Születésnapi utazás egyedül, közepes méretű hátizsákkal, olcsó megoldásokkal
*** ELSŐ, MÁSODIK, HARMADIK, NEGYEDIK, ÖTÖDIK, HATODIK, HETEDIK, NYOLCADIK, KILENCEDIK, TIZEDIK , TIZENEGYEDIK, TIZENKETTEDIK , TIZENHARMADIK , TIZENNEGYEDIK , TIZENÖTÖDIK , TIZENHATODIK rész. ***
Csilivili belváros, kommersz környezet
Korántsem a stílusom, de kíváncsi voltam Oszaka gazdagoknak és turistáknak kialakított részére: Namba és Dotonbori.
Előbbi tulajdonképpen Oszaka egyik legforgalmasabb és legnépszerűbb városrésze, a Kanszai régió kereskedelmi és szórakoztató központja. Namba ugyanakkor a város egyik legfontosabb metró- és vonatállomása, innen könnyen elérhető a város bármely pontja.
Rengeteg áruház, pláza, butik és elektronikai üzlet található itt, köztük híres bevásárlóutcák, mint a Shinsaibashi-suji. A környék híres a street foodról, különösen a takojaki (polipgolyó) és az okonomijaki, azaz a japán palacsintakínálatáról. Namba a modern Oszaka egyik arca, ahol a neonreklámok, hatalmas üzletek és a helyi popkultúra találkoznak.
Dotonbori a világváros legikonikusabb szórakoztató negyede. A városrészt átszeli a Dotonbori-csatorna, amely mentén éttermek, bárok és üzletek sorakoznak, a híres Glico Man fényreklám a csatornapart ikonja. A városrész fényárban úszik este, a neonreklámok és hatalmas digitális kijelzők látványa a turisták kedvence.
Számos kabuki színház (tradicionális japán színházi műfaj) és szórakozóhely található itt, amely a helyet Oszaka tradicionális és modern kultúrájának keverékévé teszi.
Nem a vámpírok felől érdeklődtek
Sokkal érdekesebb volt találkozni Gergely japán egyetemi kollégáival és egyik diákjával. A magyar egyetemi tanár meghívott, figyeljem meg, hogyan zajlik egy professzor-diák megbeszélés. Könyvekkel teli irodába léptem be, ez Gergely munkahelye. Az íróasztalán és a falra rögzített polcokon is könyvek sorakoztak. A diák fegyelmezetten és tisztelettudóan válaszolt Gergely valamennyi kérdésére. Dolgozatát írta, ez egy esti konzultáció volt.
A megbeszélést követően Gergely két egyetemi tanárkollégájával és a diákkal elmentünk vacsorázni. Valamennyien Európáról, különösképpen Romániáról és Erdélyről érdeklődtek.
A vámpírok vagy Drakula nem képezte a beszélgetés tárgyát, inkább a társadalmi, politikai és szociális viszonyokról érdeklődtek. Természetesen a Japánról kialakított véleményemre is kíváncsiak voltak. Kendőzetlenül mondtam el az álláspontomat: rengeteg kulturális sokk ért, nagyon sok dolognak nem látom a logikáját.
Akadémiai szinten sintoizmusról a lakónegyedi kegyhelyen
December 4-én lakónegyedi sintó kegyhelyre vitt Gergely. A sintó Japán ősi, őshonos vallása, amelyet a természet tisztelete, a szellemek (kami) imádata és a közösségi rituálék jellemeznek – mondta. Hangsúlyozta, hogy ez a vallás nem rendelkezik alapítóval vagy kánonnal, hanem az ősök, a természet és a helyi szentélyek tiszteletén alapul.
A sintoizmus alapvető jellegzetessége a kami (istenek/szellemek), amely a természet jelenségeihez (hegyek, folyók, fák) és emberekhez kötődő szellemek, amelyek az élet minden aspektusát befolyásolhatják. Például egy régi tölgyfa vagy patak „lakója” lehet egy kami.
A sintó szentélyekben végzett tisztítórituálék (mizogi) és áldozatok a bőség, az egészség és a védelem biztosítására szolgálnak. A szentélyek lehetnek nagy nemzeti jelentőségű templomok vagy apró helyi kegyhelyek.
Beléptünk a torii kapun, s máris a lakónegyedi szabadtéri szentélyben voltunk. Japán városaiban, különösen sűrűn lakott negyedekben gyakran találkozhatunk mikroszentélyekkel vagy út menti kegyhelyekkel (hokora vagy dzsindzsa kis változatai). Elhelyezkedésük a lakóházak és kis erdős foltok között található. Gyakran egy-egy fás, zöld területen vagy kis parkolófoltban, a házak közé szorítva találhatóak, például a kert végében, kis dombon vagy a közlekedési út mentén.
