Koronarajz

Negyvenhárom héttel ezelőtt.

Lassan indult el hazulról. Lassan lement a lépcsőn, lassan kinyitotta a nyikorgó lépcsőházajtót és még lassabban kezdte meg rövid útját. Kezein törtfehér gumikesztyű, benne por, ettől mindig kirázta a hideg. Tavaszi kabátja zsebében az elengedhetetlen kilépő, négybe hajtva. Declaraţie pe proprie răspundere.

  1. P. R. (nevét kérésére mellőzzük) a 3/C lépcsőházból a sarki boltba igyekezett. Illetve épp ellenkezőleg: komótosan, ráérősen tette egymás után a lábait, először a balt, majd a jobbat. Így haladt végig az utcán, ahol idestova 20 éve él. Az utca végéhez érve törvénytisztelő állampolgárhoz illően körülnézett, majd áthaladt az úttesten, hogy eljusson a boltig, ahol tejet, kenyeret, némi zöldséget, s két csomag cigarettát fog vásárolni, legalábbis a bevásárlólista szerint.

Miután hősünk megvette a listán szereplő dolgokat, ismét kényelmes tempóban lódult neki az útnak a 3/C lépcsőházhoz, közben úgy nézelődött, mintha soha nem tette volna meg ezt az utat. Szemügyre vette a fákat, a kis sarki kocsmát, amelynek ajtaján most nagy fehér tábla függött, rajta feketével a felirat: ÎNCHIS – ZÁRVA. Keserűen sóhajtott, majd továbbhaladt.

Útja mindössze tíz percet vett igénybe, de jelen körülmények között szinte nyaralásnak élte meg. F. P. R. visszaért a nyikorgó, kommunista lépcsőházajtóhoz. Mielőtt azonban kinyitotta s belépett volna rajta, megfordult, hátratekintett, sóhajtott még egyet, s alig hallhatóan így szólt:

– Legalább a rendőrök állítottak volna meg!

Kapcsolódó cikkek

Van, akinek az első cikk jelentette az áttörést, másnak az első interjú vagy az első vágott videó. Volt, aki a Campus miatt vette meg első profi kameráját. Mindannyiunk történetében közös a felismerés: minden lehetőséget ki kell próbálni, akkor is, ha az elsőre ijesztő. Egy év alatt nemcsak szakmailag fejlődtünk, hanem csapatjátékosként, barátként, alkotótársként is. Ötleteltünk, néha vitatkoztunk, nevettünk, hajnalig szerkesztettünk, posztoltunk, vagy videót vágtunk. Mindeközben valami sokkal nagyobb épült: olyan közösség, amely hisz abban, hogy nincs lehetetlen. Ha most gondolkozol, hogy belevágj-e, gondolj arra, hogy mi egy év alatt teljesen új alapokra helyeztük a diáklapot. „A Campus történelmet írt” – mondta Botházi Mária a Médianapokról szóló videónkban. És ez még csak a kezdet. Most azonban nyári szünetre vonulunk, de nem tűnünk el teljesen, figyeljétek majd a közösségimédia-felületeinket! Mielőtt elmennénk, elmondjuk, mivel maradtunk.
Elmélkedős
Elmélkedős