A magyar válogatott péntek este több mint négy év után nyert mérkőzést a sorozatban, miután egy sovány góllal felülmúlta a grúz csapatot. Talán soknak tűnik ez a négy és fél év, de látni kell, hogy a magyar válogatott egyrészt az A ligában szerepelt két évig, és erőn felül teljesített. Másrészt hosszú fejlődési szakasz után megállt, majd hosszabb hullámvölgybe került. Ez utóbbinak pedig számos oka van. Ám maradjunk most inkább a magyar csoportnál.
Tizenkét ponttal lennék elégedett az első négy mérkőzést követően – nyilatkozta nem is olyan régen Szoboszlai Dominik. A válogatott csapatkapitány nyilván nem is mondhatott mást újságírói kérdésre válaszolva, hiszen a sportban (is) érdemes maximalistának lenni. Ráadásul elsőre a csoport sem tűnt rendkívül bonyolultnak. Sorsolás után sokan vélték úgy, hogy az ukrán csapat valamelyest kiemelkedik a négyesből, ezért első helyen végezhet majd. Az északírek valószínűleg a negyedik helyen lesznek, a második helyért pedig a magyar és a grúz csapat harcol majd. Ehhez képest a csoport egyelőre majdnem a feje tetején áll: nagy meglepetésre az északírek veretlenül állnak a csoport első helyén, a grúzok pedig a sor végén kullognak. Természetesen a sorrend még változhat, és reméljük, hogy a következő mérkőzéseken változni is fog. A gond az, hogy nyilván a többi csapat is hasonlóan gondolkodik.
Kiegyenlített vagy kiszámíthatatlan?
De miért is lett ennyire kiegyenlített vagy inkább kiszámíthatatlan a csoport? Az előzetes várakozásokat ugyanis a valóság – legalábbis egyelőre – részben átírta.
Az ukránoknál új edző került a kispadra, a magyarok ellen soha nem látott felállásban kezdték meg a sorozatot, több rutinos játékost kihagytak a keretből. Ennek ellenére kis szerencsével mégis nyertek, Grúzia/Georgia ellen már csak döntetlenre voltak képesek, és óriási meglepetésre pedig az északírektől kisebb zakót kaptak. Ettől függetlenül az ukránokat azért nem lehet leírni, mert a csapatban több mint tíz olyan játékos van, akinek a szakportálok szerint több mint 10 millió eurós értéke van (a magyaroknál mindössze három-négy).
Ha már a kereteknél tartunk: lehet ugyan, hogy a grúz csapat a FIFA ranglistáján a magyarok mögött van, és a volt szovjet tagország hosszú évekkel ezelőtt kevés válogatottnak tört borsot az orra alá. Ám az utóbb években jelentős fejlődésen ment keresztül. A legutóbbi Európa-bajnokságon nemhogy részt vett, de csoportjából tovább is jutott. A kerete mintegy 260 millió eurót tesz ki, míg a magyaré 150 milliót (amelyből Szoboszlai egymaga majdnem 100-at). A grúz válogatott tagjai közül tízen topligás csapatokban játszanak, és olyan sztárokkal rendelkeznek, mint Giorgi Mamardasvili (Liverpool), a Bajnokok Ligája-győztes Hvicsa Kvaracselia (Paris-Saint Germain), és a sort lehetne folytatni.
Ami pedig az északíreket illeti: az ő keretük sem olyan gyenge, mint gondolnánk. A válogatott átlagéletkora 24 év, a keret négy tagja még tinédzser, de 17-en is 25 év alattiak. Jelenleg hiányzik ugyan legnagyobb sztárjuk a Liverpoolban játszó Conor Bradley, de az összes játékos az angol első vagy másodosztályban játszik. Ez pedig elég sokat elárul a fizikai adottságukról, harciasságukról. Ennek fényében utólag a Belfastban elért 0–0-s döntetlen sem tűnik olyan rossz eredménynek, mint ahogy azt sok magyar szurkoló elsőre gondolta.
Tény, hogy a magyar válogatott játéka az első két mérkőzésen elég gyatra volt. Amelyen azért annyira nem is kellen csodálkozni. Marco Rossi szövetségi kapitány egyrészt sok újoncot hívott be a keretbe, igyekezett fiatalítani a keretet, másrészt sok hiányzóval kellett megküzdenie. A legfontosabb hiányzó egyértelműen az immár a görög élvonalban szereplő Varga Barnabás. A kiválóan fejelő, gólerős csatárunkat sajnos senkivel nem tudjuk pótolni. Ahogy Rossi fogalmazott néhány napja: nincs szupererőnk, hogy másik Varga Barnabást hozzunk létre. Innen is látszik, milyen nehéz helyzetben van a szövetségi kapitány: a merítési lehetőség véges. Ha egy-egy fontos láncszem – betegség, sérülés vagy eltiltás miatt – kiesik a gépezetből, rendkívül nehéz azt pótolni. A hiányzók helyére behívott játékosok ugyan próbálnak helyt állni, ám a minőség sajnos nem ugyanaz. És ez mind a mutatott játékon, mind pedig az eredményességen meglátszik.
Megterhelő sorozat?
