Niculescu: nem kockáztathatjuk a politikai bizonytalanság további elhúzódását

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök szerint ezen a héten eldőlhet az általa javasolt kormány sorsa. Hétfőn a Radio România Actualități rádiónak nyilatkozva hangsúlyozta: a politikai pártoknak nagyobb nyitottságot és együttműködési készséget kell tanúsítaniuk, hogy mielőbb megalakulhasson a teljes jogkörű kormány.

Niculescu szerint Románia nem engedheti meg magának a politikai bizonytalanság elhúzódását, ugyanakkor nem elegendő, ha az új kabinet megszerzi a parlament bizalmát: képesnek kell lennie a kormányzásra és a szükséges reformok végrehajtására is.

Ennek érdekében politikai megállapodást sürgetett többek között a költségvetés kiigazításáról, a 2027-es büdzsé elfogadásáról, az energiaügyi intézkedésekről, a gazdaságélénkítésről, az adóbevételek növeléséről és az ország védelmi képességeinek megerősítéséről.

Egyértelmű jelzésre van szükség

A kijelölt kormányfő egy hat hónapra szóló támogatási megállapodás lehetőségét is felvetette, amely időt biztosítana a kiemelt fontosságú reformok végrehajtására. Mint mondta, a nemzetközi partnereknek és a befektetőknek is egyértelmű jelzésre van szükségük arról, hogy Románia stabil, kiszámítható ország, amely teljesíti vállalásait.

Niculescu közölte: amennyiben sikerül megállapodni egy működőképes kormányról, csütörtökön a parlament elé terjesztené a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A tárgyalások részleteiről a bizalmas egyeztetésekre hivatkozva nem árult el többet, de megerősítette, hogy vannak pártok, amelyek támogatják az általa javasolt kabinetet.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!