ESZTÁNY ZSÓFIA
A guineai utazás szám szerint nyolcvan rövidebb hangvételű írást tartalmaz, amelyek tizenöt év munkáját egyesítik, és az olvasót végigvezetik sivatagokon, háborúkon, járványokon, verseken és szerelmeken. Az erdélyi közegben nem jellemző, hogy gyakorta esszéköteteket publikáljanak, így külön figyelemreméltó, hogy idén ez már a második ilyen publikáció. Mindazonáltal, Papp Attila Zsolt rögtön a beszélgetés elején leszögezte: ő nem is igazán esszéket írt, hanem esszéisztikus hangvételű prózai szövegeket. Saját bevallása szerint lusta ahhoz, hogy egy gondolatot esszé stílusban végigvigyen és kibontson. Ezenfelül, szerinte ezekbe a szövegekbe is akaratlanul átszüremlik a költőiség.
A különleges, akár félrevezetőnek is mondható címet már a felesége is túlontúl bonyolultnak titulálta, Fall Sándor kérdésére pedig kiderült, hogy ő bizony nem tartja magát jó címadónak.
A guineai utazás úgy lett a kötet címe, hogy kétszer is előfordult a szövegekben, és hangzása, valamint enigmatikus volta megtetszett a szerzőnek. Bevallása szerint utólag dolgozta ki a választ a jól ismert kérdésre, hogy: mégis miért ez a cím? A választ egészen Defoe-ig vezette vissza, miszerint mindennek az oka a guineai utazás, a lényeg viszont az utazás maga, ahol nem tudni, merre tartasz, mégis hazaérsz, netalántán még önmagadhoz is elvezet. Arra is kitért, miért pont ezek a szövegek kerültek egymás mellé. Eredetüket tekintve folyóiratokban jelentek meg, sok közülük bizonyos alkalomra, évfordulóra íródott, amelyeket adaptálni kellett, hogy az eredeti kontextus nélkül is érthetőek legyenek. Megosztotta, hogy noha költeni nagyon szeret, nem lehet mindent versekben elmondani, és voltak olyan témakörök, amelyek kifejezetten foglalkoztatták, és amelyek időről időre visszatértek ezekben a szövegekben. Egymás mellé rendezve pedig jobban rávilágítottak a problémára, mint elszigetelten egy folyóirat hasábjain.
Papp önmagával szemben fogalmazta meg azt a kritikát, hogy a kötetben túl sok a név, túl nagy a kavalkád. Ugyanakkor ellenpontozta azzal a ténnyel, hogy ezáltal kicsit mindenkiből kap az olvasó, és még ha a nagy magyar irodalmi korpusz meg is semmisülne, ez a kötet, ha felszínesen is, de mégiscsak kirajzolna egy mintázatot, megőrizve az alapgondolatokat. A sokszínűség mellett a kötet előnye, hogy több síkon közelíti meg a felvetett problémákat, mélységükben és időtávlatban egyaránt körüljárja és értelmezi azokat, a cél pedig, hogy megértsük, vagy legalább elkezdjük megérteni azokat a jelenségeket, amelyek aktívan befolyásolják a jelenünket.
Az egyik ilyen nagy téma, hogy hogyan alakult át az irodalom létmódja. Manapság nem maradnak fenn vázlatok, jegyzetek, amelyek teljesen más utakra vezethetik az értelmezést. A digitális világban teljesen eltűnt az esetlegesség, az első változat, vagy éppen a személyes levelezések, amelyek később az író életművének szerves részét képezhetnék, és új értelmezési perspektívákat nyithatnának meg. Papp Attila Zsolt arra is reflektált, hogy ő az átalakult társadalmi beszédformákban, a közösségi média teremtette új feltételek között már nem érzi otthon magát, és a szakmának is szükségszerűen át kell alakulnia, hogy az esszéisztikus gondolkozás ne csak a szellemi elit belső játszótere legyen.
Fall Sándor kérdésére, miszerint mikorra várhatunk újabb kötetet, a szerző sejtelmesen felelt. Újabb értekező szövegeit annak tudatában írja, hogy egyszer talán ezeket is egymás mellé szervezi, és kötetként publikálja, bár belső vívódásait is megosztotta, hogy nagyon nehezére esik kiengedni a kezéből a szövegeit, és elfogadni, hogy ezután már nem lehet változtatni rajtuk. A beszélgetést Fall Sándor találó jellemzéssel zárta, miszerint Papp Attila Zsolt A guineai utazás című kötete kávézós szövegeket tartalmaz, amelyeket a reggeli bögre mellett vagy kora délután is ugyanúgy élvez az olvasó.
