Campus

A Black Mirror, azaz a Fekete tükör napjaink egyik legizgalmasabb sorozata. A cím tökéletesen kifejezi a sorozat lényegét: a mai világ emberének tart tökéletes tükröt, amiben jómagam a szomorú jövőt vélem felfedezni. Mindegyik része fantasztikus, és a nemrég megjelent film is eléggé ütős lett. Engem a harmadik évad első része fogott meg leginkább. A Szabadesés.

Teljesen higgadtan ültem be másodévesként a vizsgára azt gondolva, nem lehet nagy baj, tanultam rá és a feladatoknak a gyakorlati részét is meg tudom oldani, bármiről is legyen szó. Vizsgáztam már ennél a tanárnál, tudom, mire számíthatok, menni fog a dolog. Naiv voltam? Hát az nem kifejezés. Tényleg elhittem, hogy kisujjból kirázom az egészet.

Milyen most, 2021-ben, elsőéves egyetemistának lenni? Erre a kérdésre már több szaktársam megpróbált választ adni, megírták tapasztalataikat, véleményüket, érzelmeiket. Kifejezték csalódottságukat, hogy nem ismerhetik meg kollégáikat, tanáraikat, nem láthatják az egyetem épületét, csak kívülről. Hangot adtak kimerültségüknek, amely a képernyő napi nyolc, néha tíz órán át tartó nézéséből fakad. Mindemellett viszont bizakodva várják, hogy majd ősztől – beoltva és maszkosan akár, de – tudjunk találkozni. Én ellenben más esetet mesélnék el.

Nyomtatványok tengerében érzi igazán jól magát az egyetemista. Amikor meglát egy tanulmányi szerződést, azonnal felpezsdül a vére. Mindig nagyon szomorú lesz, ha a hétnek, annak az egy napjának egyórás időintervallumában sem találja nyitva a titkárságot, amikor elvileg szaladgálhatna oda a problémáival. Nem azért, mert már ötödször próbálkozik, hanem mert annyira szeret ott lenni.

Az utóbbi időben úgy érzem magam, mint Shrek, amikor Fiona szüleihez tartanak a kastélyba, és az úton Szamár folyamatosan azt kérdezgeti tőlük, hogy „Ott vagyunk már?” Amire először kedves választ kap, hogy „még nem”, majd amikor alig telik el egy kis idő, és újra felteszi a kérdést, megkapja rá a változatlan választ. Shrek egyre ingerültebb, míg végül kijelentheti, hogy „igen”, megérkeztek.

Barrey Levinson olyan amerikai politikai vígjátékot tár a néző szeme elé, hogy elakad a szó, megfagy a levegő, tudatosul bennünk, a média rabjaiban, hogy mennyire befolyás alatt vagyunk. Nem azon kell tűnődni, hogy befolyásol-e a média, hanem azon, meddig mehet el a manipulációban.

A kalandvágyóknak és utazást kedvelőknek csak ajánlani tudom Erdély legjelentősebb történelmi központját, Kolozsvárt. Főleg most, pandémia alatt. Barátokkal napozgatni, meglátogatni jelentős történelmi események helyszínét – az alapműveltség szempontjából fontos hozzátennem, hogy kihagyhatatlan elgyalogolni unott fejjel az emléktáblák mellett –, aztán este ott vannak a kultkocsmák.

Mindig csak a baj van velük. Az utóbbi időben számtalanszor megkaptuk ezeket a mondatokat a nálunk néhány évtizeddel idősebb generációtól. Ezek a mai fiatalok túl kényelmesek, nem akarnak dolgozni, elvárják, hogy a szülő tartsa el őket. Ezek a mai fiatalok szemtelenek, nem tudnak közösségben viselkedni. Ezek a mai fiatalok túlérzékenyek, mindent magukra vesznek, szinte azonnal megsértődnek. Ezek a mai fiatalok állandóan buliznak, isznak, cigiznek, felelőtlenek, nem bírnak magukkal.