Karácsonyi pásztorlevelek

Összeállításunkban az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek ünnepi gondolatait közöljük.

Dicsőség a magasságban: a karácsony igazi arca

Karácsony  a béke és jóakarat ünnepe. A lélek békéje és a jóakarat diadala. Akkor az angyalok a pásztorokhoz szóltak, nekünk nem adatott meg ez a lehetőség. Isten azonban gondoskodott arról, hogy ne maradjunk ünnepi csoda nélkül. (Az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének, Kolumbán Vilmos Józsefnek az üzenetét ITT olvashatják)

A másik út

Egy kisgyermekben érkezik az Istenember: nagyon is emberi, törékeny, kiszolgáltatott. Nem palotában születik, nem császári bíborban, nem korlátlan hatalommal felruházva, isteni fenségben, hanem valóságos – mégis kivételes – emberként, aki egyszerre Isten és ember. Megalázott, mégis dicsőséges; szegény, aki mindenkit gazdaggá tesz. (A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökének, Adorjáni Dezső Zoltánnak az ünnepi gondolatait ITT olvashatják)

Az Ige testté lett, közöttünk lakott

Merjünk hinni abban, kedves Testvéreim, hogy Isten ma sem feledkezik meg rólunk, és nem feledkezik meg azokról sem, akikért aggódunk. Velünk akar járni, általunk akar reményt kelteni, általunk és velünk akar világosságot gyújtani a világban. (Kovács Gergely érsek és Kerekes László segédpüspök levelét ITT olvashatják)

Újítsuk meg a jó Istennel kötött szövetségünket

Küldetésünk a visszatérés. Visszatérni Isten útjára, amíg még tudjuk, mit jelent a hit, az ünnep, a közösség öröme, amíg még együtt tudunk ünnepelni a gyermekeinkkel, és tovább tudjuk adni nekik azt az utat, amelyen mi magunk is jártunk, s amely ezidáig megőrzött bennünket. (A Magyar Unitárius Egyház püspökének, Kovács Istvánnak az üzenetét ITT olvashatják.)

Hová érkezel?

De Isten ismer minket – ezért időt ajándékoz nekünk, benne új és új lehetőségekkel. Születése ma is jelenvalóvá lesz az ünneplésben, hogy egyértelmű legyen megváltottságunk. (László Attila főesperes-plébános gondolatait ITT olvashatják.)

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

„Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek, és e földön békesség és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,14)

Máskép(p)

Gloria! Gloria! Istennek dicsőség, a földnek békesség!

Az ünnep közeledésében jó ideje szemlélhetem felpörgetett, embert magából kifordítóan zajló életsodrásunkat. Mozzanataiban, a zsúfolódó programokban, a siető emberek arcán kiülő érzésekben, vásári tolongásban, vélt és valós lényeg-keresésben… Mindaz, ami zajlik, valamiképp hitünk, értékrendünk kisugárzása. Mint egykoron, Betlehemben.

Máskép(p)

„Majd kiállt a király az emelvényre, és szövetséget kötött az Úr színe előtt: hogy az Urat követik, parancsolatait, intelmeit és rendelkezéseit teljes szívükből és teljes lelkükből megtartják, és teljesítik a szövetség igéit, amelyek meg vannak írva abban a könyvben. És az egész nép elfogadta ezt a szövetséget.” (2Kir 23,3)

Máskép(p)

„Milyen szép a hegyeken annak lába, aki örömhírt hoz!” (Iz 52,7), olvassuk Izajás próféta szavait a karácsonyi ünnepi szentmise első olvasmányában. Ez az örömhír nem más, mint annak bizonyossága, hogy Isten nem marad a távolság biztonságában. Közel lép az emberhez, megszólal, sőt testté lesz közöttünk.

Máskép(p)

Mózes, Isten embere, a Sínai-hegyi kinyilatkoztatás eseményének egyik kritikus pillanatában egy egészen meglepő, furcsa és váratlan kéréssel fordult a vele beszélgető Istenhez. „Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet!” (2Móz 33,18)

Máskép(p)