Tündérkerttől a Nagy-Hagymás magaslatáig: vándortábori élmények

Az EKE Vándortábor történetében idén először a túrákra is előre be lehetett fizetni, így aki nem szeretett volna lemaradni a legnépszerűbb kirándulásokról, annak csipkednie kellett magát. Pláne, ha a Mária-kőre szeretett volna jelentkezni: a 35 fős létszámkorláttal meghirdetett túra tíz nappal a június 19-i regisztráció kezdete után már be is telt. Nem tudni, a korlátnak, a látványos útvonalnak vagy a túravezetők között szereplő, a Bagossy Brothers Company zenekarból is ismert Tatár Atának volt-e köszönhető a népszerűsége, de így a Mária-kő helyett a hasonlóan látványos Kis-Cohárdra esett a választásunk. Az egyik legnehezebbnek számító Nagy-Hagymás túrát a középső napra, péntekre pedig a könnyebb Várkövét jelöltük be.

Izgalommal teli érkezés, ismerős arcok, első benyomások

A július pillanatok alatt elrepült, az utolsó száz méteren viszont egy váratlan meghűlés, nátha majdnem szabotálta a tábori részvételünket. Hála az égieknek és a menniakarás erejének, a vasárnap kezdődő erős torokfájás keddre enyhülni látszott, így dél körül útnak is indulhattunk Gyergyó felé. A háromórás út szinte észrevétlenül telt el, s ezúttal sem maradt ki a rövid megálló Folyfalván, ahol a TimKo Pékségben feltankoltuk magunkat finomságokkal.

Gyergyócsomafalvára érve tágas székely kapu fogadott a Borsika Panziónál, majd a sátortáborhoz irányítottak. Jólesett végigsétálni az élettel megtelt táboron, ráköszönni az ismerős arcokra és szemügyre venni a tagosztályoknak kijelölt sátorhelyeket. A regisztrációnál pedig rögtön megtapasztalhattuk azt a gördülékenységet és nyugodtságot, amely minden szervező álma: mivel a táborozók többsége előre bejelentkezett és befizetett, a helyszínen már csak a névkitűzőt, az ajándékcsomagot és a kiválasztott túrák adatait tartalmazó kártyákat kellett átvenni.

A gyergyói EKE szervezői az ajándékcsomaggal is kitettek magukért: a vándortáboros grafikával ellátott vászonszatyorból programfüzet, az Erdélyi Gyopár különszáma, egy kis vándortáboros lapító, környékbeli térkép és csodaszép hidegzománc-kitűző került elő. Közben ismerős szervezőkkel is összefutottunk, akik az izgalmak és fáradtság ellenére kedvesen köszöntöttek, így nemcsak fizikailag, hanem lélekben is sikerült megérkeznünk. Jó volt látni, hogy a 2023-ban általunk épített tusolókat idén is használták, a panzió mögötti területet pedig jól felosztották: a színpad, a rendezvénysátor és az étkezési sátrak is könnyen megközelíthető helyre kerültek. A legkisebbek örömére játszótér is rendelkezésre állt.

A tábornyitón megkondult az új és a régi harang, felvonták a zászlót, majd a köszöntő beszédek és a néptánc után hivatalosan is megnyílt a 33. EKE Vándortábor. A tömegben feltűntek a türkizkék kolozsvári EKE-pólók, így gyorsan kiderült, hogy többen vagyunk, mint gondoltam. Őszinte öröm volt látni, hogy a gyerektúrákon megismert Borbély család is eljött, de a Gál család női tagjai és Sebe Klára Csilla is első alkalommal ízlelhette meg a vándortábor hangulatát. Természetesen idén is összefutottam a Hollandiában élő, mindig mosolygó Nádudvary Györgyivel, akivel a 2024-es aknasugatagi táborban barátkoztunk össze. A sok pozitív élményt végül csodás naplemente koronázta meg, így békésen hajtottuk álomra a fejünket, készülve az első túranapra.

Kis-Cohárd és Tündérkert: lélegzetelállító mészkőbirodalom

Szerdán csodás napra virradtunk, így népes csapatunk reggel 9-kor izgatottan szállt fel a buszra. Czire Attila túravezetőnk bemutatta a csapat többi tagját, Szász-Vadász Franciskát és Endrét, valamint Lemhényi Zsoltot, útközben pedig néhány fontos tudnivalót is megosztottak velünk. Attilát két évvel ezelőtt ismertük meg a Kós teljesítménytúrán, azóta több cipővásárban és Vándortáborban is találkoztunk, örültünk, hogy ő lesz az egyik túravezetőnk.

