Idén finom a szilva, vagy csak én voltam annyira szerencsés, hogy valahányszor szilvavásárlásra adtam a fejem, mindig édes és zamatos gyümölcsökre leltem? Nem tudom, de az tény, hogy idén rengeteg szilva elfogyott nálunk.
Már egy ideje gondolkodtam azon, hogy ideje lenne valami szilvás süteményt, desszertet készíteni, de valahogy sosem jutottam el odáig. A szilva mindig elfogyott, mielőtt még sor kerülhetett volna rá. Ettől még a szándék megmaradt, és addig vásároltam a szilvát, míg végül csak összehoztam, hogy egy desszertnek való is maradjon belőle.
Néhányszor már motoszkált a fejemben a szilvás gombóc gondolata, de tudtam, hogy az ügyes-bajos dolgaim mellett nem lesz rá időm. A szilvás gombóc ugyanis ráérősebb műfaj. Olyan étel, amivel akkor szeretek foglalkozni, amikor van rá idő bőven. Kapkodva, folyton az órát lesve nem szeretem csinálni. Nem is szokott jól sikerülni az étel – legyen az bármi –, amikor siettetve vagy kényszerből készítem.
A szilvásgombóc-érzésről azonban mégsem akartam lemondani. Aztán eszembe jutott, hogy van még kis tehéntúró a hűtőben, és innen már csak egy gondolatnyira volt a megoldás: legyen ez a desszert olyan süteményféle, amely teljes mértékben hozza a gombócok világát, a túrósat és a szilvásat együtt. Így született meg ez a sütemény. Nem gombóc, de benne van minden, ami gombócra emlékeztet: a zamatos szilva, a túró és az a bizonyos otthonos, fahéjas-morzsás hangulat.
Hozzávalók:
500 ml tej
100 g búzadara (gríz)
400 g tehéntúró
egy csipetnyi só
6 ek cukor
2 tasak vaníliás cukor
10 g vaj
200 g prézli + 2 ek cukor
1 ek olaj
fél kg szilva
kevés cukor és fahéj a szilvára
Elkészítés:
Első lépésként megpirítom a prézlit, hogy készen legyen, mire a sütemény összeállításához érek. Közepes lángon, egy kanál napraforgóolajon aranybarnára pirítom, majd elzárom alatta a tüzet. Hozzákeverek két evőkanál cukrot, és félreteszem.
A tejből, a sóból és a grízből nagyon kemény tejbegrízt főzök. Annyira keményet, hogy szinte alig lehet keverni. Beleteszem a cukrot és a vajat, majd hozzáadom a tehéntúrót is. Ezek valamelyest még lágyítanak rajta.
A megtisztított szilvákat félbevágom, kimagozom, és minden fél szilvára teszek egy kevés cukrot és fahéjat.
Egy hőálló edényt kivajazok, az aljára pedig egy réteg cukrozott prézlit szórok. Erre kerül egy réteg a túrós tejbegrízből. Mivel a grízes massza meglehetősen kemény és ragadós, kanalanként adagolom a prézlire, majd nedves ujjakkal vagy egy tiszta, vízbe mártott kanállal szépen lenyomogatom.
Amikor elkészült ez a réteg, jöhet rá a szilva. A cukrozott, fahéjas fél szilvákat szorosan egymás mellé borogatom a masszára. Erre kerül a következő réteg grízes massza, végül pedig az egészet egy újabb réteg cukrozott prézlivel fedem be.
Ezt követően 180 fokos sütőben 20–25 percig sütöm. Mivel a sütemény masszája már nem nyers, valójában csak annyi időre van szükség, amennyi alatt a szilva szépen megsül benne. Ha érett szilvával dolgozunk, ennyi idő alatt éppen kellően puhára sül.
A sütőből kivéve hagyom teljesen kihűlni, ha szeletelve szeretném tálalni. Melegen is kínálható, de ebben az esetben nehezebb lesz szépen felvágni. Kihűlés után a sütemény szépen elválik az edény falától, és a szeleteket is viszonylag könnyen ki lehet emelni.
Nehéz szavakba önteni, mennyire finom lett. Ha belegondolok, tulajdonképpen nem más ez, mint a szilvás- és a túrógombóc sütőben történő találkozása. És óriási sikere volt.
Az ifjú nemzedék is pozitívan nyilatkozott róla. „Olyan, mint a szilvás gombóc, csak ehetőbb” – mondta az egyik főkóstoló, akinek a szilvás gombóccal mindig meg volt gyűlve a baja. Evés közben ugyanis nehezen tudta a szilvát megfelelően adagolni a tésztafalatokhoz. Ennél a süteménynél viszont ilyen nehézség nem akadt: a szilvadarabokat szépen együtt lehetett falni a grízes-túrós-prézlis résszel. Talán ennél jobb ajánlólevél nem is kell egy szilvás desszertnek.
