A farsang világszerte a bőség, a kikapcsolódás, olykor a túlzások időszaka, ilyenkor különösen népszerűek az olajban sült édességek. A fánkra emlékeztető desszertek már időszámításunk előtt is ismert és kedvelt fogások voltak, a kereszténység térhódítását követően pedig a farsangi időszak ünnepi eledeleivé váltak.
Olaszországban a karnevál nemcsak jelmezeket, maszkokat, tréfálkozást, mulatságokat és felvonulásokat jelent, hanem azt is, hogy ebben az időszakban – amikor a bőség és a túlzás ünnepe zajlik – rengeteg édesség kerül az asztalokra. Ezek közül a legtöbb, mint a frappe (vagy chiacchiere), a castagnole vagy a cicerchiata különféle sült tésztákra épül. Ezzel szemben a ricottából készülő nápolyi sütemény, a migliaccio sütőben készülő desszert.
Eredete egészen a középkorig nyúlik vissza, neve pedig a latin miliaccium szóból származik, amely a köleslisztből készült hagyományos kenyér elnevezése volt. Az 1700-as évekig ez a kifejezés olyan édességet jelölt, amelyet a parasztok kölesből és disznóvérből készítettek – utóbbit különösen táplálónak tartották. A katolikus egyház azonban ellenezte a vér használatát, mivel azt pogány hagyományokkal hozta összefüggésbe. Idővel a vért tojással és ricottával helyettesítették, míg végül kialakult a ma ismert sütemény, amely búzadarából készül.
Én is elkészítettem, annyi változtatással, hogy a ricotta helyett a saját, krémes tehéntúrónkat használtam. Ez csupán személyes preferencia, mert az állagát jobban kedvelem a ricottáénál.
Azt beszélik, hogy a migliacciónak nincs egyetlen „eredeti” receptje: mindenki kicsit másképp készíti, másképp fűszerezi. Bármelyik változatot is választjuk, a végeredmény egy légies, sajtos, vaníliás és citrusos desszert, amely szinte mindenkit lenyűgöz.
Eredetét tekintve a „szegény ember ételei” közé tartozik: roppant egyszerű sütemény, hétköznapi hozzávalókkal. Talán éppen ezért meglepő, hogy ilyen döbbenetesen finom desszert kerekedik belőle.
Ugyanakkor kiváló példája annak is, hogyan alakult át egy egyszerű, olcsó édesség az évszázadok során. Először – egyházi nyomásra – a disznóvér maradt ki belőle, helyét tojás és ricotta vette át, majd a köleslisztet búzadarára cserélték.
Hozzávalók:
165 g búzadara
½ kk só
2½ bögre tej
57 g vaj + valamennyi a forma kenéséhez
180 g cukor
4 nagy tojás
350 g ricotta vagy tehéntúró
1 citrom reszelt héja
1 narancs reszelt héja
1 kk vanília
pár csepp citromolaj
pár csepp narancsolaj
fél citrom leve
¼ kk őrölt kardamon (elhagyható)
Elkészítés:
A búzadarából, a tejből és a sóból sűrű tejbegrízt főzök. Még forrón belekeverem a cukrot és a vajat – ezek egyben hűtik és hígítják is a masszát. Hozzáadom a reszelt citrom- és narancshéjat, a vaníliát, a citrom- és narancsolajat (ha nincs kéznél, növelhető a héjak mennyisége), a citromlevet és a kardamont. A piteformát kivajazom, majd megszórom búzadarával.
A még meleg masszához hozzáadom a hideg tehéntúrót. Amikor a keverék langyosra hűlt, egyenként belekeverem a tojásokat. A masszát a tortaformába öntöm, majd 180 fokon, körülbelül 50 perc alatt készre sütöm. A sütési idő végén a sütemény még lágy lehet, de fontos, hogy egyenletesen legyen puha, ne maradjon híg a közepe. A teteje és a széle megrepedezhet – ez a sütemény sajátossága, nem hibája.
A sütőből kivéve hagyom teljesen kihűlni, ez idő alatt a sütemény megszilárdul. Porcukorral megszórva, esetleg narancsdarabokkal díszítve tálalom.
Gluténmentes változat is könnyen készíthető, ha a búzadarát kukoricadarára vagy kölesre cseréljük.
Könnyű, citrusos, leírhatatlanul finom sütemény. Óriási sikere volt – már most ígéretet kellett tennem, hogy máskor is készítek ilyet.
