Román opera: ritkán hallható Verdi-művel nyitják az évadot

Roberto Scandiuzzi olasz operaénekes Fiesco szerepét több mint ötszázszor énekelte karrierje során
Giuseppe Verdi (1813-1901) olasz zeneszerző egyik ritkán játszott alkotásával, a Simon Boccanegra című operával kezdi a 2025/2026-os évadát a kolozsvári román opera. A kettős szereposztásban színre vitt operát kétszer tekintheti meg a közönség: október 4-én, szombaton és 5-én, vasárnap – mindkét alkalommal 18:30 órától kezdődően. Florin Estefan operaigazgatótól megtudtuk: azért esett a választás erre a ritkán hallható operára, mert a kolozsvári román opera több mint százéves működése alatt eddig még sosem mutatták be. „A Simon Boccanegra című opera által az intézmény repertoárja is gazdagodik. Nem csak az úgynevezett slágeroperákat kell bemutatni. Intézményünk foglalkoztat a mű színre viteléhez szükséges szólistákat, de vendégművészek is énekelnek a kolozsvári produkcióban” – nyilatkozta Florin Estefan operaigazgató.

Az október 4-én és 5-én színre kerülő Simon Boccanegra című Verdi-operát jelenleg csak Krajován és Bukarestben játsszák. Pár évvel ezelőtt pedig a temesvári opera mutatta be koncertformában – tudhattuk még meg Florin Estefantól, aki október 4-én, szombaton játssza-énekli az opera címszerepét. 

A két szereposztás kapcsán az operaigazgató elmondta: a társulatnál bevett szokás, hogy fellépési lehetőséget kapnak a társulat művészei mellett a vendégművészek is. A kettős szereposztást a próbák során véglegesítették. 

A produkció rendezője az olasz Roberto Scandiuzzi, akit Estefan az elmúlt harminc év egyik legjobb basszusának tart, és Fiesco szerepét több mint ötszázszor énekelte karrierje során, különböző társulatoknál és különböző rendezésekben. „Scandiuzzi néhány éve kezdett el rendezni. Azért hívtam meg a román operába, mert jó iskola az énekeseknek a vele való munka. A díszlet- és jelmeztervező Anca Pintilie vendégművész, aki szép, klasszikus, korhű, azaz 14. századi jelmezeket tervezett. Az igazgató még kiemelte a fény- és videóprojekciókat, amelyek kihangsúlyozzák a díszlet szépségét. 

Ami a 2025/2026-os évadot illeti, Estefan igazgató bizakodó, de azzal is tisztában van, hogy új produkciók színrevitele a művelődésügyi minisztériumtól kapott támogatásoktól függ. Decemberben a már hagyományos előadásokat játsszák, úgy min Csajkovszkij Diótörő című balettje, Puccini Bohémélet című operája és a Winter Delight című produkció. Szilveszter környékén ifj. Johann Strauss A denevér című nagyoperettjét láthatjuk-hallhatjuk. A jövő évi tervek között szerepel Charles Gounod Rómeó és Júlia című operájának, illetve Borisz Aszafjev Bahcsiszeráji szökőkút című balettjének a bemutatója. Februárban rendezik meg az operabált, jövő májusban újra megrendezik a Cluj Chamber Music kamarazene-fesztivált, az évad végén pedig tízedik, jubileumi rendezvényéhez érkezik az Opera Aperta, amelyen több szabadtéri operaelőadás is megtekinthető lesz.