Szombat esti diszkóláz a BT Arénában

C. C. Catch
C. C. Catch fergeteges bulit csapott zárásként – FACEBOOK
A kolozsvári BT Aréna immár kilencedik alkalommal adott otthont az idei Discoteca ’80 koncertsorozatnak, a telt házas sportcsarnokban több mint tízezer ember szórakozott felhőtlenül a fellépőkkel együtt.

Aki pontosan hétkor érkezett a kezdetre, lemaradt a szervezők tisztelgése előtt: a nyáron elhunyt Bonnie Tylerre emlékeztek – a walesi rockénekesnőt egy évvel korábban előadóként láthatta a nagyérdemű közönség, és az összeállításban felvillantak az akkori fellépésének képei is.
A koncertek sorát Fancy nyitotta meg, aki egykoron az első Discoteca ’80-on is szerepelt. A német énekes ismert slágerei (Bolero, Lady of Ice, Chinese Eyes és Flames of Love) mellett a Pet Shop Boys két számát, a Go Westet és az Always on My Mindot is feldolgozta.
A szintén német Saragossa Band a pop műfaj másik népszerű stílusában a karibi szigetvilág hangulatát idézte. Ők szintén visszatérők, 2022-ben már szerepeltek a kolozsvári diszkókoncerten slágereik (egyebek között az Ay Ay Ay, a Za­ba­dak és Rasta Man) pedig még jobban feldobták a hangulatot. Kiemelném, hogy zárásként a férfi szólista, Harry Karrer több nyelven is elköszönt a publikumtól (magyarul is).
Áttérve délebbre, az „újonc” Francesco Napoli sokat köszönhet a dallamos olasz slágereknek, valamint a kiváló hangjának és előadásmódjának: a 64 éves művész számos egyveleggel szórakoztat (amelyből nem hiányzik például a Marina vagy az Azzuro). Saját dala ugyan kevés van, de közvetlensége – egyedül ő jött le a színpadról a közönség közé – és fergeteges stílusa az est egyik fénypontjává tette koncertjét.
A Kolozsváron szintén először fellépő Smokie kisebb csalódást jelentett, legalábbis számomra, aki régóta hiányolja Chris Norman szólistát a gárdából. Az angol rockzenekar hangulatos zenékkel rukkolt elő, természetesen nem maradhatott el az Oh, Carol vagy a zárószámként előadott Living Next Door to Alice.
Visszatérve az olasz vonalra, a kincses városba visszatérő Ricchi e Poveri – a csapat neve Gazdagok és Szegények, a sanremói fesztivál után kapták, mint ötletekben gazdagok és (akkor még) szegények – a kezdeti felállásban négy, majd háromtagú volt, 2016-tól viszont gyakorlatilag már csak Angelo Sotgiu és Angela Brambati maradt. Meglepetésre két kevésbé ismert számmal indítottak, később másik két számuknak az olasz zászló piros-fehér-zöldje volt a háttér. Az est leghosszabb koncertjén szinte az összes sláger elhangzott, olyanok, mint például a Mamma Maria, a Voulez vous danser, a Sarà perchè ti amo vagy a Dimmi quando. A kizárólag olasz nyelven kommunikáló énekeseknél kiemelném az örökmozgó Angela menet közbeni elszólását, aki azt találta mondani, hogy „jön még egy”, magyarul.
Az első osztályú zenélést a szintén visszatérő, örökifjú C. C. Catch zárta, aki két rappertáncossal feldobva a bulit, hol egyenként, hol egyvelegként előadva számait táncoltatta a közönséget. A holland–német popénekesnő, eredeti nevén Caroline Catharina Müller repertoárja kihagyhatatlan dalaival, olyanokkal mint: Heartbreak Hotel, Heaven and Hell, I Can Lose My Heart Tonight, Soul Survivor, Are You Man Enough?, Cause You Are Young, Strangers By Night és Backseat of Your Cadillac rukkolt elő, a közönség gyakran már az első szólamoknál tudta, és kívülről fújta a dalt.
Egy biztos: a koncertsorozat közel öt órája felejthetetlen élmény volt a résztvevőknek.
Jövőre az esemény tízéves jubileuma szeptember 18-án lesz a BT Arénában, és ezúttal a Discoteca ’80-’90 nevet fogja viselni. Ugyancsak jeles meghívottak várhatók, mint például Thomas Anders (a Modern Talkingból), a Bad Boys Blue, Jason Donovan, Dr. Alban, a Haddaway és Lay-Zee ex-Mr. President.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!