Beköszöntött a vakáció. Egyesek végre megkönnyebbülten fellélegezhetnek, másoknak azonban csak most kezdődik az igazi hajrá: a képességvizsga és az érettségi még hátravan. A mai napig nem értem, miért neveznek képességvizsgának egy olyan megmérettetést, amelynek eredménye alapján a gyermekeket különböző iskolákba osztják be. Az én időmben ezt egyszerűen felvételi vizsgának hívták. A képességvizsga pedig valóban azt jelentette, hogy a speciális készségeket igénylő szakokra – például pedagógiai vagy művészeti osztályokba – a jelentkezőknek bizonyítaniuk kellett a rátermettségüket. Hiszen ritmusérzék és zenei hallás nélkül nehéz tanítóvá válni, hangszertudás nélkül zenésszé, tehetség nélkül pedig festővé vagy szobrásszá. Az én logikám szerint ezek a régi elnevezések jobban tükrözték a valóságot, de legyen ez az én személyes bogaram.
Az viszont már mindannyiunkat érint, hogy ilyenkor, a tanév végére mindenki szinte teljesen kimerül. A gyermekek, mert hónapokon át próbálnak megfelelni a tanárok elvárásainak, dolgozatoknak, vizsgáknak és olykor a kortársaik piszkálódásainak is. A tanárok, mert belefáradnak abba, hogy gyakran úgy érzik: a falaknak beszélnek, miközben kívülállók folyamatosan megmondják nekik, hogyan kellene végezniük a munkájukat. És kimerülnek a szülők is, akik nap mint nap igyekeznek hidat építeni a fáradt pedagógus és a fáradt gyermek között, míg mindezzel párhuzamosan a saját munkahelyükön is, és otthon is helyt kell állniuk.
Közben azt olvasom, hogy politikusaink ismét nekiveselkednek az oktatás megreformálásának. Az ideiglenes oktatási miniszter legújabb felvetése szerint meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy minden diák automatikusan megkapja az átmenő ötöst, akkor is, ha tudása ezt nem indokolja. A felvetés önmagában érthető, ám felmerül a kérdés: mi történik azokkal a gyermekekkel, akik valóban lemaradnak? Hogyan lehetne őket felzárkóztatni? Milyen támogatást kapnak a hátrányos helyzetű vagy vidéki iskolák tanulói? Ezekre a kérdésekre nem hogy válasz nincs, egyelőre fel sem merül.
Pedig az oktatás nem csupán arról kellene, hogy szóljon, ki milyen jegyet kap. Ugyanolyan fontos lenne, hogy a rendszer valódi segítséget nyújtson azoknak, akiknek erre szükségük van, és esélyt adjon arra, hogy fejlődni tudjanak.
Szülőként talán az a legfárasztóbb ebben az egészben, hogy az iskola sokszor inkább a túlélésről szól, mint az örömteli tanulásról. Pedig lehetne olyan hely is, ahol tanár és diák egyaránt jól érzi magát: ahol az egyik tanít és nevel, a másik pedig kíváncsian fedezi fel a világot. Ehelyett gyakran azt látjuk, hogy jön egy új miniszter, nagy lendülettel reformokat hirdet, felkavarja az állóvizet, majd továbbáll, miközben a mindennapokban alig változik valami. Olykor már annak is örülünk, ha a régi hibák legalább nem súlyosbodnak tovább.
És hogy a komolyabb gondolatok után valami könnyedebb is kerüljön az asztalra, hoztam egy gyorsan elkészíthető reggeli krémet. Olyat, amely nem igényel különösebb felhajtást, mégis remekül indul vele a hétvége vagy egy ráérős vakációs reggel. Kitűnő szendvicsalap, és amikor majd újra becsengetnek, uzsonnásdobozba is nyugodtan csomagolhatjuk.
Most azonban koncentráljunk inkább a nyárra. A pihenésre, a kirándulásokra. Kenjünk meg két szelet pirítóst ezzel a finom lazackrémmel, üljünk ki a kertbe vagy induljunk útnak, engedjük szabadon a gondolatainkat. Mert néha éppen erre van a legnagyobb szükségünk: egy kis csendre, egy kis levegőre és néhány nyugodt pillanatra, amely nemcsak a testünket, hanem a lelkünket is feltölti.
Hozzávalók:
100 g füstölt lazac
150 g sajtkrém vagy olvasztott sajt
1 nagyobb, érett paradicsom
1 ek majonéz (elhagyható)
kevés metélőhagyma, más zöld fűszer, ízlés szerint
Elkészítés:
Igazán egyszerű recept: mindössze néhány perc és néhány alapanyag szükséges ahhoz, hogy egy finom, krémes reggeli kerüljön az asztalra. A hozzávalókat magas falú edénybe tesszük, majd botmixerrel simára turmixoljuk – és már el is készült.
Az itt megadott mennyiségek inkább iránymutatásul szolgálnak. A recept lényege maga az ötlet, a hozzávalók arányait pedig bátran alakíthatjuk a saját ízlésünk szerint. A paradicsom mérete és lédússága például nagyban befolyásolja a krém állagát: minél zamatosabb, annál lágyabb és kenhetőbb lesz a végeredmény. Ha túl hígnak találjuk, egyszerűen adjunk hozzá még egy kevés sajtot.
A fűszerezésnek is csak a fantáziánk szab határt. Remekül illik hozzá a metélőhagyma, a petrezselyem, a bazsalikom vagy akár egy kevés fokhagyma is. De ha éppen egyik sincs otthon, az sem baj – zöldfűszerek nélkül is roppant ízletes.
Kiváló szendvicskrém, de frissen pirított kenyérre kenve önmagában is könnyű, tápláló és gyors reggeli, amely garantáltan jól indítja a napot.
