Pan con tomate a neve annak a végtelenül egyszerű ételnek, amelyet valahol Katalóniában szolgáltak fel először, a 19. század második felében. Ez a roppant egyszerű, paraszti konyhából eredő fogás úgy született, hogy egy gazdag paradicsomterméssel megáldott évben spórolás gyanánt a paradicsommal kezdték puhítani a félig megszáradt, megkeményedett kenyeret. Az érett paradicsomot kettévágták, és hozzádörzsölték a megszikkadt kenyérhez. Meglocsolták olívaolajjal, megsózták, esetenként pedig fokhagymával is megfűszerezték.
A valódi pan con tomate-t értelemszerűen csak és kizárólag Spanyolországban lehet megtalálni. Ehhez szükség van egy bizonyos fajta paradicsomra, amely húsos, nem tocsogósan lédús, kiváló minőségű olívaolajra és kifogástalan kenyérre, na meg egy kevés sóra. A fokhagyma jelenléte nagyjából attól függ, mikor és mivel fogyasztják.
Arra a kérdésre, hogy mikor tálalják ezt az ételt, a rövid és velős válasz az, hogy bármikor: reggelire, ebédre, vacsorára. Hol? Mindenhol: odahaza és vendéglátóhelyeken, egyszerű, rusztikus kocsmákban és drága, elegáns éttermekben egyaránt. Kiknek? Bárkinek: kisgyermektől az idős aggastyánig, mindenki szívesen fogyasztja.
Legnagyobb titka a friss és jó minőségű alapanyagokban rejlik. És abban, hogy frissen kell elkészíteni. Ez elengedhetetlenül fontos. Az éttermek például akkor tudják a leginkább elrontani, ha megpróbálják a paradicsomot előre elkészíteni, és tálalásig félreteszik.
Ez az étel kiváló példa arra, hogy gyakran a legegyszerűbb hozzávalók összekombinálásából születik a legfinomabb étel.
Semmi és senki nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy ezt idehaza, Erdélyben mi is elkészítsük. S bár a szakértők szerint nem a tökéletes katalán ízt fogjuk az asztalunkra varázsolni, azt azonban senki nem vitathatja el, hogy egy imádnivaló, friss, könnyű nyári fogást kapunk, amit még főzni sem kell. A nagy kánikulában pedig ez mindennél többet ér.
Hozzávalók:
néhány friss, zamatos, nyári paradicsom
jó minőségű olívaolaj
jó minőségű kenyér
só
fokhagyma, ízlés szerint
Elkészítés:
Bár hihetetlennek tűnik, ennek a négy (vagy öt) hozzávalóból álló ételnek több változata is létezik. Ahogy az egyszerű és nagyszerű falatok esetében lenni szokott, a pan con tomate is sokféleképpen készülhet. Az eredeti változat abból áll, hogy a pirított kenyeret bedörzsölik a kettévágott paradicsommal, megsózzák, majd bőségesen meglocsolják olívaolajjal.
Van, aki serpenyőben, olívaolajon pirítja meg a kenyér mindkét oldalát, majd erre dörzsöli rá a paradicsomot. Fokhagymát is dörzsölhet hozzá, ha magában fogyasztja, de ha finom, érlelt sajttal tálalja, inkább mellőzi, hogy a sajt íze érvényesülhessen.
Mivel mi idehaza nem jutunk hozzá a húsos katalán paradicsomhoz, ráadásul a mi paradicsomjaink valamivel lédúsabbak az eredetileg használt fajtánál, érdemes a paradicsomot lereszelni, majd leszűrni. Így a kenyerünk nem fog tocsogni a paradicsom levétől: a paradicsomhús szépen meglágyítja a tetejét, miközben az alja továbbra is ropogós marad, ahogy annak lennie kell. Az eredeti változat esetében a paradicsom reszelése kisebb szentségtörésnek számít, de mi megbocsátjuk magunknak ezt a vétket. A reszelés úgy történik, hogy a paradicsomot félbevágom, majd a vágott felével lefelé a nagylyukú reszelőn addig reszelem, amíg végül csak a héja marad a kezemben.
Ezt a paradicsomhúst teszem a kenyérre. A rétegezés sorrendje eredetileg a következő: pirítós, paradicsom, só, olívaolaj. Ha fokhagymát is használnak, azt rögtön a pirítósra dörzsölik, még a paradicsom előtt. Én pár csepp olívaolajat a kenyérre is csepegtettem, hogy biztos legyek abban, hogy a paradicsomról nem fog az olaj nagyja lecsúszni.
De lehet eleve olívaolajon, serpenyőben pirítani a kenyereket, majd rátenni a paradicsomot, és végül megsózni. Mindkét változatot kipróbáltam, talán a pirítósos változatot szerettem jobban, de csupán azért, mert azt gyorsabban és egyszerűbben lehetett elkészíteni. Nálunk mindkét változat osztatlan sikert aratott, én pedig nagyon örültem, hogy a nagy kánikulában megúsztam az izzasztó főzést.
A pan con tomate tényleg ízig-vérig nyári finomság, amit fogyaszthatunk magában, de kínálhatjuk sonkával, telemeával (ez esetben használjunk kevesebb sót, mivel a telemea eleve sós szokott lenni), sőt, miért ne, zöldhagymával is. És akkor már elmondhatjuk, hogy teljesen háziasítottuk ezt a katalán receptet: saját ízlésünkre formáltuk, és saját, házi termékeinkkel párosítottuk. Csináltunk belőle egy erdélyi paradicsomos kenyeret.
