„Ezek lesznek életed legszebb évei” – egy mondat, amit valószínűleg minden egyetemista hallott már legalább egyszer. De vajon mi történik akkor, ha valaki ezt nem így érzi?
Az egyetemi éveket gyakran úgy ábrázolják, mint a végtelen szabadság időszakát: új barátok, bulik, élmények, emlékek. A valóság azonban sokszor egészen más. Vizsgaidőszakok, határidők, a jövő miatti bizonytalanság, és az az állandó érzés, hogy már most tudnunk kellene, merre tart az életünk és, hogy mere tovább az egyetem után.
Nekem is volt már olyan időszakom, amikor azon gondolkodtam, vajon én csinálok valamit rosszul? Amikor megnyitottam a közösségi médiát, azt láttam, hogy mások utaznak, szórakoznak, és látszólag gondtalanul élik az egyetemi éveiket. Persze, tudom, hogy az interneten mindenki a legszebb pillanatait mutatja, mégis, könnyű elhinni azt, hogy másoknak minden mennyivel könnyebb.
Talán épp ez a legnagyobb probléma. Elhisszük azt, hogy ennek az időszaknak tökéletesnek kell lennie. Buliznunk kellene, új élményeket szereznünk, új barátságokat kötnünk, mivel most vagyunk életünk azon szakaszán, hogy ezekre mind jutna időnk. De néha meg ha elfáradunk, elveszettnek érezzük magunkat vagy éppen nem élvezzük minden percét, akkor úgy érezhetjük hogy, valamit mi csinálunk rosszul.
Pedig lehet, hogy az egyetem nem attól lesz életünk egyik legfontosabb időszaka, mert minden nap emlékezetes, hanem mert itt tanulunk meg hibázni, alkalmazkodni és önálló döntéseket hozni. Ezek a tapasztalatok sokszor nem látványosak, mégis sokkal tovább elkísérnek bennünket, mint a jól sikerült buli vagy a kiváló vizsga.
Lehet, hogy egyszer valóban nosztalgiával gondolunk vissza ezekre az évekre. De nem azért, mert mindig boldogok voltunk, hanem mert ekkor kezdtük igazán megismerni önmagunkat. Úgy gondolom, hogy talán ez sokkal fontosabb annál, mint az, hogy valóban ezek voltak-e életünk legszebb évei. (Horváth Sarolta)
