Két hónap Távol-Keleten: Kína, Dél-Korea és Japán – a világ végén kel fel a nap (15.) (FOTÓGALÉRIÁVAL)

Születésnapi utazás egyedül, közepes méretű hátizsákkal, olcsó megoldásokkal

Rendszerint rendkívül olcsó, csak helyiek által frekventált éttermekben étkeztem (A szerző felvételei)

 

Pánik a bisztróban: borravalót adok

Másnap reggel együtt mentünk egy hagyományos japán bisztróba, sehol egy turista. Borravalót hagytam, a pincérek csak azért fogadták el, mert házigazdám azt mondta, sebaj, legközelebb levonjuk a következő utazó számlájából. A pincérek feszélyezve fogadták el az adományt. 

Aki házigazdám mondja, Japánban a borravaló adása szinte teljesen ismeretlen, és a turisták számára gyakran meglepő lehet a helyi etikett. A hagyományos japán kultúrában a szolgáltatás minősége alapértelmezett, nem külön díjazandó, ezért a borravaló adása gyakran zavaró vagy illetlennek számít. 

elektroluksz1Hirdetés

Házigazdám hozzátette, a pincérek, a taxisok és a szállodai személyzet professzionális hozzáállással végzik munkájukat, és a vendég elégedettsége nem függ a borravalótól. 

Ezért is jó a CouchSurfing segítségével a helyeknél megszállni, mert olyan helyre visznek el, ahová ők mennek, s ahol egyetlen turista sincs. Hagyományos japán bisztró Kurasikiben

Aki azt is elmondta, hogy a japán társadalom nagy hangsúlyt fektet a tisztességre, a becsületre és a szolgáltatás minőségére. A szolgáltatás része a munka, ezért nem várnak el plusz díjat. A borravaló felajánlása azt sugallhatja, hogy a szolgáltatás alapból nem volt elég jó, ami sértő lehet. Az éttermek és a szállodák ára már tartalmaz minden díjat és adót, így a plusz pénz nem szükséges. 

A borravaló kezelése gyakorlati problémát jelentene: ki fizeti ki, hova kerül, hogyan számolják el? A japán munkavállalók büszkék a munkájukra, és a legjobb szolgáltatás nyújtása alapkövetelmény, nem jutalomkérdés. A személyes elismerés, köszönőlevél vagy szóbeli dicséret a szolgáltatásért sokkal értékesebb, mint a pénz. 

Rémület a gyors­étteremben és a műanyag ételek

Utóbbi aspektusra figyelmes lettem, s a következő alkalommal így tettem: egy másik városban egy gyorsétterem két idős alkalmazottjától kértem, hívják oda a főnöküket. Mindketten nagyon megijedtek. A vezető beosztású személy is falfehéren közeledett hozzám, amikor viszont meghallotta, miről van szó, széles mosoly ült az arcára. A két alkalmazott hosszasan hajlongva köszönte meg a gesztust, amelyet egyébként Japánban többször megismételtem, hatalmas örömöt szerezve a dolgozóknak. 

Mivel Kurasikiben már mindent megtekintettem, helyi vonattal Okajama (Okayama) városát vettem szemügyre. Az első meglepetés az egyik étterem előtt a kiállított műanyag ételek voltak. Internetes forrásokból megtudtam, hogy a szam­purunak nevezett ételmodellekről van szó. Ezek a tárgyak a japán vendéglátás jellegzetes hagyományai közé tartoznak, s turisták és helyiek számára egyaránt vizuális útmutatót nyújtanak az étlap kínálatához. 

Szampuru – műanyag ételmodellek egy okojamai vendéglő bejáratánál

A „szampuru” szó a „sample” angol szóból származik, és szó szerint „mintát” vagy mintadarabot jelent. A modellek rendkívül élethűek, gyakran olyan részletgazdagok, hogy szinte megtévesztik a látogatót: a színek, a textúrák és a tálalás teljesen megegyeznek a valós étellel.

Japánban a modellkészítésnek külön iparága van, főként a nagyobb városokban és a turisztikailag frekventált helyeken. 

A folyamat több lépésből áll. 

Az első a tervezés és mintakészítés: az ételről fotókat és tényleges adagmintákat készítenek, majd a modellezők ez alapján döntik el az arányokat, színeket és textúrákat. A műételek legtöbbször PVC-ből vagy vinilből készülnek, mert ezek jól formázhatóak és tartósak. 

