
A szenátusban a republikánusok által javasolt rövid távú finanszírozási törvényt a demokraták blokkolták, így nem kapta meg a szükséges hatvan szavazatot. A politikai megosztottság miatt a kormányzati működés jelentősen korlátozottá vált, csaknem 750 ezer szövetségi alkalmazottnak kényszerszabadságra kellett mennie, számos közszolgáltatás szünetel vagy késik, továbbá gazdasági adatok közlése is csúszhat.
Az eddigi legnagyobb amerikai kormányzati leállás 2018–2019-ben, Donald Trump első elnöksége idején volt, és 35 napig tartott, a jelenlegi helyzethez hasonló súlyos politikai konfliktusokkal a háttérben.
Elemzők szerint az Egyesült Államokban egyre polarizáltabb politikai légkörben – különösen a szélsőséges politikai csoportok befolyása miatt – a jelenlegi helyzetben nehezebb lesz kompromisszumra jutni a kormány újraindítása érdekében. A politikai vezetőknek nehéz lesz visszakozniuk saját aktív támogatóiktól, ami a patthelyzet elhúzódását vetítheti előre.
A fő vitapont az egészségügyi támogatások körüli kérdések voltak: a demokraták a megfizethető egészségügyi törvény (Affordable Care Act, ACA) bővített támogatásainak meghosszabbítását, valamint a törvény bizonyos bevándorlókra, köztük menekültekre és menedékkérőkre való vonatkozásának visszaállítását követelték. Ezzel szemben a republikánusok a jelenlegi finanszírozási szintek fenntartását sürgették, és ellenálltak az egészségügyi támogatások kiterjesztésének.
A republikánusok szerint az egészségügyi kérdéseket külön kell kezelni, és átmeneti finanszírozást kell elfogadni a jelenlegi szinten, hogy több idő maradjon a tárgyalásokra. A republikánusok és a Trump-kormány azt állítja, a demokraták olyan törvényt próbálnak átvinni, amely egészségügyi támogatást biztosítana „dokumentumok nélküli bevándorlóknak”. A demokraták ezt határozottan tagadják.
Donald Trump és a republikánus vezetés jelentős költségvetési megszorításokat követel, valamint a kormányzati programok és állások további megszüntetését is kilátásba helyzeték. Trump maga figyelmeztetett, hogy a leállás „visszafordíthatatlan” intézkedéseket tehet lehetővé, többek között további munkahelyek és programok megszüntetését.
A „shutdown” hatásai széleskörűek: a kormányzati szolgáltatások lassulnak vagy megszűnnek, a leállás időtartama alatt az alkalmazottak többsége nem kap fizetést, a nem létfontosságú hivatalok zárva tartanak, vagy kényszerszabadságra küldik a dolgozóikat.
Számos közszolgáltatás felfüggeszthető vagy lelassul (pl. a nemzeti parkok bezárnak, az adó-visszatérítések késnek, a légi közlekedésben késések várhatók). Az alapvető biztonsági és védelmi feladatokat ellátó szervek viszont tovább működnek fizetés nélkül, amit később megtérítenek.
A leállás időtartama jelenleg bizonytalan. A szenátus október 2-án további szavazásokat tervez. A képviselőház, amely eredetileg nem ülésezett volna a héten, rendkívüli ülést tarthat. A megoldás kulcsa az, hogy a republikánusoknak legalább hét demokrata szavazatra lesz szükségük a szenátusban a finanszírozási törvény elfogadásához.
A leállás a gazdaságra és a pénzpiacokra is negatív hatással lehet, a tőzsdei indexek csökkenhetnek, a dollár gyengülhet, az arany egyébként is csúcsokat döntögető ára tovább emelkedhet.