 000 fővel hosszú távon nem volt esélyük a 450 000 fős brit hadsereggel szemben, amelyben angol katonák mellett ausztrál, új-zélandi, kanadai, indiai, valamint egyiptomi katonák harcoltak, akiket a távolabbi gyarmatokról vezényeltek Dél-Afrikába. A második búr háború alatt a brit kormány elrendelte, hogy építsenek koncentrációs táborokat, ahová a búr nőket, gyerekeket és a búr gerillákat zárták. A történelem folyamán ezek voltak az első koncentrációs táborok. A minimális higiénia és a kevés élelmiszer miatt tömegével haltak éhen az emberek, valamint a járványok is rengeteg áldozatot szedtek. A brit taktika az volt, hogy így törjék meg a búr harcosok ellenállását, hogy családjukat táborokba hurcolják és ott embertelen körülményeknek teszik ki őket. A búr hadsereg ugyanis a különböző farmokról és tanyákról szerezte az utánpótlást, így a brit hadsereg ezeket akarta felszámolni. A második búr háború a britek győzelmével végződött, a búr köztársaságokból brit gyarmat lett, azonban a telepesek önfeláldozó harca és rengeteg áldozata meghozta a gyümölcsét. A háború után a búrok rendelkezhettek egy brit állampolgár minden jogával, és a hivatalos nyelv is az afrikaans (a holland egyik változata) maradt az általuk lakott területeken. Akkor született a mondás, hogy a búrok elvesztették a háborút, de megnyerték a békét.
A Vortrecker emlékműtől az egykori búr elnök, Paul Kruger múzeummá alakított pretoriai házához vezetett az utunk. A ház 1884-ben épült és a kor viszonyaihoz képest igen modern volt. Az egyik első olyan ház volt Pretoriában ahová áramot vezettek be. A házban számos olyan ajándék és személyes tárgy található, amely a kor valamely híres személyéhez köthető. A ház berendezése remekül mutatja be a 19. század végi divatot. Az udvaron van kiállítva Paul Kruger magán vasúti kocsija, amellyel elnöksége idején utazott.
Pretoria – igazi világváros
Innen a városközpontba vezetett az utunk. A 19. század közepén alapított város igazi világváros, széles utcákkal, hatalmas parkokkal, elegáns épületekkel, monumentális emlékművekkel. Pretoria egyik legfontosabb épülete az Unió Palotája (Union Buildings), ma Dél-Afrika köztársasági elnökének hivatala.
Az Unió Palotát 1910-ben kezdték el építeni, amikor a búr háborúk után Fokföld és a brit gyarmattá vált búr köztársaságok egyesítésével megalapították a Dél-afrikai Uniót azért, hogy egy helyre költözzenek a fővárosok, Pretoria és Fokváros. A domíniumként megalapított Dél-afrikai Unió államfője mindig az aktuális brit uralkodó volt, akit az országban főkormányzó képviselt. 1961-ben egy népszavazás után kikiáltották az ország függetlenségét, kiléptek a Brit Nemzetközösségből, II. Erzsébet királynő dél-afrikai uralkodói tisztsége megszűnt, a Dél-afrikai Unió helyett létrejött a Dél-afrikai Köztársaság. Az országban az élet minden területén – gazdaságban, politikában, kultúrában – az apartheid, azaz a faji megkülönböztetés érvényesült. Minden terület a fehérek kezében összpontosult. Új törvényeket hoztak, amelyek a feketéket háttérbe szorították. Ez a rendszer azonban az 1990-es évek elején összeomlott, több száz törvényt hatályon kívül helyeztek és 1994-ben már a fekete lakosság is részt vehetett a választásokon. 1994. május 10-én Nelson Mandela lett a Dél-afrikai Köztársaság első demokratikusan megválasztott elnöke. Hatalmas szobra ott áll az Unió Palotát körbeölelő park bejáratánál.
Johannesbur – a bűnözés paradicsoma
Délután a Gold Reef City vidámparkot látogattuk meg Johannesburgban. Ez a város az aranynak köszönheti a létezését. Helyén 150 évvel ezelőtt még szavanna volt, de akkor aranyat találtak itt, bányát nyitottak, kezdetleges házakat építettek a bányászoknak kétszersültes dobozokból, majd elkezdték tervezni a várost. Mivel a megbízót is és a tervezőt is Johannesnek hívták, azért lett a város neve Johannesburg. Szűk utcák épültek, sűrűn, hogy sok sarok legyen, minden sarokra kocsmát építettek, a bűnőzés paradicsoma volt. A város az aranynak köszönhetően meggazdagodott, hatalmas fejlődésen ment át, modern világvárossá vált, de a bűnözés maradt. Az 1990-es évek vége óta egyike a világ legveszélyesebb városainak.
FOLYTATJUK
