Születésnapi utazás egyedül, közepes méretű hátizsákkal, olcsó megoldásokkal
*** ELSŐ, MÁSODIK, HARMADIK, NEGYEDIK, ÖTÖDIK, HATODIK, HETEDIK, NYOLCADIK, KILENCEDIK, TIZEDIK , TIZENEGYEDIK rész. ***
Véletlenül fogyasztom el a leghíresebb japán ételt
Kitakjúsúban (Kitakyushu) várnom kell, amíg hazajön a házigazdám öccse, WangPei Yi. Ők is kínaiak, akár a fukuokai befogadóm. Lakónegyedi étkezdébe mentünk.
Ezúttal sem tudtam, mit rendeljek, semmit sem értettem a menüből, a Google fordító pedig butaságokat fordított. Szerencsére egy Kanadába emigrált fiatal hölgy segített, mint mondta, rendeljünk amolyan palacsintaféleséget.
Természetesen meghívtam WangPei Yit. Mint az csak Hirosimában derült ki, a híres okonomijakiról, egy híres japán sós palacsintáról van szó. Addig csak azt hittem, sima palacsinta. Az okonomijaki annyit jelent: amennyit szeretnél, annyit tegyél bele (okonomi, amit szeretnél és yaki, sütve).
Alapvetően lisztből, vízből vagy dashi alapléből, tojásból és savanyú káposztából készül, de szinte bármi hozzáadható, például hús, tenger gyümölcsei vagy sajt.
Megtudtam, hogy az okonomijaki gyökerei a 16–17. századra vezethetők vissza, amikor a japánok egyszerű, palacsintaszerű ételeket sütöttek lisztből és vízből. A mai formájában az okonomijaki a 20. század elejétől terjedt el, különösen a Hirosima és az Osaka régióban. A második világháború utáni időszakban vált igazán népszerűvé, mert olcsó, laktató és könnyen elkészíthető volt.
Okonomijaki: olcsó és laktató
Két híres változat alakult ki: Osaka-stílus (Kansai-stílus) és a Hirosima-stílus. Előbbi készítése során minden hozzávalót a tésztába kevernek, majd serpenyőn sütnek, utóbbi változatot rétegesen készítik: először a tésztát, majd káposztát, húsokat, tésztát (soba/udon) és tojást helyeznek egymásra.
Az okonomijaki alapja a tészta és a káposzta, de az étel változatossága végtelen: a tészta lisztből és vízből vagy dashiból (hal alaplé), illetve tojásból készülhet. A használt zöldségek: káposzta, újhagyma, sárgarépa, shiitake gomba, de használható hús és tenger gyümölcsei: sertés, csirke, garnéla, kagyló. A okonomijaki tészta tetejére szósz (sötét, édes-savanykás) vagy japán majonéz helyezhető.
A japánok azért fogyasztják előszeretettel, mert olcsó és laktató, egy adag általában elegendő egy főnek, gyorsan elkészíthető, és jól telít. Ugyanakkor személyre szabható – mindenki a saját ízlésének megfelelő hozzávalókat választhatja, innen az „okonomi” szó jelentése. Ezen kívül fogyasztása közösségi élményt jelent: éttermekben gyakran a vendégek maguk sütik az okonomijakit az asztalon lévő forró tálon (teppan), így társasági eseményként is funkcionál.
Minek a rendkívül magas hálók?
Másnap reggel WangPei Yi társaságában fogyasztottam el az ebédet, majd együtt mentünk városnézőbe. Rendkívül magas hálókra lettem figyelmes, el nem tudtam képzelni, mit védenek, és kitől. Elidőztünk a pálya mellett, kiderült, golfoznak. WangPei Yi tört angolsággal elmagyarázta: a 15–25 méter magas szerkezet védőhálóként működik.
A sűrűn beépített lakó- és városi területeken akár 30 métert is elérhetnek, a pontos magasságot a környező épületek, az utak, a vasutak és a golfpályán használt ütőerő alapján határozzák meg.
Megtudtam, a legfőbb cél a biztonság, s azért emelték őket, hogy a golflabdák ne repülhessenek ki a pályáról, ezzel védik a környező házakat, autókat és gyalogosokat a sérüléstől. Az esztétikai hatás nem fontos. Eszembe jutott, az egyik városban a fellegvárról is ez a struktúra emelkedett ki az épületek közül, a fotókon is jól látszott…
Mi nyeli el az ütés energiáját?