A lakónegyed és az erdő közé ékelt helyi kami – magyarázta Gergely –védelmet nyújt a lakóknak és a házaknak a természeti károktól, a betegségektől vagy a balszerencsétől.
A sintóban a természet szent, a zöld terület biztosítja, hogy a szenthely „élettel teli” környezetben legyen, amely kapcsolatban áll a kami energiájával. A kis szentélyek helyi közösségi pontként is szolgálnak, ahol ünnepeken (macuri) rövid rituálékat tartanak.
Törölköző az izakaja tulajának fején
Praktikus okai is vannak az elhelyezésnek, ugyanis a lakónegyedekben kevés a nagy, összefüggő zöld terület, ezért a kis szentélyek beillesztése a házak és a fák közé biztosítja a vallási jelenlétet anélkül, hogy nagy területet igényelne. Fontos az ilyen elhelyezkedés, ugyanis a sintó filozófia szerint a kami ott lakik, ahol a természet és az emberi tér találkozik – hangsúlyozta Gergely. Ugyanakkor fontos a közelség a mindennapi élethez: a lakóknak így könnyebb napi imákat, áldozatokat vagy köszönetet adni, miközben nem kell messzire menniük. Az ilyen szentélyek – magyarázta – gyakran nemzedékeken át fennmaradnak, és a közösség mindennapi életének részei maradnak.
Gergely kisebb rituális gesztusokat tett: „szent” vizet öntött a kezére, használta a csengettyűt, többször meghajolt.
Az egyetemi tanár dolgozni ment, jómagam az oszakai kikötőt és az Universal Stúdió környékét vettem szemügyre. A folyón ingyen komppal keltem át, rendezett és tiszta ipari negyedbe érkeztem.
Este izakajában vacsoráztunk Gergellyel. Az ott dolgozó idős bácsi megismerte, hogy az antropológus többször járt már itt. Hagyományos japán kis vendéglő ez, ahol nemcsak ételt, hanem italt, különösen sört és szakét is kínálnak. Barátságos, családias hangulatú hely. A férfi fején kis törölköző van, mondta, családi vállalkozást vezet, amely több generációs üzemeltetésű.
A hosszú, fordított L alakú pulton fogyasztottuk el a vacsorát. Azért itt, mert a nyolc személy kiszolgálására alkalmas pultnál a vendégek közvetlenül láthatják a szakácsot vagy a csapost, és gyorsabb rendelést adhatnak le. A pult mögött ott lapul a főző- és italpult, ahol az idős férfi elkészíti az ételeket és az italokat. A kis lámpácskák jól megvilágítják az elektromos radiátorral fűtött helyet, csak mi vagyunk az izakajában.
Zsebvarrások hét lejért
December 5-én hajnali 5-kor ébredtem, Gergely aznap Szapporo szigetére utazott egyetemi konferenciára. A Kuromon Ichiba nevű piacra, Oszaka egyik leghíresebb és leglátogatottabb piacnegyedébe mentem, a város „konyhájának” is nevezik, mivel évszázadok óta biztosítja a friss alapanyagokat a lakosság és az éttermek számára. Története a 17–18. századra nyúlik vissza, eredetileg hal- és rizspiac volt, mára azonban mindenféle friss áru megtalálható itt.
Abban reménykedtem, hogy valahol ihatok egy teát. Gergely mondta, hogy a piac területén néhány hagyományos kézműves szabóműhely működik, ahol helyben javítanak ruhákat – a nadrágom zsebét kellett megvarratnom. Találtam egy mosodát, ahol egy hölgy készségesen állt a rendelkezésemre.
Hallva az idegen beszédet, édesanyja is kijött – akkor vettem észre, hogy lakásuk összenő az üzlethelyiséggel. A falon családi csoportképek, csecsemőfotók voltak. „Természetesen” a nő nem fogadott el borravalót, potom hét lejnek megfelelő jen ellenében megvarrta mindkét zsebemet.
Nem „rabszolga-alkalmazott”, hanem kiszolgálási etikett
A közeli cukrászdában került sor az egyik legsokkolóbb jelenetre. Első ügyfele voltam a reggel nyolc órakor nyitó lokálnak. A pincér kislány hajszálpontosan nyolckor mosolyogva nyitott ajtót, a lokál hőmérséklete tökéletes volt, a háttérzene nyugodt hangulatot teremtett, a hangerő is ideális volt.
