Fényűző PSD-keresztelő Temesváron

Sorin Grindeanu hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az Alfred Simonis Temes megyei tanácselnök gyermekének keresztelője alkalmából rendezett fényűző mulatságon a szociáldemokrata politikusok és partnereiknek hivalkodó felvonulása visszatetszést keltett „az elmúlt év megszorító intézkedései által súlyosan érintett” emberek körében – fogalmazott.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője elmondta, megérti a rendezvényről készült felvételeket bírálókat, akik szerint a látottak nem megfelelő üzenetet közvetítenek az ország jelenlegi nehézségei közepette. „E nehéz társadalmi helyzetben mindannyiunknak, akik közfeladatot látunk el, sokkal jobban oda kell figyelnünk arra, hogyan viszonyulunk az emberekhez, és milyen üzenetet közvetítünk, akár magánrendezvényeken is” – tette hozzá. 

„Elfogadom a románok és a sajtó kritikáit, de soha nem fogom elfogadni olyan képmutatók bírálatait, akik például több tízezer eurót költöttek arra, hogy meglátogassák családjukat Brüsszelben, azokét, akik a mandátumuk utolsó napján megháromszorozták a juttatásaikat, de különösen azokét, akik jachtokon pezsgőfürdőztek és 45 szobás lakásuk van Washington DC-ben” – nyilatkozta a PSD elnöke, a gyermek keresztapja. 

Grindeanu azt is hangsúlyozta, hogy nem kíván magyarázkodni, sem elbagatellizálni a történteket. Szerinte a politikusoknak tetteikkel kell bizonyítaniuk, hogy megértették az emberek üzenetét. A kormányzás felelősségét viselőknek a lakosság legfontosabb elvárásaira kell összpontosítaniuk: a jövedelmek növelésére, a munkahelyteremtésre és a gazdaság élénkítésére – nyilatkozta. 

Marcel Ciolacu menyasszonyának, Sorina Docuznak a csincsillabundája, amelyet több mint 15 ezer euróra értékelnek a divatszakértők, hatalmas felháborodást keltett a közösségi portálokon. A volt miniszterelnök szerint az állítás rágalom, hiszen mindössze 500 euróért vette az isztambuli bazárban. Arról viszont sem Grindeanu, sem Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter nem szolgált pontosítással, hogy a karjukon érkező hölgyek retiküljei is olcsó hamisítványok, vagy valóban kifizették értük a 3500-4000 eurót, ahogy az a luxusáruházak árjegyzékében szerepel.   

A több száz meghívottat számláló eseményen a híres olasz művész, Al Bano is énekelt.

Simonisék körülbelül 168 000 euró értékű pénzajándékot gyűjtöttek össze az esküvőjükön, valamint az első két gyermekük keresztelőjén összesen – számolt utána a sajtó.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!