Virágzó szeretet

 

Életünk alappillérei közé tartozik, hogy szerethessünk, valamint szeretve legyünk. Kármán József Fannija is elmondja, hogy szeretet nélkül iszonyú az élet, mint a tágas vadon, borzasztó, mint az éjfél hasogató hidege, s nem élt az, aki szeretet nélkül élt. Ezáltal is láttatva van, hogy ha nem teljesül be a szeretni és szeretve lenni akarásunk, akkor csak kín az élet, nem tapasztaljuk meg a teljességet, siralomvölggyé válnak mindennapjaink. Szeretet hiányában úgy gondolom, olyan érzése van az embernek, mintha mindig mélyponton lenne, s más területen hiába jeleskedik, hiába sikeres bármiben, ha nem éli meg ennek az érzésnek mindent átható, gyógyító, ápoló varázslatát.

A szeretetet, akár a szerelmet, úgy képzelem el, mint a rózsát. A rózsa a szépségnek, tökéletességnek, törékenységnek az archetipikus jelképe, de úgy tartják, a szenvedélyt is szimbolizálja.

Úgy vettem észre a világban, a rózsa gyönyörűséges virágáért mindenki elviseli a sok szúrós tüskéjét. Pontosan így kéne viselkedni emberi kapcsolatainkban is, amelyek alapja a szeretet, akár a szerelem, ha párkapcsolatról beszélünk. Könnyű akkor szeretni a másikat, amikor a legvirágzóbb, amikor képes számunkra a legjobban tetsző oldalát mutatni, jókedvű, esztétikailag is rendben van külseje, belseje. Ha csak akkor szeretünk valakit, ha a topon van, de nem próbáljuk meg elviselni, támogatni, tiszteletben tartani a döntéseit, elfogadni teljes lényét, az önkényes önzőség, mert nem miatta szeretjük, hanem önnön boldogságunk örökös táplálójának tekintjük, mint akinek értünk kell élnie.

A rózsa erőteljes kontrasztra is mutat. A tüskék lent kezdődnek, kitartanak egészen a szár végéig, amely viszont szépséges virágban végződik. Emberi kapcsolatainkban sok a földhözragadt elem, a szürke hétköznapok mindennapi problémákkal, konfliktusokkal, veszekedésekkel, sérelmekkel, hiábavalósá­gokkal. A legcsodálatosabb, hogy a szeretetünknek van egy felemelő oldala is, ami vigaszt, támogatást, együttérzést, harmóniát nyújthat, és még sok jóleső érzést, hiszen a szeretetet nem lehet kimeríteni, ez pozitív gyűjtőfogalom, amely felülemelkedik az élet összes hamisságán, igazságtalanságán, ledönti az egymás közé épített falakat. Kapcsolatainkban általában gyakoribb a mindennapok szürkesége, monotonitása, ritkább a nyugalom, a béke, a fennkölt pátosz. Nagyon fontos, hogy sose felejtsük el kimutatni szeretetünket, mert erőt, biztonságot nyújt embertársunknak, segíthet átvészelni fáradtságos napjainkat, feltölt szorongattató szomorúságainkban. Ha belegondolunk, több a tüske, mint a virág, ahogyan a rossz is aktívabb a világban, mint a jó, mégis az utóbbi győzedelmeskedik.

A tüske és a virág két különböző jelentést is hordozhat. A tüske az erkölcstelenség, erőszak, durvaság, vadság, fájdalom, míg a virág (legfőképp a fehér színű) erényesség, tisztaság, ártatlanság, lelki szépség, gyöngédség.

A szenvedély hiánya miatt kapcsolataink manapság hamar tönkremennek, pedig tévedés azt hinni, hogy a szenvedély lángja mindig olyan intenzitással fog lobogni, mint a kezdetekkor. Minden egyes nap tenni kell azért, hogy a tűz megmaradjon, ne hidegüljünk el szeretteinktől. Ez a tenni akarás a közös boldogságunkért már feltölt minket parázzsal, amit kedvességgel, apró gesztusokkal kell fűszerezni, ölelésekkel, kommunikációval, együttérzéssel felfokozni.

Nálam egyik hozza a másikat, valahogyan egy fiókban, egy kötetben, a könyv egyazon lapján tartózkodnak. Szeretet. Rózsa. Szeretet. Örök körforgásban.

Kapcsolódó cikkek

Van, akinek az első cikk jelentette az áttörést, másnak az első interjú vagy az első vágott videó. Volt, aki a Campus miatt vette meg első profi kameráját. Mindannyiunk történetében közös a felismerés: minden lehetőséget ki kell próbálni, akkor is, ha az elsőre ijesztő. Egy év alatt nemcsak szakmailag fejlődtünk, hanem csapatjátékosként, barátként, alkotótársként is. Ötleteltünk, néha vitatkoztunk, nevettünk, hajnalig szerkesztettünk, posztoltunk, vagy videót vágtunk. Mindeközben valami sokkal nagyobb épült: olyan közösség, amely hisz abban, hogy nincs lehetetlen. Ha most gondolkozol, hogy belevágj-e, gondolj arra, hogy mi egy év alatt teljesen új alapokra helyeztük a diáklapot. „A Campus történelmet írt” – mondta Botházi Mária a Médianapokról szóló videónkban. És ez még csak a kezdet. Most azonban nyári szünetre vonulunk, de nem tűnünk el teljesen, figyeljétek majd a közösségimédia-felületeinket! Mielőtt elmennénk, elmondjuk, mivel maradtunk.
Elmélkedős
Elmélkedős