Egyébként Japánban gyakran szinte teljesen (oldalt és fent is) bekerítik a golfpályákat, mert a terület hiánya miatt a pályák közel vannak a lakóépületekhez, a járdákhoz és az utakhoz, s attól tartanak, a kirepülő labdák megsebesíthetnek valakit. A hálók anyaga általában erős poliészter vagy acélhuzal, ami elég rugalmas, hogy elnyelje az ütés energiáját. Néhány pályán réteges hálórendszert használnak: alsó, középső és felső háló, hogy a labdák semmiképp se hagyják el a területet.
Itt is ilyen szerkezet van. Kíváncsi lennék, melyik golfjátékos képes harminc méter magasra a levegőbe röpíteni a kis fehér labdát… A városközpont, Kokura felé haladva áthaladtunk a Muraszaki-folyón átívelő egyik hídon, s máris ott állt az impozáns Kokura-vár, amely a város legismertebb történelmi látványossága.
Eredetileg a 17. században épült, a jelenlegi felújított épület múzeumként működik, bemutatva Kitakyushu történelmét, a szamurájkort és a város fejlődését. A vár környékén parkok és sétálóutcák várják a látogatókat, így a történelmi és a modern városi élet szépen ötvöződik.
Meztelen férfiak és kisfiúk az onszenben
Hallottam ugyan a világhírű japán onszenről, ám az élményre semmi sem tudott volna felkészíteni: csupa meztelen férfiak és gyermekek. Becsomagoltam ugyan a fürdőruhát, de Wang Jie, a kínai házigazdám, WangPei Yi bátyja azt mondta, nem fognak beengedni vele. Nem is próbálkoztam.
Büszkeségre fordult tíz percig a feszélyezettség: mindenki kisebb felszereléssel rendelkezett – beigazolódtak az évekkel ezelőtt konzultált statisztikai adatok. Az öt-tíz éves gyermekek jelenléte viszont végig zavart, sőt, irritált: mégis, mit keresnek itt, a szintén meztelen idegen férfiak között. Megértem, hogy hagyomány, ám az a hely a pedofilok paradicsoma lehet, ilyet el sem tudok képzelni Európában.
Házigazdám kiselőadást tartott az onszenről: Japánban olyan természetes termálforrásokból táplált fürdőket jelent, amelyekben a víz hőmérséklete általában 25–42 Celsius fok között van. Az onszen nem csupán a fürdést jelenti: a testi és lelki tisztulás, a társasági élet és a hagyományos rituálé része.
Több mint 42 Celsius fokos termálvíz...
Megmártóztunk a 42,1 és a 35 fokos termálvízben. Két órát töltöttünk a létesítményben. Később tudtam meg, hogy az onszen ősidők óta létezik, a japán termálforrások használata több ezer éves múltra tekint vissza. Már a Jomon-korban (i. e. 1400–300) a japánok észlelték a meleg víz gyógyító hatását.
Manapság az onszenezés a japán kultúra egyik legfontosabb része, az ország turizmusának meghatározó eleme. Fontos a gyógyhatás: a termálvíz ásványi anyagai (kén, vas, nátrium, kalcium) serkentik a vérkeringést, csökkentik az izomfájdalmat és a bőrproblémákra is jótékonyak. Legalább olyan jelentős a tisztulás: az onszen nem csupán a testi tisztálkodást jelenti, hanem a szellemi és lelki megtisztulást is.
A termálfürdő ugyanakkor fontos szerepet játszik a társasági életben. Hagyományosan a közös fürdés közösségépítő rituálé, ahol beszélgetések, üzleti kapcsolatok és családi együttlétek zajlanak. A hagyományos onszenben a férfiakat és a nőket elkülönítik, mert a fürdés nagy intenzitású, meztelen közös tevékenység, és a kulturális normák szerint a testi intimitás bizonyos fokú visszafogottságot igényel. A nemek elkülönítése megőrzi a tiszteletet és a diszkréciót, különösen a közösségi fürdőzés során.
Wang Jie válaszolt a megdöbbenésemre: a japán kultúrában a test meztelen bemutatása nem szexuális kontextus, hanem természetes, mindennapi tevékenység része, ami tiszteletet, elfogadást és közösségi egyenlőséget sugall. Amikor később családos házigazdáimnak felvetettem a pedofilok jelenlétét, megdöbbentem: eddig erre nem gondoltak…
Tamagucsi helyett Jamagucsi
Egysínű, amolyan függő vasúttal utaztam a Wang Jie lakásának közelében található állomástól a vasútállomásig, ez egy eléggé elterjedt közlekedési forma Japánban.