Utunk meredek hágón kígyózott, majd a Pongrác-tetőt érintve vezetett a Gyilkos-tóhoz. A hat km-esnek meghirdetett túrára több kisgyermekes család is jelentkezett, néhányuknak már az első néhány száz méter kihívást jelentett, de a szülők türelmesen biztatták a kis túrázókat. Az erdőből kiérve megpillantottuk a fölénk magasodó robusztus sziklatömböt, a valamikori Cohárd-menedékház helyén pedig már csak egy nagy gödör emlékeztetett a néhai épületre.

Innen kezdődött a meredekebb ösvény, ahol a turistajelzés a sziklafal ívét követve vezetett a nyeregig. A köves, vízmosásos emelkedőn helyenként sodronyokban kapaszkodva jutottunk fel, majd erdei ösvényen értük el a Kis-Cohárd 1344 méteres csúcsát. A sziklaperemről csodás kilátás nyílt a Gyilkos-tóra, a Gyilkos-kőre, a Gyergyói-havasokra, a Hagymás-hegységre és a távolabbi Tarkő-hegységre. Mivel a csúcson erősen tűzött a nap, a csapat nagyobb része az erdő fáinak árnyékába húzódva fogyasztotta el uzsonnáját. A kötelező csoportkép után folytattuk utunkat a Tündérkert felé. A név hallatán többen is egy mesebeli virágos rétre számítottunk, helyette azonban meredek sziklafalak bámulatos látványa fogadott. Az északkeleti kilátónál a Békás-szoros bejáratára, az Oltár-kőre, a Bardócz-kőre és a Mária-kőre nyílt kilátásunk, de a Munticel sziklatömbje is feltűnt a távolban, a látóhatáron pedig a Csalhó összetéveszthetetlen vonulata emelkedett. 

Visszafelé már gyorsabb tempóban haladtunk, lent pedig jólesett egy-egy hűsítő a szokatlanul nagy hőségben. A táborba visszaérve elfogyasztottuk a napi menüt, este pedig Kis Szilveszter természetfotós csodálatos makróvilágában merülhettünk el pókok, méhek, lepkék, szitakötők, hangyák, kabócák és megannyi különleges lény életnagyságú portréin keresztül. Eseménydús napunkat dupla születésnapi köszöntéssel zártuk: Szi­lágyi Bandi és Nagy Ildikó is aznap ünnepelt, így énekléssel és tortával köszöntöttük őket.

Nagy-Hagymás és Egyes-kő napsütésben, esőben, szélben

Hajnali fél 5-kor csergőóra ébresztett, majd iparkodnunk kellett, hogy elérjük a 6-kor induló buszt. Ambrus Enikő túravezetőnk Karancsi Gáborral és Kiss Ferenccel köszöntötte népes, majdnem 70 fős csapatunkat, miközben a bíbor színű napfelkeltét is megcsodálhattuk.

Gyergyószentmiklósról kiérve rögtön akadt egy váratlan kihívás: a buszból folyni kezdett az olaj, ezért a csapat egy része átszállt a Vit-havas túrához, a többiek pedig megvárták az új buszt. A Pongrác-tetőn ismét összeállt a csapat, majd nekivágtunk a tábor egyik legnehezebb túrájának. A kellemesen hűs levegőben tempósan haladtunk, csak a kilátópontokon tartottunk rövid pihenőket, ahonnan a Gyergyói-medencét és a Görgényi-havasokat csodálhattuk. A Meggyes-csúcs alatti elágazásnál elfogyasztottuk a reggelinket, s közben élveztük a nyári tücsökszimfóniát. Ezután erdei úton közelítettük meg a Lóhavast, ahonnan a Kis-Cohárdra és a Munticelre is kilátásunk nyílt, a távolban pedig a Keleti-Kárpátok leglátványosabb hegysége, a Csalhó sziluettje rajzolódott ki.

