Washingtonban az erdélyi magyarok kisebbségi jogairól ad tájékoztatást az RMDSZ

Washingtonban az erdélyi magyarok kisebbségi jogairól ad tájékoztatást az RMDSZ
A magyar nemzeti kisebbségek ügyéről, valamint a romániai magyarság helyzetéről ad tájékoztatást Washingtonban több intézménynek és törvényhozási képviselőknek az RMDSZ delegációja hétfőtől.

A Kelemen Hunor pártelnök által vezetett küldöttség hétfő este helyi magyarokkal találkozott a New York-i központú Magyar Emberi Jogok Alapítvány és a washingtoni Kossuth Alapítvány szervezésében az amerikai fővárosban működő Kossuth Házban.

Kelemen Hunor beszámolt arról: az amerikai döntéshozókat és döntés-előkészítőket tájékoztatták arról, hogy milyen kisebbségi jogi hiányosságokat tapasztalnak, részben az egyházi és közösségi vagyonok visszaszolgáltatása terén.

A washingtoni hallgatóság előtt azt is mondta, Romániában újra és újra vannak politikai törekvések arra, hogy a már megszerzett kisebbségi jogokból visszavegyenek, ezért újra és újra meg kell erősíteni ezeket a jogokat.

A látogatás céljával kapcsolatban az RMDSZ elnöke az MTI-nek adott interjúban is közölte: az amerikai politika képviselői felé azt próbálják közvetíteni, hogy az Európai Unió és a NATO perifériáján fekvő Romániában a többség-kisebbség viszonya több mint pusztán emberi jogi kérdés, mert egyben biztonságpolitikai kérdés is.

A biztonságpolitikai szempontokat a mai amerikai adminisztráció is sokkal inkább megérti, mint hogyha pusztán elvont emberi jogokról lenne szó - vázolta Kelemen Hunor, hozzátéve: bíznak az amerikai nyomásgyakorlásban Romániára a kisebbségi ügyekben, arra alapozva, hogy Bukarestben általában meghallják az amerikai fővárosból érkező üzeneteket.

Arra is rámutatott, hogy jelenleg nem kedvez a közhangulat a kisebbségi jogok bővítésének, és nehezedtek az érdekérvényesítési lehetőségek az ukrajnai háború nyomán.

Az erdélyi magyar politikus, korábbi román miniszterelnök-helyettes a washingtoni Kossuth Házban tartott eseményen beszámolt az erdélyi magyarság létszámának alakulásáról is, valamint az RMDSZ távozásának körülményeiről a román kormányból.

Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője a kisebbségi jogok érvényesítésének európai kereteiről adott tájékoztatást a washingtoni magyar közösség tagjainak. Közölte: azt várják, hogy Washington jobban odafigyeljen az erdélyi magyarok ügyére, valamint szélesebb értelemben, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió szorosabban együttműködjön az emberi jogokat, ezen belül a nemzeti kisebbségi jogokat illetően.

Az RMDSZ küldöttségének tagjai a hét végéig tartózkodnak az amerikai fővárosban, ahol számos intézmény képviselőivel találkoznak, majd pénteken részt vesznek az Amerikai Magyar Koalíció évzáró eseményén.

(Borítókép: RMDSZ/Facebook)

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Palesztinpárti tüntetők foglalták el április 30-án New Yorkban a Columbia egyetem főépületét, ahova helyi idő szerint kedden, az esti órákban bevonultak a rohamrendőrség egységei és több tucatnyi embert őrizetbe vettek. A nemzetközi hírügynökségek szerint az Egyesült Államokban az elmúlt két hétben egyre több egyetemen tüntetnek diákok és kívülállók Izrael ellen, a Gázai övezet palesztin lakossága mellett, sátortáborokat állítanak fel a kampuszokon.
Külpol
Az Egyesült Államok hatmilliárd dollár értékű új katonai felszerelés ukrajnai szállítása mellett kötelezte el magát. A védelmi minisztérium bejelentése szerint az ukrán hadsereg számára új megrendelés formájában jutnak majd el az eszközök, amelyeket közbeszerzésként az amerikai hadiipar szereplői és egyéb partnerek gyártanak le.
Külpol