Megtudtam, hogy a Felkelő Nap Országában az egysínű vasút (monorail) több városban is a mindennapi közlekedés része, és messze túlmutat azon az „attrakció” szerepen, amelyben sok európai országban tetszeleg.
Japán egysínű vasútfejlesztéseinek története a 20. század közepére nyúlik vissza. Az ország modernizációja után, az 1957-ben megnyitott Ueno Állatkert monorailje volt az első, kísérleti jellegű monorendszer, bár 2019-ben megszüntették.
A komoly áttörést azonban a Tokió és Haneda repülőtér közötti monorail jelentette 1964-ben: ez volt a világ egyik első, valós tömegközlekedési célú egysínű vonala, amelyet a Tokyo Monorail Co. épített és üzemeltetett.
Megmutatni Japán technológiai fejlődését
Az ok nem csak közlekedési volt: az 1964-es tokiói olimpiára készült infrastruktúra részeként akarták megmutatni a világnak Japán technológiai fejlődését. A monorail – gyakran „straddle-beam” típusú – lényege, hogy egyetlen gerendasínre „ül rá” a szerelvény, mintha a sínen lovagolna. Ez az elrendezés kevésbé helyigényes, kevesebb földmunkát igényel, és könnyebb beépíteni sűrű városi térbe az emelt pályát, mint egy hagyományos vasúti alagutat vagy térszintű síneket.
Szemben a gyakori sztereotípiákkal, Japán monorailjei nem csodajárgányok, de sok esetben fenntarthatóan és hatékonyan üzemelnek: több ilyen rendszer éves szinten is pozitív eredményt produkál, vagy legalábbis önfenntartó bevételt ér el az utasszám és a tarifabevételek révén.
A mozdonyvezető patyolat tiszta fehér kesztyűje
Olcsó helyi vonattal folytattam az utamat Japán déli részén: Jamagucsi (Yamaguchi) a következő állomás. Többször váltottam, a Google Maps okostelefonos alkalmazás pontos információkkal látott el. A mozdonyvezető patyolat tiszta fehér kesztyűben vezette a szerelvényt, ilyet is csak Japánban láthat az ember…
Jamagucsi félreeső helyen van, a vasúti infrastruktúra szempontjából is. Az út utolsó szakaszát három szerelvényű vonattal tettem meg, ám meglepetésemre itt találkoztam egy nemzetközi egyetemista projekt keretében Japánban tartózkodó csoporttal, amelynek egy magyarországi diák is a tagja volt.
Gazdájára váró rengeteg biciklivel és egy parányi vasútállomással fogadott a 191 ezer lakosú Japán „kisváros”. A kis pályaudvarral rendelkező település kokett és csendes volt.
Az épülettel szemben egy kis étkezdét vettem észre, betértem. Két diáklányt vendéglői termékek fotózására tanító hölgyre lettem figyelmes: professzionális kamera, szakmai tartás és fegyelem. Szóba elegyedtem velük, elmondták, hogy a kis vendéglőt népszerűsítő fotózásról van szó.
Fapiedesztálon nyugvó asztalok mellett törökülésben ülő vendégek
Kis faráccsal elválasztott, fapiedesztálon nyugvó asztalok mellett törökülésben ülő vendégeket láttam – tipikus japán étkezési stílus.
Örvendtem, hogy kisvárosban van alkalmam ilyet tapasztalni, ahol az emberek nem rohannak, nincs zaj és tömörülés.
Amolyan vadászpecsenyét fogyasztottam, helyben készítették, nem bizonyult eléggé hatékonynak a füstelszívó rendszer, szagosak lettek a ruháim. Végre, kissé „belém költözött” Japán!
Hosszasan társalogtam a szakáccsal. Mondta, hosszú évek óta itt dolgozik, a vasútállomás közelsége miatt elég ügyfél van, elégedett.
A lokálban találkoztam Kentával, a CouchSurfing házigazdámmal. Japán eredetű, de Szingapúrban született, aztán szülei visszaköltöztek a felkelő nap országába.
Ki ő valójában – tette fel a retorikus kérdést Kenta. Lakása egy nagyobb számítástechnikai és távközlési stúdió, szinte minden benne van, ami a programok és az eszközök előállításához szükséges.
Külön szobámat csak másnap délben hagytam el, hosszan pihentem, majd sétálni indultam a kistelepülésen.
