A beszélgetés a nyelv kérdésével kezdődött. Bíró Annamária felvetésére, miszerint a regény „hazatért” Kolozsvárra, Tompa Andrea arról beszélt, hogy számára nincs egyetlen otthonos nyelvi közeg: minden nyelv mást tesz lehetővé. A magyar, a román, a szláv nyelvek vagy akár a latin más-más tapasztalathoz kötődik, ezért a többnyelvűség nem kivételes állapot, hanem természetes létforma. A regény egyik központi motívuma éppen a fordítás. Nemcsak a magyar és román nyelv közötti átjárásról van szó, hanem arról is, hogy a diktatúra nyelve miként alakítja át a valóságot. A besúgói jelentések románul készülnek, miközben az elhangzó beszélgetések gyakran magyarul zajlanak. Így a jelentés már eleve többszörös fordítás eredménye, amelyben a valóság és a hatalom nyelve között újabb és újabb torzulások keletkeznek.
A beszélgetés jelentős része a cím jelentésrétegeit bontotta ki. A latin nyelv nem pusztán idézetek vagy műveltségi utalások révén van jelen a regényben. A szerző szerint különös aurája van: bármilyen mondat igazságnak hat latinul. Ugyanakkor a diktatúra hivatalos nyelve is „holt nyelv”, amely nem a valóság megnevezésére, hanem annak elfedésére szolgál. A regény ezért folyamatos küzdelem a megnevezés lehetőségéért, amely küzdelem sajátos alakja Tacita, a regény narrátora. Tompa Andrea elmondta: hosszú ideig kereste azt a nézőpontot, ahonnan elmesélhető ez a történet, különösen azért, mert főként meleg férfiak sorsáról ír. Tacita egyszerre történetmondó és kommentátor, aki keretet ad az elbeszélésnek, de nem kínál magyarázatokat.
A szerző hangsúlyozta, hogy a Kiváló testek nem identitásregény. Sokkal inkább azt vizsgálja, mit tesz a hatalom az emberi testtel és viselkedéssel. Felidézte, hogy a román büntető törvénykönyv a homoszexualitás kriminalizálásával lehetőséget adott a rendszernek arra, hogy embereket zsaroljon vagy megfigyeljen. A diktatúrát nem az identitás érdekelte, hanem a cselekvés: mit csinál az ember, hogyan él, kit szeret. A beszélgetés végén Bíró Annamária a regény záróképét idézte fel: a tengernél együtt hullámzó szereplőket. Tompa Andrea szerint a könyv legfontosabb kérdése mégis az, hogyan születhet meg a szolidaritás egy olyan világban, amely a megfigyelésre és a bizalmatlanságra épül. A válasz nem a tolerancia vagy az elfogadás szavaiban rejlik, hanem annak felismerésében, hogy minden embernek helye van ugyanabban a térben. Ez a közös tér az, amelyet sem a hatalom kíváncsisága, sem a félelem nem tud végleg felszámolni.