A műételek vizuális útmutatóként segítik a külföldi turistákat és a helyieket is, hogy pontosan lássák, mit rendelnek

Egyes különleges alkotásoknál szilikont és gyantát használnak a puhább, élethű textúrákhoz (például hús, szu­si rizs, puding). Az ételrészeket formába öntik vagy kézzel formázzák, például a rizsgombócot vagy sült tésztát, a részleteket, mint a fűszerezés, mártások, csillogás, gyakran kézzel festik.

A szakemberek, akik külön iparágat működtetnek, a különböző részeket egymásra helyezik, mintha az ételt ténylegesen tálalnák. A kész modell gyakran üvegvitrinben vagy a bejáratnál kap helyet, hogy a vendég a rendelés előtt láthassa a pontos adagokat és a tálalást. 

A műételek vizuális útmutatóként segítik a külföldi turistákat és a helyieket is, hogy pontosan lássák, mit rendelnek. Ugyanakkor marketing és figyelemfelkeltés a cél: a látványos, élethű modellek növelik az étterem vonzerejét. 

Ezen kívül a részletek bemutatása az étel mennyiségét, színeit és tálalását is érzékelteti. Mi több, helyi hagyományról van szó: a japán vendéglátásban a vizualitás kiemelt szerepet kap, így a szam­puru a kultúra szerves része.

Egyre népszerűbbek a társasjátékok

Este a ChatGPT segítségével rátaláltam egy helyi társasjátékklubra: több parti Carcassonne társasjátékot játszottam. Játéktársaim arról tájékoztattak, hogy Japánban a társasjátékos kultúra egyre markánsabban fejlődik, és bár nem annyira megszokott jelenség minden korosztályban, mint Nyugat‑Európában vagy Észak‑Amerikában, mind a városi közösségekben, mind a fiatalok körében látványosan terjed a társasjáték‑élmény.

Megtudtam, hogy a társasjátékok iránti érdeklődés Japánban az elmúlt 10–15 évben jelentősen megnőtt, amit jól mutat a társasjátékklubok számának bővülése: jelenleg több száz ilyen kávézó működik az országban, például Tokió környékén közel 130, és összesen nagyjából 524 társasjátékokat kínáló található országszerte, ahol a vendégek óradíj ellenében játszhatnak különböző játékokkal. 

Meleg szívvel fogadtak be a társasjátékozók: Carcassonne-t játszottunk

Ezek a helyek gyakran több száz társasjátékot kínálnak – van, ahol 200–500 játékot is elérhetővé tesznek –, és nemcsak barátok, hanem egyedül érkező játékosok számára is ideálisak, mivel a személyzet segít a szabályok és új emberek megismerésében is.

A vonat, amellyel visszatértem Kurasikibe, sokat késett, a számomra lefordított tájékoztatás szerint műszaki hiba történt. Mindenki türelmesen, szó nélkül várta a szerelvény beindulását. 

A gyermekek is hangtalanok voltak: szüleik lábát átölelve várakoztak. Senki sem káromkodott, hangoskodott, nem szidták a japán államvasutakat, sem a kormányt vagy annak a vezetőjét. Egyébként felötlött bennem, hogy éppen egy olyan időszakban voltam Japánban, amely történelmi jelentőségű az ország számára. 

Türelmesen, rendezetten várakoznak a késő vonatra

Japán jelenlegi miniszterelnöke Takaicsi Szanae, aki 2025. október 21‑én lépett hivatalba, és Japán történetének első női miniszterelnökeként vezeti az országot. Takaicsi Szanae a Liberális Demokrata Párt (LDP vezetője, és a japán parlament (Diet) alsó és felső házának szavazatai alapján kapta meg a megbízatást, miután elődje, Ishiba Shigeru lemondott. 

Körülbelül félórás késéssel érkeztem vissza. Szerencsére nem kellett találkoznom a házigazdámmal, külön kulccsal rendelkeztem a lakáshoz.

Kukahiány és hazavitt szemét

Másfél hónapja voltam úton, két-három naponként váltottam a házigazdákat, s körülbelül ugyanilyen gyakran a városo­kat is, kissé fáradtnak éreztem magamat, így december elsején sokáig aludtam, csupán délután hagytam el a lakást. Aznap is meglepetés ért: végre megláttam az első köztéri kukát.

