Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait

Fotó: Sulyok Tamás / Facebook
Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy iratait péntek reggel a hivatalos honlapján. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az államfő kezdettől támogatja a „kegyelmi ügyként” ismertté vált, KEH/2787-6/2023 ügyiratszámú döntés kivizsgálását, és kész együttműködni a kormánnyal annak érdekében, hogy a közvélemény valós képet kapjon az országos felháborodást kiváltó esetről.

A Sándor-palota ugyanakkor azt is közölte: sajnálattal vették tudomásul, hogy a kormány nem működik együtt az ügy iratainak „szakszerű, a közigazgatási gyakorlatnak megfelelő” átvételében. Az elnöki hivatal szerint a kiemelt közérdeklődésre tekintettel ezért úgy döntöttek, hogy a birtokukban lévő dokumentumokat közvetlenül nyilvánosságra hozzák.

A közzétett iratokhoz mellékelt összefoglaló szerint Kónya Endre ügyében az igazságügyi miniszter előterjesztése és a Sándor-palota döntéselőkészítő anyaga egyaránt a kegyelmi kérelem elutasítását javasolta. A dokumentumok alapján a felterjesztő feljegyzés kétféle döntési változatot tartalmazott – egy elutasító és egy kegyelmet biztosító változatot –, ugyanakkor a hivatalos javaslat egyértelműen az elutasítás mellett szólt. Az indoklásban szerepelt a bűncselekmény jellege, valamint az is, hogy az elítélt reintegrációs őrizetben volt, és nem állt fenn olyan körülmény, amely indokolta volna a foglalkozástól való eltiltás megszüntetését.

Az összefoglaló szerint az ügyiratból nem állapítható meg, milyen indok alapján született végül kegyelmi döntés Kónya Endre esetében. A dokumentumok arra is kitérnek, hogy a köztársasági elnöki aláírást követően az ügy kezelése eltért a megszokott hivatali ügymenettől: az aláírt határozat nem került vissza az illetékes igazgatósághoz, és az igazságügyi minisztériumi ellenjegyzésre sem a szokásos eljárásrend szerint továbbították. Az igazgatóság csak utólag, az ellenjegyzés megtörténte után szerzett tudomást arról, hogy Novák Katalin végül a kegyelmet biztosító változatot írta alá.

A Sándor-palota közleményében azt is elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormányzat és más hatalmi ágak közötti kommunikáció egyre inkább a közösségi médiában és a sajtóban zajlik.

Az elnöki hivatal összesen tizenegy dokumentumot tett közzé. Az iratok között szerepelnek felterjesztő feljegyzések, határozattervezetek, átiratok és összefoglalók is, az iratanyag teljes terjedelme meghaladja a húsz oldalt.

Az ügy nyomán Magyar Péter is megszólalt. Facebook-bejegyzésében azt írta: „A ma nyilvánosságra került információk után felszólítom Novák Katalint, hogy 3 év késéssel valljon színt, hogy az Orbán család utasítására/kérésére adott-e kegyelmet Kónya Endrének.”

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!