Scheitli Dávid szatmárnémeti származású fiatal, aki tavaly államvizsga-dolgozatának témájául a 30. KMDSZ Diáknapokat választotta. A Covid-időszak alatt családi barátja révén került bele a film-fotó világába. Ekkor keltette fel az érdeklődését ez a szakma, később ezt az irányt választotta a továbbtanulásra.
Az eseményen Dáviddal a munkafolyamat körülményeiről, a témaválasztásról, a vetítésen szerzett élményeiről, illetve a jövőbeli tervekről beszélgettünk.
– Honnan indult a kapcsolatod a videózással és a filmmel?
– A videózással a Covid alatt kezdtem el komolyabban foglalkozni. Otthon az egyik családi barátunk hasonló körökben mozgott. Szabadidőmben találkoztam vele, a szárnyai alá vett. Akkor kezdtem el ezzel az egésszel komolyabban foglalkozni. Az elején nagyjából annyi feladatom volt, hogy kipakoljam a kameraállványokat. Később elkezdett érdekelni a szakma és ez az egész világ, majd szépen lassan eljutottam idáig, hogy mára ezzel foglalkozom, és nagyon szeretem.
– Honnan jött a témaötlet?
– Az ötlet onnan ered, hogy az Electric Castle-nek is készült dokumentumfilmje, ami a fesztivál építkezési helyszínét és az előkészületeket mutatta be. Ennek apropóján Süveg Attila és Jakab Dávid – a csapat másik két tagja – feldobták az ötletet, hogy mi lenne, ha hasonló filmet készítenénk a diáknapokról, amiben megmutatjuk, hogyan épül fel a rendezvény. Ekkor még semmilyen csapatról nem volt szó, de mindhárman láttunk ebben potenciált, ezért elkezdtünk ötletelni a kivitelezésről. Folyamatosan új elképzelések merültek fel, miközben rengeteg meglévőt vetettünk el – így jutottunk el odáig, hogy nemcsak a helyszíni előkészületeket szerettük volna bemutatni, hanem a szervezést és mindazokat az embereket, akik emögött állnak. Így született meg az az irányvonal, ami mentén haladtunk, és amit a vetítésen láthattunk.
– A forgatás alatt barátokkal és ismerősökkel dolgoztál együtt, megszokott környezetben. Ez megnehezítette a munkafolyamatot vagy könnyedebbé tette?
– A munkakörnyezet olyan szempontból volt hátrányos, hogy nagyon nehéz volt ilyen hosszú időszakra stábot találni. A forgatást 2024. október 1-jén kezdtük el, és 2025. május 17-én, a szervezőkkel készített interjúkkal zártuk. Nagyon nehéz volt embereket találni – ezért a csapatban hárman maradtunk. Nagy fejtörést okozott, hogy ennyien hogyan tudnánk ezt az egész rendezvényt lefedni úgy, hogy közben az elképzeléseinket is megvalósíthassuk. Én voltam a rendező és a vágó-operatőr, a többiek mindenesként voltak jelen – ha valahova hirtelen menni kellett, és én nem tudtam, ők ugrottak be.
– Mi volt a munka legnehezebb része?
– A legnehezebb pillanat a rendezvény szombatján volt, mert az a diáknapok legzsúfoltabb napja. Mivel még sosem csináltam ilyet, nem volt elképzelés a fejemben arra vonatkozóan, hogy pontosan milyen jeleneteket és momentumokat szeretnék a filmbe beleépíteni. Így csak mentünk és videóztuk, amit tudtunk, azt remélve, hogy elegendő anyaggal és utómunkával kihozunk belőle valamit. Egyébként, a rendezvény ideje alatt kértem segítséget – volt két operatőr, akik besegítettek, ezzel gördülékenyebbé téve a programok filmezését. Ez nagy segítség volt.
– A film nyitójeleneteiben láthattunk régi felvételeket az akkori diáknapok szervezéséről, megszólaltak volt KMDSZ-elnökök és -tagok. Mennyire volt nehéz a kutatómunka?
– Szerencsére, volt segítségünk. A KMDSZ-től és a kolozsvári televíziótól is kaptunk archív anyagokat, amelyekkel dolgozni tudtunk. Illetve, találtunk interneten publikált anyagokat, amelyeket felhasználtunk.
– A filmben az elnökségtől többször is elhangzott, hogy a KMDSZ mennyi akadályba ütközött a szervezés során. Ezzel egyidejűleg a forgatások menete és maga a koncepció is nem várt változtatásokon ment át. Mennyire okozott ez nektek gondot?
– Ez olyan szempontból segített, hogy ahogyan új problémákkal szembesültünk, úgy kerültek képbe az új szálak is, amelyeket érdemesnek találtunk követni. Természetesen, voltak olyan szálak, amelyeket az elején lényegeseknek tartottunk és láttunk bennük irányvonalat, de időközben elvesztették a relevanciájukat.
Ezek a hirtelen jött problémák nem zavartak meg minket a munkában, mert ezáltal érdekesebb megközelítésből mutathattuk be a szervezés ezen részét.
– Tervben volt az, hogy az államvizsga-dolgozatodat mozivásznon látod majd vissza?
– Olyan szempontból tudtam, hogy a ballagásunk moziban szokott lenni, ami az államvizsgák vetítésével zárul, így biztos volt, hogy látni fogom moziban. Az elejétől úgy terveztünk vele, hogy ezt a közösségi médián kívül valamilyen más formában is publikáljuk majd. Arra viszont nem számítottam, hogy mindez ekkora helyszínen és ekkora vásznon fog megtörténni.
– Milyen érzés látni, hogy a munkád a mozivászonról köszön vissza, illetve az, hogy általa ennyi embert mozgattál meg?
– Leírhatatlan érzés – főleg a szereplés része. Ehhez képest teljesen más az, amit csinálok, elrejtőzve, kamerával a kezemben. A háttérben mozgolódni teljesen más világ, mint megnézni kivetítve a filmedet, és látni a végén a neved mint rendező, majd utána tapsviharban kiállni a közönség elé. Nagyon különleges érzés, ami – szerintem – csak napok múlva fog lecsapódni bennem – egyelőre még csak megélem.
– Mik a terveid a jövőben?
– Bizonyos értelemben nagyon magasra tettük a lécet, viszont az alkotásvágy továbbra is bennem van. Mindig az volt a célom, hogy minél jobbat alkossak valamiből. Igazából ezen konkrétan még nem gondolkoztam el, de akár a filmvilágban, akár azon kívül nagyon szívesen foglalkoznék más projektekkel is, amelyek hasonlóképpen felkeltik az érdeklődésemet.