Az is külön kérdés, miszerint jól tette-e az UEFA, hogy változtatott a lebonyolítási rendszeren. Egyáltalán van-e értelme annak, hogy a válogatottak egymás után négy meccset is lejátszanak? A nagy nemzetek együttesei nyilván nem sínylik olyan nagyon az egészet. Egyrészt azért, mert a játékosok hozzá vannak szokva a sorozatterheléshez, és képesek háromnaponta tétmérkőzéseket játszani. Másrészt van merítési lehetőségük: az angol, a német, a francia, a spanyol vagy a portugál akár két (esetleg három) csapatot is kiállíthat, de ide sorolható a belga, az olasz vagy a holland is. A kisebb csapatoknak viszont sokkal megerőltetőbb és hátrányosabb. Lásd a magyarokat: egyetlen csatár (Varga Barnabás) hiánya egyrészt feje tetejére állítja a taktikát, másrészt az eredményességet is befolyásolja. Egy dolog viszont egyértelművé vált: akár kis csapatok, akár nagy csapatok lépjenek pályára, a négy mérkőzés alatt a sérülésveszély megnőtt. Európában az elmúlt két hétben számos játékos szorult hosszan tartó ápolásra vagy került éppen műtőasztalra, és a negyedik mérkőzés még minden válogatott számára hátra van. Az UEFA-nak jövő héten valószínűleg el kellene gondolkodnia azon, hogy e kevésbé fontos sorozatot hasonló módon akarja-e folytatni a jövőben.
„Hazai pálya” Nagyszombaton?
A péntek esti mérkőzésen különben Magyarország csaknem egy év elteltével nyert tétmérkőzést hazai pályán, végre pontokra váltotta mezőnyfölényét, ami az ukrán és az északír meccsen még kevésnek bizonyult. Jelenleg pontegyenlőséggel – az ukránokkal karöltve – a második helyen áll. A két csapat pedig hétfőn éppen egymás ellen játszik a szlovákiai Nagyszombaton (Ukrajna hazai mérkőzéseit is idegenben játssza), úgyhogy sokan remélik, hogy a felvidéki magyarok hazai pályát varázsolnak majd Szoboszlaiéknak. Ha Marco Rossi együttese pontot vagy pontokat szerez a hétfői összecsapáson, a többi mérkőzés függvényében akár az első két helyen is végezhet. Ellenkező esetben nehéz dolga lesz. A Nemzetek Ligájában elért jó eredmény egyébként azért is fontos, mert növeli a csapat UEFA-koefficiensét. Ez pedig jól jöhet a következő Európa-bajnokság sorsolásánál, hiszen értékesebb kalapba kerülhetnek, vagyis több gyengébb csapatot kaphatnek. Másrészt ne feledjük, hogy az NL-ben való jó szereplés miatt két alkalommal is pótselejtezőt játszhattak, s úgy jutottak ki Eb-re.
Történelmi mélyponton a Kárpátok Maradonájával
A magyarnál sokkal nehezebb helyzetben van Gheorghe Hagi együttese. A román válogatott ezúttal a korábbi évekkel ellentétben a legnehezebb csoportba került, az eredmények pedig lesújtóak. Az már a sorsolás pillanatában eldőlt, hogy Denis Man és társai valószínűleg nem a csoportelsőségért fognak harcolni, Haginak a kispadra való kinevezésével sokak számára pedig talán az is, hogy valószínűleg a harmadik hely elérése sem lesz könnyű. No de azért ilyen kiütésre valószínűleg a legpesszimistább szurkolók sem számíthattak. Gheorghe Hagi ugyanis rekordot állított fel: minden idők leggyengébb román szövetségi kapitánya lett, ugyanis eddig a román kispadon senki nem kezdett három egymást követő vereséggel. Arról nem is beszélve, hogy a péntek esti lengyelek elleni 6–0-s megalázó vereség azt jelenti, hogy a román válogatott 60 év után kapott ki újra ilyen nagy gólkülönbséggel.
És akkor nem említettünk még egy történelmi mélypontot: a svédek ellen 2–1-es, a bosnyákok elleni 4–2-es, majd a varsói 6–0-s vereség után Románia története során először került ilyen mélyre: az 57. helyre esett vissza a FIFA világranglistáján. A válogatottat így többek között Szaúd-Arábia, Dél-Afrika, Mali és Szlovénia is megelőzte. Románia számára a korábbi negatív rekord az 56. hely volt 2010–2011-ben Răzvan Lucescu, majd Victor Pițurcă szövetségi kapitánysága alatt. A jelenlegi visszaesés különösen fájó annak fényében, hogy a román válogatott 1997-ben története legjobb FIFA-helyezését érte el: akkor a világ harmadik legjobb csapataként jegyezték. Azóta viszont kisebb-nagyobb fellángolásokat leszámítva a román együttes mélyrepülésbe kezdett, és számos román sportcsatornán már a vészharangokat kongatják.
Gheorghe Hagi szövetségi kapitányt különben már a bukaresti bosnyák zakó után megkérdezték, hogy nem akar-e lemondani, ám a „Kárpátok Maradonája” hárított, és a lengyel meccsre való felkészüléssel takarózott. Varsóban hasonló volt a helyzet. Újságírói kérdésre válaszolva Hagi ismét azt mondta: most nem a lemondásról kell beszélni, hanem a svédek elleni hétfő esti mérkőzésre kell összpontosítani. Kérdés, hogy milyen arcát fogja mutatni a román válogatott, amely három mérkőzésen eddig 12 gólt szipkázott be. Meg nem erősített források szerint a román válogatott tájékán a káosz uralkodik: a játékosok nem értik Hagi taktikai kéréseit, nem tudják gyakorlatba ültetni az edzések alkalmával sem, ráadásul szólni sem igazán mernek. Egy biztos: a trikolórok hétfő este sem esélyesekként lépnek gyepre Bukarestben a svédek ellen.
Az idősebb szurkolónemzedéknek különben olyan érzése lehet, hogy a román foci kezd hasonlítani a 90-es évek magyar futballjára. Valószínűleg akkor született a vicc is, miszerint a gyermek a válóper alkalmával a bírónak azt mondja, hogy az anyja vagy az apja helyett inkább a magyar válogatotthoz akar költözni, mert az nem ver meg senkit.