A Dancurás Hegyimentő-szolgálat kollégái is elkísértek bennünket, s nemcsak a testi épségünkre vigyáztak, hanem a környék hegyeiről is meséltek. A Csofronka sziklatömbje mellett haladtunk el, majd a Tunzéria mocsaras mezején a Patkó-kő és a Fekete-hegy látványa, valamint egy hófehér gyapjúsásliget fogadott. A Fehér-mezőn ebédeltünk, miközben szürke felhők gyülekeztek, s a távolból már a mennydörgés is hallatszott. A mezőt elhagyva kinyílt előttünk a táj, a Nagy-Teleki és a Veres-kő kísért utunkon, majd egy köves emelkedőn folytattuk. Az eső szemerkélni kezdett, előkerültek a kabátok és pelerinek, a csúszós köveken pedig óvatosan kapaszkodtunk felfelé.

A csúcstámadás előtt a túravezetők választás elé állítottak bennünket, így egy kisebb csapat kihagyta a Nagy-Hagymást, és az Egyes-kő alatti menedékház felé indult. A többiekkel nekivágtunk az utolsó emelkedőnek. Az erdőből kiérve csodás kilátás fogadott, az Öcsém vöröses szikláival és az Ördögmalommal. A széllel és esővel dacolva próbáltuk megörökíteni a Nagy-Hagymás robusztus sziklafalait, majd a 2002-ben állított hatalmas kereszt után elértük az 1792 méteres csúcsot, ahol igazi körpanoráma fogadott.

Közben az égiek is megszántak, s előcsalogatták a napot a felhők mögül. Három megtermett, szelíd juhászkutya pedig kifejezetten élvezte a társaságunkat és a jutalomfalatokat. Lefelé ismét eső és szél várt ránk, de végül sikerült megúszni szárazon, s elértük az Egyes-kő alatti menedékházat, ahol következett a jól megérdemelt ebédszünet. Induláskor ismét kisütött a nap, majd a meredek, csúszós ereszkedő rendesen megdolgoztatott bennünket, néhányan még fenékre is huppantak. Az erdőben fagyökereken egyensúlyoztunk, a széldöntéstől lecsupaszított domboldalon pedig ismét eleredt az eső. A véget nem érő ereszkedő minden ízületünket próbára tette, de végül szerencsésen megérkeztünk Balánbányára.

A táborba visszatérve szerettük volna elcserélni a pénteki Várköve túrát. A hirdetőtáblánál megszólított egy hölgy, aki párjával és Mancsi nevű drótszőrű tacskójával könnyebb túrára vadászott, így gyorsan megtörtént a csere. Amikor pedig azon kezdett aggódni, hogyan adja át a túrás kártyát, kiderült, hogy ugyanabban a gyergyószentmiklósi motelben szálltak meg, ahol mi, így ennél jobban nem is alakulhatott volna.

Panorámatúra és emlékezetes gitárest a tábortűz melegénél

A vándortáborban nemcsak a résztvevők, hanem a szervezők is cserélnek egymás között túrát, így a Gyergyói-medence déli peremén vezető panorámatúrán Csibi Sándor helyett kedves ismerősünk, Füzes Attila volt az egyik túravezető. Az első túranapon még mintegy 90-en járták végig a 16 km-es útvonalat tűző napon, mi viszont alig 20 fős, családias csapattal indultunk útnak.

György Fazakas Zoltán mutatta az utat, a sereghajtó szerepét pedig Bardócz Ferenc vállalta. Már az elején érdekes tudnivalókat osztott meg Gyergyószentmiklósról, a zárt medence adottságairól, a -38 fokos telekről, a Maroson való tutajozásról és az örmények letelepedéséről. A Gac-oldali emlékhelynél megtudtuk, hogy 159 székesfehérvári honvéd katona vesztette itt életét 1944. szeptember 7-én, Ferenc pedig egy katonadallal tisztelgett előttük. Mint kiderült, legalább száz ilyen dalt ismer, így amikor épp nem faggattuk valamiről, dúdolva ballagott a sor végén.