Jamagucsi városa Honshu nyugati részén, Yamaguchi prefektúra központja. Történelmileg az Őuchi (Ōuchi) klán idején (14–16. sz.) nagy kulturális és gazdasági központ volt, gyakran emlegették „Nyugat Kiotójaként”, vagyis mint Japán egyik történelmi kulturális központját.
Nem létező forgalmat irányítanak
A város nyugodt, zöld környezetéről, történelmi templomairól és onsen‑fürdőiről ismert, sokkal kevésbé zsúfolt, mint Japán nagyvárosai. A folyó partján sétáltam, harmonikus hangulatot árasztott a természet. Robogó- és motorbicikli-javító műhely mellett haladtam el, észre sem vették, hogy fényképezek, annyira sok a meló. Odébb villanykábelt javító szakmunkásokra lettem figyelmes, az emelődaru kosarában a bevetési csapat dolgozója állt, ketten pedig lentről kémlelték a tevékenységet. A területet gondosan biztosították, körbezárták. Fő a biztonság.
Japánban érdekesek ezek a szürke hétköznapok is, belátást biztosítanak az itteni élet- és munkastílusba. Odébb az aszfaltot javították. Ketten dolgoznak, s ugyanannyian fehér színű kicsi zászlócskáikkal irányítják a forgalmat. Minden tökéletes szervezésre vall, ám egy kulcsfontosságú hiba csúszott be: egyáltalán nincs forgalom.
Arra gondoltam, ez csak ideiglenes állapot, ám 14 perc elteltével sem járt arra egyetlen gépkocsi sem. Tekintetemből és gesztusomból kiolvasták a kérdést. „Safety first” – mondta egyikük, s nem mosolygott. Komolyan gondolta. Elkönyveltem: nincs bennük önirónia.
Óvoda keresztezte az utamat: tucatnyi gyermek az udvaron.
Mindegyiken sportcipő, rövid nadrág, kék (a fiúknak), illetve rózsaszín simléderes sapka. Különböző magasságú farönkök övezik a homokozót, itt és a hatalmas udvaron játszottak a gyermekek. Fegyelmezettek, nincs verekedés, sírás – csupán egy felnőtt felügyelte őket. Nem kiabált, ám folyamatosan foglalkozott velük.
Ötemeletes pagoda, ugráló rákok és okosvécé
A modern katolikus templom megtekintése után következett a város talán legismertebb műemléke: egy muromachi‑kori (15. sz.) zen buddhista templom ötemeletes pagodával.
Utóbbi Nemzeti Kincs (National Treasure) státusszal rendelkezik, és Japán egyik legszebb pagodájának számít.
A körülötte lévő Kozan Park tágas, zöld terület, ideális sétahely tavasszal a cseresznyevirágok alatt vagy ősszel a vörös levelek között. Ekkor tél volt, csupán a pagodának a vízben tükröződő lélegzetelállító látványa boldogított.
A vacsorát Kenta készítette el. Zöldségek, gombák sorakoztak az asztalon, s valamik ugráltak az egyik tányérban. Ezt nem ettem meg, hisz volt már erre példa Dél-Koreában, még a gyomromban is ficánkolt a polip lába. Látva aggódó tekintetemet, Kenta megnyugtatott: az ugrándozó rákok az elektromos kályhán fövő vízbe kerülnek… Ő a „gyilkos”, jómagam csupán az eredményt élvezem.
Megviccelt az ultramodern japán vécé...
Kifogott rajtam a japán vécéje: a falatozás szünetében kénytelen voltam használni. Megdöbbentett, hogy a baloldali vezérlőkonzolon nincsenek ikonok, csak japán feliratok. Kritikus pillanat: lassan bevizelek, nincs idő a Google Lens fordítójának igénybevételére.
Megnyomtam egy gombot, felnyílt a fedő. Nagy baj nem lehet, legfennebb nem tudom lehúzni a vécét, gondoltam. A karimát is próbáltam felemelni, lehajoltam, hogy lássam jobban a gombokat. Határozottan megnyomtam az egyiket, mégis mi történhet. Hát arcon spriccelt a fenékmosó…
Kis pálcika ugrott ki a semmiből, s a legerősebb vízsugárral lemosta az arcomat. Vajon szerinte hasonlít a kettő…?! Akár be is perelhetném, de inkább a vízzel itatott pólómra összpontosítottam. Kifordítottam, úgy nem látszott annyira.
Szerencsére Kenta nem kérdezte, hogy mi történt. Azt hitte, kézmosás közben következett be az incidens. A rövid ujjú felső lecserélése után ismét csatlakoztam a vacsorához.
FOLYTATJUK