A házigazdámmal folytatott beszélgetés alapján megtudtam, hogy a köztéri szemetesek hiányának egyik fő oka biztonságpolitikai döntés. Az 1995-ös tokiói metróban végrehajtott szaringáz-támadás után a hatóságok sok nyilvános kukát eltávolítottak, mert azok potenciális rejtekhelyet jelenthettek robbanószerkezeteknek. A gyakorlat azóta is fennmaradt, és a japán társadalom alkalmazkodott hozzá. 

A társasjáték klubban

Ráadásul Japánban mélyen gyökerező társadalmi elv, hogy nem hagysz nyomot magad után. Ez nem törvény, hanem kollektív öntudatba beépült viselkedési norma. Ezt már gyermekkorban tanítják, mi több, az iskolákban a diákok takarítják a tantermeket, a sportesemények után a nézők összeszedik saját szemetüket, a piknik után a családok hazaviszik a hulladékot. A jelszó: amit hoztál, azt vidd is haza. 

Neko kissza bunyós cicákkal

Kurasiki vasútállomásánál ismét meglepetés ért: macskakávézóra bukkantam. Japánban a macskakávézók (neko café vagy neko kissza) nem csak turistalátványosságok, hanem jellegzetes városi szubkultúra részei is. Megtudtam, hogy a Cat Café Moff, amelyből országszerte több egység is létezik, igen népszerű.

A macskakávézó eredete valójában Tajvanhoz kötődik: 1998-ban Tajpejben nyílt meg az első ilyen hely, a Cat Flower Garden. A koncepció azonban Japánban vált igazán népszerűvé és széles körben elterjedtté – az országban ugyanis hamarosan virágzó „animal cafe” kultúra alakult ki. 

Jellegzetes városi szubkultúra részei a macskakávézók: a külföldiek is előszeretettel látogatják az ilyen helyeket

A felkelő nap országában 2004-ben nyílt meg az első macskakávézó, a Neko no Jikan, Oszaka városában. Az ötlet nagyon gyorsan meghódította a helyi közösséget. Egy évvel később megnyílt Tokió első macskakávézója, a Neko no Mise, ezt követően a trend országos szintű fellendülést ért el. Források szerint 2005 és 2010 között tucatnyi macskakávézó nyílt meg szerte Japánban, és napjainkra több százra tehető az ilyen jellegű vendéglátóegységek száma.

Érdekes megjegyezni, hogy sok japán városi lakásban – különösen Tokióban vagy Oszakában – nem engedélyezik a háziállat tartását. Emiatt a lakók nem tudnak saját macskát tartani, de mégis vágynak a társaságukra. A macskakávézók ezt a szükséget elégítik ki: egy közös térben, kényelmes környezetben lehet macskákkal játszani, őket simogatni vagy csak nézni. 

Vacsorára várva a macskakávézóban

Japánban – kulturális okokból is – a macskák különösen kedvelt állatok, őket gyakran társítják a relaxációval és „kawaii” (aranyos) esztétikával. A macskás kávézók emiatt nem csupán kávézók, hanem olyan helyek, ahol a vendégek stresszmentes, nyugtató élményre számíthatnak. Kétségtelenül, a macskakávézó számomra is meghozta a várt hatást: hosszú percekig bámultam a falra rögzített polcokon pihenő vagy a fajansz padlón szaladgáló, sőt bunyózó cicákat. Néhányukon pelenkát pillantok meg, a recepciós szerint ez higiéniai okokból van rajtuk. 

Bunyó vacsora előtt

Bementem volna, de nem volt senki, azt hittem, zárva van: az első harminc perc 700 jenbe (20 lej), minden további tíz perc pedig 250–250 jenbe (7 lejbe) került. 

Etetéskor derült ki, hogy van személyzet. Ebben a pillanatban körülbelül kéttucatnyi macska került elő, legtöbben az alvóhelyről, amely nagy, fából készült szekrény formájában védi a cicák intimitását. Miután előkerül az étel, hirtelen lenyugszanak a kedélyek, s a háziállatok békésen fogyasztják el az ennivalót.

FOLYTATJUK

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!