A Gac-tetőre érve szép panoráma tárult elénk: a Hargita, a Dél-Görgény, a Délhegy, a Bucsin-hágó, a Kereszthegy, a Gyergyói-havasok, a Várbükk és az Oláhbükk vonulatai. A mikroklíma miatt a domboldalakat fenyvesek borítják, helyenként pedig a teraszos földművelés nyomait is megfigyelhettük. A Kovács kútjánál tízóraiztunk, majd tehenek és ugatós kutyák mellett haladtunk el, s néhány kilométer után a Sipos kapuja dűlőbe értünk, ahonnan megközelíthető a Súgó-barlang. Továbbhaladva a Gyergyói-medence déli csücskére nyílt rálátásunk, feltűnt Vasláb is. Ezután a Szent Rozália kápolnához tettünk kitérőt, amelyet az 1602-es pestisjárvány emlékére építettek. Itt elkészült a csoportkép, Ferenc pedig egy zarándokdallal lepte meg a csapatot.

Továbbhaladva láthattuk a gyer­gyótekerőpataki egykori ugrósánc rozsdás maradványait, ahol a 70-es és 80-as években országos és nemzetközi versenyeket is szerveztek. A domboldalban hosszabb ebédszünetet tartottunk, majd a Visszafolyón és a Sáros-patak dűlőjén ereszkedtünk vissza a városba.

Este néhány lelkes csapat tábori kvízen mérhette össze tudását, mi pedig átvonultunk a szomszédos mezőre, ahol már hangolták a gitárokat, és hamarosan a tábortűz lángjai is felcsaptak. A szájharmonika hangja egyre közelebb hozta a táborlakókat, majd felcsendültek az ismerős magyar és angol slágerek. Együtt énekeltük a Te majd kézen fogsz és hazavezetsz, a Somewhere over the Rainbow, a 67-es út, a Hallelujah, a Ha én rózsa volnék és még tucatnyi ismert dal sorait, közben pedig az éjszakai égbolt végtelenségében gyönyörködtünk, érezve, hogy ez a pillanat mostantól mindig velünk fog maradni.

OVT-közgyűlés, táborzárás és fergeteges buli

Szombat reggel részt vettünk az EKE országos nyári küldöttgyűlésén, ahol a szervezők kiértékelték az idei tábort, megszavaztuk a módosított alapszabályzatot és megerősítettük a tavaszi választásokat. Szó esett az EKE mottójáról, EU-s pályázatokról, az új tagkártyákról és a jövő évi táborról is.

Miközben a csapatok az Exat­lonra készülődtek, a kis táborlakókat mászófallal várták a hegyimentők, a felnőttek pedig a kézműves vásárban nézelődhettek. Délután 5-kor kezdődött a táborzáró ünnepség, amelyet a közelgő eső miatt a rendezvénysátorba költöztettek. Az eső végül elmaradt, az oklevelek és díjak kiosztása viszont nem: a 10., 15., 20., 25. és 30. alkalommal részt vevő táborlakókat jubileumi jelvénnyel tüntették ki, a különböző EKE-szervezetek pedig díszoklevéllel ismerték el tagjaik áldozatos munkáját. Az Erőss Zsolt-díjra azok az EKE-tagok jogosultak, akik megmászták az ország összes 2500 méternél magasabb hegycsúcsát. Nagy örömünkre idén fiatal tagtársunk, Gál Janka is a kitüntetettek között volt.

Az ünnepség záróakkordjaként Vadász Szatmári István táborparancsnok átadta a tábori pecsétet és zászlót a jövő évi szervező képviseletében Kovács Zsuzsának, ami azt jelenti, hogy 2027-ben a kolozsvári EKE vállalja a vándortábor megvalósítását. A hír többeket meglepett, hiszen 2023-ban is mi szerveztük a tábort, és néhány akkori szervező nem szerette volna ismét bevállalni a nehéz feladatot. Mi azonban bízunk abban, hogy nagyon sok lelkes ember áll majd mellénk, hogy ismét megvalósítsuk a lehetetlennek tűnő kihívást.

Az ünnepség után következett a tombola, amely a majdnem 200 értékes ajándéktárgy miatt idén extrém hosszúra nyúlt, de mindenki türelmesen kivárta a végét. Ezután elkészítettük a kolozsvári csoportképet, s meglepetésként felköszöntöttük Filep Ingridet is, aki két nap múlva ünnepelte születésnapját.

Este következett a várva várt ret­róbuli: a szervezők végre kiereszthették a gőzt, a résztvevők megkoronázhatták az eseménydús hetet, a barátok pedig éjszakába nyúlóan beszélgethettek.

Gyergyószéki EKE, köszönjük az életre szóló élményeket!