Elmélkedős
Különleges este a mai. A szokásosnál is jobban igyekszem haza, időben el kell készülnöm, nem akarok késni. Arcomról letörlöm a hétköznapok gyötrelmeit, vonásaim elsimulnak, megszépülök. Rövid időn belül a tükörből már a vörös bársonyruhába öltözött önmagam köszön vissza. Mosolyog, mert tudja, hogy tetszeni fog neked. Elindulok a helyre, ahol a nap lemegy, kettőnk szíve pedig összeér.
Mindnyájan kontrollálni szeretnénk vágyainkat, feldolgozni sérelmeinket, traumáinkat, legyőzni sorsrontó erőinket, még mielőtt azok diadalmaskodnának felettünk. Bár jellemgyengeségeinktől nem tudunk teljesen megszabadulni, Szabadulógyakorlat című kötetével Szabó T. Anna bebizonyítja, hogy különböző helyzetekben milyen módon vehetjük fel a harcot démonjainkkal, s mennyi lemondással, áldozattal és szorongással járhat ez a küzdelem, de ha minden bukás után ismét talpraállunk, akkor sikerül rútságainkból is valami szépet formálni, és a gyengeség erővé válhat.
Sárga leveles, hazalátogatós, napos vasárnap. Október tizenhatodika. Tagadhatatlanul ősz van. A városban is, de falun minden egyes porcikáddal érzed. Mert ott a száradt, égetett falevelek füstje – amit sosem tévesztenél össze mással –, a hegyvidéki hideg, ami megcsípi az arcod, ott a druzsbahang, a levélropogás és dióreccsenés a talpad alatt. Vénasszonyok nyara ez, otthon csak így emlegetik.
A faluban egy öreg ház előtt mama ül a padon. A telefonját bütyköli, észre sem veszi, hogy megérkeztünk. Aztán látjuk, hogy fülig ér a szája, s tudjuk, felismert.
Azon szerencsés diákok közé tartozhatok, akik már belekóstoltak a kolozsvári diákéletbe. Tavaly ugyanis elsőéves gazdasági informatikus hallgatóként mindaddig ott éltem, míg a járvány kitörése – sajnos azóta is tartó – online oktatásra kényszerített mindenféle képzési formában részt vevőt. Új, kolozsvári élmények hiányában volt időm emésztgetni, feldolgozni mindazt, ami abban a csekély félévben történt, amíg ott éltem. Következésképpen pedig két érdekes dolgot állapítottam meg.