Az ország minden tájáról Bukarestbe érkezett szakszervezeti képviselők szerint a kormány deficitcsökkentő intézkedései elsősorban a bérből élőket sújtják, és azt kifogásolják, hogy a tíz százalékhoz közelítő infláció közepette a dolgozók vásárlóereje folyamatosan csökken.
Az energiaárak liberalizációja, az áfa-emelés 9,9 százalékra növelte az éves inflációt, 2022 óta az árak átlagosan 46 százalékkal nőttek - sorolta a tüntetést meghirdető felhívásában a BNS. A szakszervezeti szövetség tiltakozik az ellen, hogy Ilie Bolojan miniszterelnök a minimálbér befagyasztása mellett foglalt állást.
A BNS szerint a jelenlegi 4050 lejes bruttó minimálbért 2026-ban legalább 4325 lejre kellene emelni. Az érdekképviselet ugyanakkor a munka adóterheinek csökkentését is követeli, jelenleg ugyanis a bruttó bér több mint 43 százaléka megy el adókra és járulékokra. Ez szerintük a szürke- és feketegazdaságba űzi a munkaerő jelentős részét, becslésük szerint mintegy 800 ezer embert.
Az "Értünk is kormányozzatok, ne csak magatokért" jelmondattal meghirdetett tüntetés résztvevői délben a kormány elől a parlament székháza elé vonulnak, útba ejtve több olyan minisztériumot, amelyet felelősnek tartanak a szerintük egyoldalúan a munkavállalókat sújtó megszorító intézkedések életbe léptetéséért.
A Bolojan-kormány júniusi beiktatása óta a GDP 9 százalékát meghaladó költségvetési hiány lefaragása érdekében több bevételnövelő és költségcsökkentő intézkedéscsomagot is bevezetett. Legutóbb két hete rendezett nagyszabású tüntetést a kormány székháza előtt négy országos szakszervezeti szövetség, amelyek a már bevezetett vagy tervezett megszorító intézkedések ellen tiltakoztak, és általános sztrájk kirobbantását helyezték kilátásba.
Borítókép: BNS/Facebook

