Egy patriarchális társadalmi berendezkedésben nőnek lenni nem könnyű. Mindennapi harcainkat az érvényesülésért, magasabb fizetésért, hatalmi pozícióért pont úgy vívjuk, ahogy őseink, csak kisebb a csatatér, kevesebb szem látja, és kevesebb vérrel jár. A nagy csetepatéban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem a férfiakat támadjuk, hanem egy rossz rendszert. Egy struktúrát, amelynek a túloldalon is megvoltak az áldozatai.
Elmélkedős
Negyvenhárom héttel ezelőtt.
Lassan indult el hazulról. Lassan lement a lépcsőn, lassan kinyitotta a nyikorgó lépcsőházajtót és még lassabban kezdte meg rövid útját. Kezein törtfehér gumikesztyű, benne por, ettől mindig kirázta a hideg. Tavaszi kabátja zsebében az elengedhetetlen kilépő, négybe hajtva. Declaraţie pe proprie răspundere.
Nagymamáink, dédmamáink nemcsak a titkos recepteket hagyták ránk, amelyekkel megfoghatjuk álmaink férfiját, na meg a hasát, hanem különböző szokásokat, hagyományokat is, amelyek végigkísérik az év minden egyes napját. Néhány közülük viszont különösképpen december 31-re és a következő év első napjára vonatkozik, ugyanis ezek azok a napok, amelyek ugyebár meghatározzák a ránk váró esztendő sorsát.
Az új évben megtanulok főzni! Jövőre többet tanulok! Megfogadom, hogy ezután több énidőt hagyok magamnak! Majd sportolok, majd egészségesen étkezem! Január elsejétől változtatok a napi rutinomon! 2021 más lesz! Ugyan, kit akarunk átverni? Szerintem leginkább magunkat sikerül.
Amikor az év vége felé közeledünk, néha meg-megállunk és elgondolkodunk azon, hogy miket is adott ez az esztendő számunkra, miket tettünk, esetleg miket nem tettünk. December környékén mérlegeljük kimondott szavainkat, meg nem értett tetteinket, viselkedésünket, és próbálunk javítani a helyzeten, ha valahol hiányosságot vagy korrigálnivalót érzünk. Nemcsak azért, mert közeledik a karácsony, hanem mert az év vége is egyre sebesebben száguld felénk. Legalábbis ez így volt az eddigi, 2020-as esztendőig.
Azért, hogy az ünnep tökéletes legyen, már novemberben el kell kezdeni készülődni, ezt mindenki (kéne) tudja. Legjobb esetben megvásárolod valamikor Black Friday környékén az ajándékokat, hogy egy gonddal kevesebb legyen decemberben, rosszabb esetben az utolsó percre hagyod, vásárolsz egy zsák díszt, olyan indokkal, mint például: a tavalyit megrágta a kutya-macska-hörcsög, leverte a gyerek, és eltörött, nem találtad meg, vagy most pont akciós volt.
December közepén fura érzés tölti el az embert, ami további különös gondolatokat szül. Ezek közé kerül a halogatásnak semmiképp sem nevezhető szándék is, amelynek végkicsengése mindig a kockás pulóver és a kelleténél sötétebb árnyalatú mézeskalács. Hogy miért van ez így? Azért, mert semmit sem érdemes elhamarkodni.
A reprezentáció kérdése egyre hangsúlyosabb szerepet kap a különböző művészeti alkotásokban. Fokozódik a verseny, hogy ki tud több kisebbséget, etnikumot képviseltetni művében, minél autentikusabb ábrázolásban. A filmiparban különösen ádáz harc folyik e tekintetben, már-már felkapjuk a fejünket, ha egy alkotásban nem látunk legalább egy homoszexuális párt. Az alkotó önként és puszta szívjóságból elvégzi ezt a fontos feladatot.
Az egyik legjobb barátommal beszélgettünk, amikor kontextuson kívül, egyszer csak nekem szögezte: „Szerintem, ha te fiú lennél, mi nem tudnánk ennyire jóban lenni.”
Ez a kijelentés azóta is egyszerre megmosolyogtat és elgondolkodtat. Nyilvánvaló, hogy nem lennék teljes mértékben az a személy, aki most vagyok, hiszen lány vagyok, és az ehhez való viszonyulásom nagy hányadát teszi ki a személyiségemnek, az énképemnek, viszont azt nem fogadom el, hogy teljesen más lennék.
Tegyük fel, hogy az életben minden placebo. Csak egy kósza gondolat erejéig.
A sorsban, mint olyan, nem hiszek – a sorsszerűségben viszont annál inkább. Nem hiszem, hogy egy identifikálhatatlan felső erő sakkstratégiai eredménye minden véletlen, ami az életben történik, viszont néha kis botlásokból egészen szép táncmű is kialakulhat. Így keringőzőm most én a mélypont fogalma körül.
A napokban három ismerősömmel is, egymástól teljesen függetlenül, befészkelte magát a beszélgetésbe ez a téma, és