A Google Lencse (Lens) menüt böngésztem, minden japánul szerepel, ezek szerint ide nem járnak a turisták. Tea mellett döntöttem. Mozgásba sem lendítettem a karomat, a pincér máris ott termett mellettem – pontosabban alattam. A fiatal lány sarkán ülve, fejét a padlóba „temetve”, a jegyzetfüzetét szinte a térdére helyezve akarta felvenni a rendelést. Rám se nézett. Többször meghajolt. Ezen nem lepődtem meg.
Megdöbbentem. Mondtam neki angolul: get up!, azaz állj fel! A Google fordítóval üzentem neki: nem vagy a szolgám! Mozdulatlan maradt, golyóstollát a jegyzetfüzetre rögzítette. Kértem a főnökét. Reszketni kezdett. Elment, hívott valakit. Mondtam a férfinek, csak akkor vagyok hajlandó teát rendelni, ha a hölgy nem ül a térdén előttem. Kiegyeztünk a mélyen meghajoló pózban. Nem értették, miért zavar engem, ha az alkalmazott sarkon ülve, meghunyászkodva, rabszolgamódra szolgál ki, jómagam pedig elfogadhatatlannak tartom ezt a viselkedési módot.
Robot megnyilvánulások: mozdulatlanul a kollégával szemben
Kiegyeztünk abban, hogy meghajolva veszi át a rendelést. Mihelyt kihozta a teát, a bárpulthoz ment, és mozdulatlanul állt a pultossal szemben. Farkasszemet néztek. A jelenet hosszú percekig folytatódott. Alig tudtam elfogyasztani a teámat, hiszen eddig soha nem látott helyzetnek voltam a tanúja.
Megtudtam, hogy valójában egyfajta kiszolgálási etikettről van szó. A japán vendéglátásban a középkorúak és az idősek kiszolgálása nem „különleges bánásmód”, hanem a társadalmi hierarchián és tiszteletkultúrán alapuló általános etikett része. A sarokra ülve szolgálás, majd a mozdulatlan várakozás több kulturális norma együttes megnyilvánulása.
Japánra jellemző a hierarchiaalapú kiszolgálási logika, a vendégek kiszolgálása gyakran rangsor szerint történik, vagyis az idősebb vagy rangidős személyt szolgálják ki először. Ugyanakkor a legfontosabb vendég általában a bejárattól legtávolabbi helyre ül (kamiza), a sorrend társadalmi státuszhoz és korhoz kötött. Ez a rendszer a konfuciánus hatású társadalmi etikettből ered, ahol az idősek tisztelete alapvető normatív érték.
A sarokra ülés, azaz a szeiza jelentése szó szerint „helyes ülés”, amely térdelve, lábfejeken ülve történik, ugyanis hagyományosan a tisztelet kifejezése idősebb vagy rangidős személy felé – szamurájkorból eredő formális testtartás. Ezért ha egy pincér így szolgál ki valakit, az nem szolgalelkűség, hanem formális udvariassági jelzés – különösen a középkorú, de leginkább az idősebb vendégek felé.
A mozdulatlan várakozás nem furcsa viselkedés
Japán házigazdáimtól arra is rákérdeztem, a pincérek és a bárpultosok miért álltak mozdulatlanul a pultnál. Valamennyien ugyanazt a választ adták: a japán szolgáltatási kultúrában létezik egy sajátos szakmai norma, vagyis a személyzet nem zavarja a vendéget, de mindig készen áll. Ez a gyakorlat több szabályból áll.
A pincér figyeli a vendéget, hogy mikor van szükség segítségre, nem beszél feleslegesen, nem fordít hátat a vendégnek. A japán vendéglátás híres arról, hogy a személyzet folyamatosan ellenőrzi a vendég elégedettségét, például újratölti az italt vagy rákérdez, kér-e még valamit. A mozdulatlan várakozás tehát nem furcsa viselkedés, hanem készenléti udvariassági pozíció, diszkréció és a szolgálatkészség demonstrációja.
Miért álltak mozdulatlanul, s néztek egymásra a pincérek és a bárpultosok? Ez a japán munkakultúrára jellemző nonverbális koordináció: szemkontaktussal egyeztetik, ki melyik asztalért felel, azaz hangos kommunikáció helyett csendes jelzéseket használnak. Ugyanakkor a vendégtérben a zaj minimalizálása elvárás, a halk beszéd és visszafogott viselkedés különösen elegáns éttermekben alapkövetelmény.
Megtudtam azt is, hogy a japán kiszolgálás egyik alapelve a tisztelet látható kifejezése, ezért a meghajlás a tisztelet standard formája. A térdelő meghajlás (zarei) a formális változat. Emellett gyakori, hogy a személyzet enyhén meghajol a rendelés felvételekor, az étel átadásakor, fizetéskor és távozáskor.
FOLYTATJUK
