ÚJVÁRI DOROTTYA
Soha nem értettem teljesen a képeslapgyűjtők motivációját, de a képeslapküldőkét annál inkább.
Egy idegen helyről az otthoniaknak küldött képeslap számos izgalmat nyújt: ízléses lapot kell találni, utána postát kell keresni, majd itthon is tovább lehet folytatni az izgulást, hogy vajon mikor érkezik a lap. Később el lehet mesélni, hogy milyen kalandok útján került bélyeg, hiszen már sehol nem olyan egyértelmű a posták működése, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Például idén Bécsben egy automata postát sikerült csak találunk, ahol vonalkódos bélyeget nyomtatott a gép, postáskisasszonynak, postamesternek nyoma sem volt. Sőt, postaláda sem volt, egy nagy gép nyelte el a küldeményt, amit méret és súly szerint egyből osztályozott is. Szerencsénkre (vagy sem?) a romániai posták ilyen fokú automatizálása egyelőre nem fenyeget, amikor november elején bementem, hogy tizenöt bélyeget vegyek a karácsonyi képeslapcserére, még azt is megbeszélhettem a postai alkalmazottal, hogy almát vagy paradicsomot ábrázoló bélyeget kérek. Végül az almákra esett a választásom, így azok vitték szét a világba a linómetszet-képeslapjaim. Ugyanis idén vettem részt a második nyomat-cserémen (angolul print exchange, ha valakit érdekel, így találja meg), amióta különböző sokszorosító grafikai eljárásokkal kísérletezem.
Noha jogos a kritikák legnagyobb része, amellyel a szociális médiát illetik, a kézművesség és különböző hobbik köré szerveződő csoportok miatt érdemes esélyt adni neki. Az Instagram felületén például, számos alkotó van jelen, így mindkét alkalommal ott értesültem a képeslap cseréről is. Röviden ezek úgy zajlanak, hogy egy személy vagy egy alkotói csoport meghirdeti a cserét, amire meghatározott számú érdeklődő jelentkezhet. Miután beteltek a helyek, a szervező(k) általában 10-15 fős csoportokba osztják a jelentkezőket. A csoportban megkapjuk egymás címét, majd mindenkinek küldünk egy általunk készített nyomatot. Gyakran témáik is vannak a cseréknek. Mivel ez a legutóbbi az év végére volt időzítve, akkor karácsonyhoz kapcsolódott.
A digitális világban a kapcsolatfelvétel és a szervezés történik meg, minden, ami izgalmas és lényeges, az analóg. Az 1970-es években kialakuló mail arthoz hasonlóan itt sincs nevezési díj, sem zsűrizés, az alkotások és az alkotók ezen az alternatív útvonalon jutnak el a közönséghez. Így kaptam nyomatot lengyel tetoválóművésztől, ausztrál tanártól, angol designertől és még számos más kreatív, tehetséges alkotótól, akik számára ugyanúgy fontos a kézművesség, a képeslapok és a posta. Cserébe pedig hozzájuk is megérkeztek az én angyalaim, akiket erdélyi középkori templomok falképei inspiráltak.
A képeslapcsere darabjai megtekinthetőek a szervező, Jane Button instagram.com/birdhouseprintexchanges oldalán.
